Hirdetés

Még egy ideig olcsóbban juthatunk hozzá az alapélelmiszerekhez, de ennek nem mindenki örül

még

Hosszabbítás. A képviselőház döntése nyomán még az év végéig korlátozzák egyes alapélelmiszerek haszonkulcsát

Fotó: Rostás Szabolcs

Meghosszabbította a képviselőház szerdán az egyes alapélelmiszerek kereskedelmi haszonkulcsának mértékét korlátozó jogszabály hatályát.

Krónika

2026. június 10., 14:332026. június 10., 14:33

A törvényt, amely még egy fél évvel,

december végéig meghosszabbítja a korlátozást,

Hirdetés

292 képviselő támogatásával, egy ellenszavazat és egy tartózkodás mellett fogadták el.

A korlátozás meghosszabbítása június végén járt volna le, ezért kellett most újabb fél évvel meghosszabbítani.

A jogszabályt még az államfőnek is ki kell hirdetnie.

A mezőgazdasági minisztérium által benyújtott előterjesztés értelmében

az intézkedés szükséges az élelmiszeripari piac egyensúlyának fenntartásához és a fogyasztók védelméhez a magas infláció mellett.

„Ez az intézkedés nem rögzíti a végső árat, a végső ár továbbra is a tényleges költség és a megengedett felár kölcsönhatásának eredménye marad. A kereskedők és a termelők továbbra is szabadon dönthetnek arról, hogy a felső határ alatt értékesítenek-e, vagy akciókat hajtanak-e végre. Nincs kötelezettség az értékesítési mennyiségekre vonatkozóan” – áll az indoklásban.

A hatóságok a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok elleni küzdelmet és a vásárlóerő-csökkenés hatásainak mérséklését is felhozták az indokok között.

Az intézkedés 17 alapvető élelmiszer-kategóriára vonatkozik:

  • sima fehér kenyér (300–500 g);
  • fogyasztási tej 1 liter (1,5% zsírtartalom, nem UHT);
  • ömlött tehéntejből készült telemea sajt;
  • sima tehéntejből készült joghurt (3,5% zsírtartalom, legfeljebb 200 g);
  • tejszín;
  • „000” fehér búzaliszt;
  • kukoricaliszt; M méretű tyúktojás;
  • friss csirkehús;
  • friss sertéshús;
  • napraforgóolaj;
  • friss fehér burgonya;
  • friss zöldségek ömlesztve;
  • friss gyümölcsök ömlesztve;
  • fehér kristálycukor;
  • vaj;
  • gyümölcslekvár.

A kereskedelmi haszonkulcs felső határát eredetileg 2023-ban vezették be, az infláció gyors ütemű emelkedése és az élelmiszerárak drágulása miatt.

Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter úgy vélte, hogy

az intézkedést mindaddig fenn kell tartani, amíg az infláció továbbra is terheli a családok költségvetését.

„Kértük az alapvető élelmiszerek kereskedelmi haszonkulcsának korlátozásának meghosszabbítását az év végéig. Az RMDSZ az elmúlt években következetesen állította, hogy mindaddig, amíg a magas infláció nyomást gyakorol a családok költségvetésére, az alapvető élelmiszerek kereskedelmi árrésének korlátozását fenn kell tartani” – írta egy Facebook-bejegyzésben.

A kereskedők és a gazdák képviselői azonban többször is bírálták a korlátozás meghosszabbítását, mivel szerintük

az intézkedés torzulásokat okoz a piacon és nyomást gyakorol a termelőkre.

Feliciu Paraschiv, a Romániai Kis- és Középvállalkozók Országos Szövetségének alelnöke szerdán a Digi24-nek arról beszélt, hogy a korlátozás a listán nem szereplő egyéb termékek drágulásához vezetett.

„A legnagyobb következmény, amit láttunk, a vízágy-hatás volt, amikor emelkedtek azoknak a termékeknek az árai, amelyek nem tartoztak a korlátozás hatálya alá. Itt a mosószerekre, a kozmetikumokra, a háztartási cikkekre gondolok, amelyek mind drágábbak, mint kellene, hogy valahogy kompenzálják ezt a korlátozással érintett területet” – mondta.

Ionuț Lupu, egy gazdaszövetség képviselője arra figyelmeztetett, hogy a korlátozás által generált nyomás átterjed az egész gazdasági láncra, és végül a gazdákat is negatívan érinti.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

ROBOR-manipuláció: könnyítenék az ügyfelek kártérítését, a 6 milliárd lejt is meghaladhatja az okozott kár

A jelenlegi becslések szerint 6,32 milliárd lej kárt okozhatott az ügyfeleknek, hogy a romániai bankok a Versenytanács szerint trükköztek a ROBOR referencia-kamatláb meghatározásakor.

ROBOR-manipuláció: könnyítenék az ügyfelek kártérítését, a 6 milliárd lejt is meghaladhatja az okozott kár
Hirdetés
2026. június 10., szerda

A Tarom zuhanórepülésben száguld a csőd felé, és ezt már a kormány is elismeri

A Tarom egyenesen a csőd felé száguld – figyelmeztetett Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes szerdán.

A Tarom zuhanórepülésben száguld a csőd felé, és ezt már a kormány is elismeri
2026. június 10., szerda

Roncsautóprogram: 10 000 lejtől indul a támogatás, de korlátozzák a megvásárolható kocsik körét

Az új személygépkocsik megvásárlásának támogatását célzó roncsautóprogramok történetében először a kibocsátási követelmények és a motortípus mellett az autó gyártási helye alapján is korlátozni készül a román kormány a választható járművek körét.

Roncsautóprogram: 10 000 lejtől indul a támogatás, de korlátozzák a megvásárolható kocsik körét
2026. június 09., kedd

Élő beszélgetést indít Facebook-oldalán a tárcavezető a közalkalmazotti bértörvényről

Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter bejelentette, hogy párbeszédet kezdeményez a társadalommal az új közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és csütörtökön élő beszélgetést indít a témáról a Facebook-oldalán.

Élő beszélgetést indít Facebook-oldalán a tárcavezető a közalkalmazotti bértörvényről
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Sertéspestis a határon: magyarországi fertőzés miatt szigorít a 13 gócponttal küzdő Románia

Románia fokozott járványvédelmi intézkedéseket vezetett be, miután Magyarországon első alkalommal mutatták ki az afrikai sertéspestist házi sertésekben. Romániában jelenleg 13 fertőzési gócpontot tartanak nyilván.

Sertéspestis a határon: magyarországi fertőzés miatt szigorít a 13 gócponttal küzdő Románia
2026. június 09., kedd

Trükközés a kamatlábbal: peres úton kérhetnek kártérítést a „megrövidített” ügyfelek a bankjuktól

Sokan nyugtázták örömmel és várakozással a Versenytanács döntését, amellyel rekordbírságot szabott ki a ROBOR referencia-kamatláb körüli trükközések miatt tíz romániai bankra.

Trükközés a kamatlábbal: peres úton kérhetnek kártérítést a „megrövidített” ügyfelek a bankjuktól
2026. június 08., hétfő

Kevesebb gazda, nagyobb földterület: közel 700 ezer termelő részesül APIA-támogatásban

Lezárult a 2026. évi APIA-támogatások igénylésére benyújtott kifizetési kérelmek kampánya, és a hatóságok közzétették az első hivatalos adatokat.

Kevesebb gazda, nagyobb földterület: közel 700 ezer termelő részesül APIA-támogatásban
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

A Wizz Air az első európai fapados légitársaság, amely merész változtatást hajt végre

A magyar Wizz Air légitársaság az első európai fapados légitársaság, amely bevezeti az internethasználatot.

A Wizz Air az első európai fapados légitársaság, amely merész változtatást hajt végre
2026. június 08., hétfő

Egyetlen lejjel nőtt májusban az átlagnyugdíj

Idén májusban 4 679 826 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2812-vel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2784 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) hétfőn közzétett adataiból.

Egyetlen lejjel nőtt májusban az átlagnyugdíj
2026. június 08., hétfő

A bankok cáfolják a trükközést és perelni készülnek a ROBOR miatt kiszabott rekordbírság ellen

Ahogy az várható volt, a bankok nem nyugszanak bele a Versenytanács döntésébe, amellyel összesen 3,73 milliárd lej (710 millió euró) bírságot szabott ki tíz pénzintézetre a versenyszabályok megsértése miatt.

A bankok cáfolják a trükközést és perelni készülnek a ROBOR miatt kiszabott rekordbírság ellen
Hirdetés
Hirdetés