
Egyházi, politikai és világi vezetők jelenlétében Nagyváradon tartották meg kedden a 2017-re meghirdetett Szent László-év első, bevezető konferenciáját – derül ki Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma közleményéből, amit a nagyváradi római katolikus egyházmegye sajtóirodája juttatott el a Krónikához.
2016. szeptember 06., 19:052016. szeptember 06., 19:05
Az esemény résztvevőit Böcskei László megyés püspök köszöntötte, ő mutatta be a székesegyházat és az egyházmegyei kincseket, a lovagkirály örökségét. Ehhez kapcsolódóan az egyházfő előadásában ismertette, mit jelent Szent László öröksége a partiumi magyarság számára, szellemisége mennyiben tud erőt adni a megmaradáshoz. Böcskei László bemutatta ugyanakkor az egyházmegyei zarándoklat történetét, és szólt a püspökség jövőképéről is.
A lovagkirály által alapított püspökség barokk palotájában dr. Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára kijelentette: Szent László államfői, törvényhozói, lovagkirályi erényei jelentették évszázadokon keresztül a nemzet számára a magyar államiságot, a keresztény lelkiség megmaradását. Az emlékév célja felhívni a figyelmet arra, hogy Szent László keresztény egységben gondolkodott, amikor összekapcsolta életművével a közép-európai nemzeteket. Ugyanakkor a nemzet fogalma is hangsúlyos volt a lovagkirály életében, hiszen uralkodása alatt megerősítette Magyarország pozícióját és szerepét a térségben.
A konferencián Dénes Zoltán római katolikus kanonok ismertette a Szent László nemzeti zarándoklatot. A lelki út azt a két püspökséget köti össze, amely a lovagkirály nevéhez fűződik: a zágrábit, amelyet ő alapított, és a nagyváradit, amelyet ő telepített át Biharról Váradra 1091-ben, és megépíttette annak központját, a székesegyházat. Az öt éve megálmodott, és többek által már végigjárt zarándokút végigvezeti a lelki vándorokat Szent László örökségén, szellemiségén, vagyis rámutat arra, hogy a közép-európai nemzetek sorsközösségben élnek évszázadok óta, és ebben rejlik az európai kereszténység megmaradása – hangzott el.
Mint kiderült, csatlakozik a Szent László-évhez a Debreceni Egyetem is, a tervezett oktatási programokat Bartha Elek és Jávor András rektorhelyettesek, valamint Forisek Péter dékánhelyettes ismertették. Az előadásból kiderült: a zarándokturizmus tudományos és kutatási hátterét a Debreceni Egyetem dolgozza ki, és képzési lehetőségeket teremt. Amint arról beszámoltunk, a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága bejelentése értelmében január elsején kezdetét veszi a 2017 végéig tartó Szent László-év.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!