Magyar–magyar felismerő rendszerek

– Mindenekelőtt tisztázzuk: miben áll a Magyar Erasmus lényege? A bejelentésre ugyanis sokan felkapták a fejüket.

– Ha komolyan gondoljuk, hogy a Kárpát-medencének egységes felsőoktatási téré kell válnia, akkor az két dolgot jelent: egyrészt az intézményrendszerben olyan szinergia megvalósítását, ami lehetővé teszi, hogy mindenütt el lehessen érni a társadalmi-gazdasági szempontból fontos képzéseket, másrészt pedig a hallgatói mobilitás kérdését. Ez a fajta átjárhatóság azonban nemcsak a hallgatók szempontjából fontos, hanem az oktatók tekintetében is, hiszen sok esetben az intézmény akkreditálása a megfelelő tudományos minősítéssel rendelkező oktatók létszámán múlik. A 2016 februárjában elindítandó, egyelőre Magyar Erasmus névvel illetett program keretében a magyarországi oktatók állásuk feladása nélkül tanítani tudnak különböző, más országbeli oktatási intézményekben, s így akkreditációs segítséget tudnak nyújtani mindaddig, míg ki nem termelődik helyben a szükséges tudományos létszám. Olyan intézményi együttműködést tervezünk, amely révén garantálni tudjuk, hogy a magyarországi egyetemek mindenhová elviszik a legfontosabb és szükséges képzéseket. Ugyanakkor semmilyen képzést nem finanszírozunk magyar állami pénzből, amely rossz konkurenciához vezetne, s elszívná a hallgatókat a Kárpát-medencében.

– Az ördög azonban rendre a részletekben rejtőzik, esetünkben a megvalósítás részleteiben. A partnerországok hogyan fogadnak egy ilyen kezdeményezést?

– Eltérőek a tapasztalataink. A szlovák oktatási miniszterről például egészen jókat mondhatok, egyenesen támogatta, hogy mi vigyünk egyetemi oktatókat a révkomáromi Selye János Egyetemre. Hasonló együttműködésben reménykedünk a román partnerekkel is, hiszen ha már mi fizetjük a cechet, akkor legalább ne tiltsanak. E tekintetben persze számon kérhető az a hallgatói és oktatási mozgásszabadság is, amely számomra az egyik legfontosabb uniós jog. Ha a dolog nem működik, arra találták ki a kétoldalú tárgyalásokat, hogy tető alá hozzuk a megegyezést. Ebben természetesen a nagypolitikának is lehet szerepe, amit viszont csak egy erős Magyarország lesz képes eljátszani. Olyan gazdasági-kulturális-politikai-diplomáciai teljesítménnyel kell előrukkolnunk, amit senki sem hagyhat figyelmen kívül.

– A szakma a minőségen alapuló versenyhelyzet kialakításában látja a megoldás kulcsát. Az oktatók „exportálása” nem teremthet olyan konkurenciális helyzetet, amely az anyaországi egyetemek pozícióját gyengíti, újabb feszültségforrásokat teremtve?

– Miért lenne baj, ha így lenne? A legutóbbi adatok szerint kétszáz magyar hallgató járt valamelyik Kárpát-medencei felsőoktatási intézménybe tanulni, s hatszáz érkezett Magyarországra. Miért lenne baj, ha ez az arány fordított irányba változna? Amikor a fiam felvetette, hogy Erdélyben is lehetne pszichológiát tanulni, örültem neki. Amikor teológiát tanultam, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetnek olyan hírneve volt, hogy rangnak számított itt tanulni, hiszen számos tekintetben színvonalasabb volt a képzés, mint az anyaországi intézményekben.

– Milyen átalakulások tapasztalhatók a magyarországi felsőoktatási térképen a különböző szakok, azok száma, hozzáférhetősége, módosítása nyomán?

– Különböző irányok tapasztalhatók. Egyrészt létezik a hallgatói igény, érdek, amely a jó színvonalú tanulmányok mellett a hangulati tényezőt is fontosnak tartja, ám a végső hallgatói érdek – és ez egybe esik a szülői érdekkel – a versenyképes diploma megszerzése. Az állam érdeke pedig az, hogy azoknak a képesítéseknek a megszerzését támogassa, amely nemzetgazdasági szempontokat is szolgál. A harmadik – az egyetemek önfenntartó, önmenedzselési érdeke – szerintem a legkisebb fontosságú, ami esetenként vadhajtásokat is terem. Biztos jó annak, aki ezt oktatja, de szükség van ilyen diplomára? Versenyképes lesz? A világtrend azt mutatja, hogy a műszaki, informatikai, gazdasági tudományokra helyeződik a hangsúly, ami nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség nagyon színvonalas bölcsészképzésre, csak nem biztos, hogy annak tömegképzésnek kell lennie.

– Idén is fájdalmas aktualitást kaptak a magyarországi mesteri és doktori képzésre való jelentkezés döccenői. Nem tartja jogosnak azt a külhoni elvárást, hogy az anyaországi jelentkezési rendszer rugalmasan kezelje a romániai diplomakibocsátási rendszerből fakadó inkompatibilitásokat?

– Egyértelműen jogos az igény, ezért ki is adtam a rendelkezést, hogy a diplomát helyettesítő igazolásokat is fogadják el. Csakhogy ez az európai szabványok szerint működő elektronikus jelentkezési rendszer nem rendelkezik magyar–magyar felismerő funkcióval, s ha kap egy dokumentumot, amelyet nem ismer fel, visszautasítja. Ebbe a rendszerbe emberi kézzel kell belenyúlni, ám ezt nem lehet gyakorlattá tenni, jogszabály szerint kell működnie. Csak akkor lehet korrigálni a dolgot, ha a rendszer hibát jelez. Ezt a korrigálást idén is megejtettük, de attól tartok, hogy jövőre is hasonló helyzettel kell szembesülnünk. Ezzel együtt más rendszerek abszurditásait, abnormalitásait igyekszünk normálisan kezelni.

– Reálisnak tartja azokat a nézeteket, miszerint a hallgatói átjárhatóság a diplomások elszívásának fokozott veszélyét is hordozza?

– Magam is az agyelszívást tartom az egyik legnagyobb veszélynek, ami Magyarországot is fenyegeti. Ettől függetlenül a menni vagy maradni döntést 1920 óta minden magyar generációnak meg kell hoznia. Mi egyet tehetünk: megtenni mindent annak érdekében, hogy ha valaki a maradást választja, helyben is megszerezhesse azt a diplomát és megélhetést, amellyel a családjának és a magyar közösségnek is kiszámítható jövőt képes biztosítani. Sőt, olyan diploma megszerzésének lehetőségét, amelyre a román rendszerben nincs lehetőség, és ebből, valamint a kétnyelvűségből még előnyt is kovácsolhassanak.