
Fotó: Bíró Kovács Blanka
Szigorítanák a lakótársulásokra, illetve ingatlantulajdonosokra vonatkozó előírásokat egy új törvénytervezettel, amelyet a kormány legutóbbi ülésén fogadott el, és amelyet a parlamentnek is meg kell szavaznia.
A dokumentum többek között különféle beruházásokra fordítható alapok létrehozását írja elő, illetve azt is szabályozza, hogy bármilyen módosítást, például a hőszigetelést csakis egységesen, mindegyik lakrész érintésével lehet végrehajtani. A kormány indoklása szerint a lakástulajdonosok jogain kívül a kötelességeiket is rögzíteni kell, a szigorítással ugyanakkor biztosítják az ingatlanok állagmegóvását, illetve a szigetelésre vonatkozó előírással csökkentik a tömbházak energiafogyasztását.
A jogszabálytervezet szerint a lakótársulásoknak rendelkezniük kell forgótőkével a sürgős beruházások fedezésére, illetve létre kell hozniuk egy javítási alapot is, amelyből az évente elvégzendő munkálatokat állják. Ugyanakkor minden korszerűsítési munkálatot egységesen kell elvégezni, így a nem fordulhatna elő, hogy egy tömbház néhány lakrészét saját zsebéből hőszigeteli a tulajdonos, ahogyan az például több kolozsvári lakónegyedben látható. A tervezet azt is előírja, hogy az ingatlantulajdonosoknak megállapodást kell aláírniuk a közös felületek használatára, valamint az új szabályokra vonatkozóan.
Eközben Sepsiszentgyörgyön különbizottságot hoztak létre, amelynek feladata feltérképezni a város azon magáningatlanjait, amelyeken önkormányzati finanszírozással hajthatnak végre külső felújítást, erre a célra a jövő évi költségvetésből különítenek el keretet. Egy idei határozat ugyanis lehetőséget biztosít arra, hogy a polgármesteri hivatal támogassa a nem önkormányzati tulajdonban lévő lakó- és tömbházak homlokzatának korszerűsítését – nyilatkozta lapunknak Tóth-Birtan Csaba alpolgármester. Ennek eredményeként javíthatják a városképet, hiszen a magántulajdonosok közül sokan nem pályáznak hőszigetelésre, mert nem tudják előteremteni az önrészt.
Első lépésben számba veszik a munkálatokra alkalmas épületeket: a városvezetés elsősorban a főutak melletti régi tömbházakat újíttatná fel, ezek rontják ugyanis leginkább a városképet. „Ezek a társasházak magántulajdonban vannak, ha a tulajdonosok nem szigeteltetnek, más pályázati lehetőség nincs a felújításukra. Így élünk a kormányhatározat által biztosított lehetőséggel, miszerint az önkormányzat saját költségvetéséből fordíthat erre pénzt” – magyarázta az alpolgármester.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat egyébként hétéves ingatlanadó-mentességet nyújt az ingatlanukat felújító tulajdonosoknak, de ez nem túl hatékony ösztönző módszer, mert a megtakarított összeg elenyésző a munkálatokkal járó kiadásokhoz képest. Gondok vannak ugyanakkor a műemlék épületekkel is, ezek többségét ugyanis államosították, a privatizálásig eltelt évtizedekben pedig nem költöttek állagmegóvásra, így rendkívül lelakottá váltak, most pedig a régi tulajdonosra hárul a korszerűsítés feladata. A polgármesteri hivatal úgy próbálja orvosolni a helyzetet, hogy felvásárolja és felújíttatja a várostörténeti szempontból fontos ingatlanokat. Bíró Blanka, Kőrössy Andrea
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
szóljon hozzá!