
Fotó: Gönczy Tamás/RMDSZ
„Azáltal, hogy a helyi közösség szobrot állított a legnagyobb magyarnak, a helyi magyar közösség szimbolikusan is visszakerült a város szívébe” – jelentette ki Kereskényi Gábor polgármester a Szatmárnémetiben csütörtök délután felavatott Széchenyi István-szoborra utalva.
2018. március 15., 18:462018. március 15., 18:46
2018. március 15., 23:272018. március 15., 23:27
Emlékezetes ünnepségnek lehettek szemtanúi mindazok, akik részt vettek a szatmárnémeti megemlékezésen:
Az RMDSZ központi rendezvényének első mozzanataként a résztvevők megkoszorúzták Petőfi Sándor szobrát, majd huszári és fúvószenekari kísérettel vonultak a központi parkba, ahol több száz helybeli gyűlt össze, sokan közülük a nemzeti lobogóval érkeztek a helyszínre.
„Azáltal, hogy a helyi közösség szobrot állított a legnagyobb magyarnak, a helyi magyar közösség szimbolikusan is visszakerült a város szívébe” – fogalmazott az elöljáró. Kereskényi elmondta, Szatmárnémeti számtalan szálon kötődik Széchenyihez, aki a település díszpolgári címét is megkapta. A polgármester kiemelte, a szoborállítás ötletgazdája Sike Lajos néhai újságíró volt – „a Széchenyi-kultusz fáradhatatlan ápolója” –, aki sajnálatos módon nem érhette meg a szoborállítást. Kereskényi köszönetet mondott Deák Árpád szobrászművésznek, a Széchenyi-szobor megalkotójának is.
Fotó: Gönczy Tamás/RMDSZ
Az RMDSZ központi rendezvényén Kelemen Hunor szövetségi elnök beszédében hangsúlyozta, a forradalom híres tizenkét pontjának zárómondata, azaz az egyenlőség, szabadság, testvériség egymást feltételező fogalmak és nem lehetünk meg nélkülük.
– fogalmazott az MTI szerint a szövetségi elnök, megjegyezve, ez a szabadság „nyugodtan osztható”, mert nem kevesebb, hanem több lesz belőle.
A legszentebb forradalmunk évfordulóját ünnepeljük, mert talán nincs a magyar történelemnek egyetlen olyan pillanata sem, amelyet ilyen teljes mértékű nemzeti egyetértés övezne – jelentette ki. Szavai szerint március 15-ről még azok sem vitatkoznak, akik más kérdésekben talán igen, de ennek az az oka, hogy a '48-as forradalom történeti tablóján mindenki megtalálja a maga helyét és hősét.
– utalt a legnagyobb magyar és a város közötti történelmi összefonódásra Kelemen Hunor.
Fotó: Gönczy Tamás/RMDSZ
Emlékeztette a jelenlévőket arra, évek küzdelme van ebben a szoborban, „harc a bürokráciával, a pénzhiánnyal, a hatóságokkal”, de minden nehézség dacára példaszerű, ami ma itt történt. A mai élethelyzetet megemlítve megjegyezte,
– tette hozzá.
Ez a szobor arra is emlékeztet minket – folytatta –, hogy egy közösségnek és egy országnak kell hogy legyen víziója, elképzelése arról, merre haladjon. Széchenyinek a reformkor idején volt víziója, az erdélyi magyarok tudják ezt, mert az utat a kisebbségi lét kényszere és a magyarként való megmaradás parancsa jelölik ki számukra – fogalmazott.
2018-nak kellene lennie annak az esztendőnek, amikor néhány kérdésben a romániai társadalom – beleértve az erdélyi magyar társadalmat is – egy olyan párbeszédet folytathat, ami a jövőről szóló megállapodásra irányul – közölte Kelemen Hunor.
Fotó: Gönczy Tamás/RMDSZ
„Az igazi forradalmi tett ebben az országban, ha vissza tudnánk adni a reményt, a tervezhető jövőbe vetett hitet. Ennek első és elengedhetetlen feltétele a párbeszéd, mi, romániai magyarok és annak képviselete készen állunk erre” – jelentette ki az RMDSZ elnöke szövetségi elnöke. Hozzátette, le kell zárni a vitákat és kiegyezésre kell jutni a román többséggel; velük például abban, hogy március 15. mindannyiunk ünnepe.
Megemlítette, „forradalmi változásra” van szükség Európában is, mivel szavai szerint az Európai Unió nem hagyhatja válasz nélkül az ötvenmilliónyi őshonos kisebbség akaratát, azaz az európai szintű rendezését a kisebbségi jogoknak. Az erre a célra elindított kisebbségvédelmi csomag aláírásgyűjtésben közel van az egymillió aláírás elérése – tette hozzá Kelemen Hunor.
A helyi RMDSZ, a Szent István Kör és a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés által szervezett ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi sorait Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete tolmácsolta a jelenlévőknek. A rendezvény végén megkoszorúzták gróf Széchenyi István szobrát.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
szóljon hozzá!