Hirdetés

„Sosem képviselte a teljes olasz közösséget”. Elhatárolódnak a Mureşan kormányalakítási megbízását megtámadó szervezettől

sosem

Pontosítás. 11 olasz szervezet szerint a RO. AS. IT. sosem képviselte a romániai olasz közösség egészét

Fotó: Pexels

Közleményben határolódott el több romániai olasz szervezet a Romániai Olaszok Egyesületétől (RO. AS. IT.), miután az bíróságon támadta meg a Siegfried Mureşan kormányalakítási megbízásáról szóló elnöki rendeletet.

Balogh Levente

2026. szeptember 27., 13:052026. szeptember 27., 13:05

A tizenegy szervezet által szombaton este kiadott közlemény szerint meglepetéssel és mély aggodalommal értesültek a RO. AS. IT. Lépéséről, amely sosem képviselte az olaszországi románok egészét. „Szükségesnek tartjuk egyértelműen leszögezni, hogy

Idézet
egy egyetlen szervezet által kifejtett álláspont nem mutatható be, és nem is értelmezhető úgy, mintha az egész romániai olasz közösség álláspontja lenne.

A RO.AS.IT. egy olyan szervezet, amely – sajnálatos módon – a hatályos jogszabályok szerint a parlamentben az olasz származású román állampolgárok kis csoportját képviseli. A RO.AS.IT. semmilyen módon nem képviseli a romániai olasz közösség széles körű és sokszínű társadalmi és gazdasági valóságát” – szögezték le a dokumentum aláírói.

Hirdetés

Véleményük szerint a romániai olasz közösség „széles körű, sokszínű és összetett”, és magában foglalja az olasz származású román állampolgárokat, a Romániában lakó olasz állampolgárokat, az olasz vállalkozókat és befektetőket, a szakembereket, a családokat, az akadémiai, kulturális, oktatási és civil szervezetek képviselőit, valamint számos olyan szervezetet, amelyek az évek során „konkrétan hozzájárultak az Olaszország és Románia közötti kapcsolatok megerősítéséhez”.

„A RO.AS.IT.-nek a törvényben előírt keretek között természetes joga van saját véleményét és álláspontját kifejezni.

Idézet
Ugyanakkor a RO.AS.IT. soha nem képviselte a romániai olasz közösség egészét.

Bármely kísérlet arra, hogy egy egyetlen szervezet álláspontját az összes Romániában élő olasz és az összes ott működő olasz szervezet közös álláspontjaként akarják bemutatni, elfogadhatatlan. Komolyan veszünk minden olyan kezdeményezést, amely a nyilvánosságban vagy a politikai és intézményi körökben azt a benyomást keltheti, hogy a Romániában élő teljes olasz közösség egy bizonyos politikai állásponthoz kapcsolódik” – áll a közleményben.

korábban írtuk

A PSD kezében a Mureșan-kormány sorsa, szerdán szavaz a parlament az új kabinet beiktatásáról
A PSD kezében a Mureșan-kormány sorsa, szerdán szavaz a parlament az új kabinet beiktatásáról

A Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatása nélkül tovább mélyülhet a hónapok óta tartó romániai politikai válság, és közelebb kerülhet az ország az előre hozott választásokhoz – jelentette ki szombaton Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök.

Leszögezték: az olasz közösséget képviselő szervezetek „nem szándékoznak beavatkozni Románia belpolitikájába pártok, személyek vagy politikai programok támogatásával vagy ellenzésével”, mivel úgy vélik, hogy Románia demokratikus állam, és a miniszterelnök-jelölt kijelölése „alkotmányos és intézményi eljárás”.

Idézet
Nem tartjuk elfogadhatónak, hogy az olasz közösség nevét vagy az Olaszország és Románia közötti történelmi kapcsolatokat olyan politikai üzenetek közvetítésére használják fel, amelyeket az olasz közösség egésze nem vállalt magára és nem oszt.

Az olasz jelenlét Romániában több évtized alatt kialakult társadalmi, gazdasági, kulturális és intézményi valóságot jelent. Egy különösen kényes politikai helyzetben úgy véljük, hogy minden olyan szervezetnek, amely az olasz közösség képviselőjeként lép fel, fokozott felelőssége van: nem szabad összetéveszteni egyetlen szervezet álláspontját a teljes közösség álláspontjával. Nem fogadjuk el, hogy egyetlen szervezet véleményét – akár implicit, akár explicit módon – az összes Romániában élő olaszra, az összes olasz vállalkozóra vagy az országban tevékenykedő összes olasz szervezetre vonatkoztassák. Nem fogadjuk el, hogy az olasz közösség hírnevét olyan politikai állásponttal hozzák összefüggésbe, amelyet nem vállaltunk fel, és amely nem képvisel minket” – hangsúlyozták az aláírók.

Az aláíró szervezetek megerősítették tiszteletüket Románia, annak demokratikus intézményei és a jogállamiság iránt, ugyanakkor hangsúlyozták a Románia és Olaszország közötti stratégiai kapcsolat és a történelmi baráti kötelékek fontosságát.

Idézet
A romániai olasz közösség szervezetei elutasítják azt a kísérletet, hogy egyetlen szervezet álláspontját az egész olasz közösség hangjaként tüntessék fel”

– szögezte le továbbá a 11 aláíró szervezet.

Az aláírók a következők:

  • a Romániai Olasz Kereskedelmi Kamara (CCIPR),
  • a Confindustria Románia,
  • a Com.It.Es. Románia,
  • a FUTURA A.I.I. Egyesület,
  • az Olasz Közösség – Friulana Greci,
  • a Világ Olaszainak Szövetsége,
  • a CIM Románia,
  • a Romániában élő emilia-romagnaiak egyesületei,
  • a Bihari Olaszok Egyesülete,
  • a Romániában Élő Olaszok Bizottsága,
  • valamint a Világ Trikolór Bizottsága.

Mint arról beszámoltunk, a RO. AS. IT. kedden nyújtott be keresetet az elnöki rendelet megsemmisítését kérve a bukaresti táblabíróságon.

A szervezet családi alapon működik, jelenleg Ioana Grosaru vezeti, aki 2024 óta képviseli az olasz kisebbséget a román parlamentben. Ezt a tisztséget korábban férje és fia is betöltötte.

Az Antena 3 hírcsatornának Grosaru azzal indokolta álláspontját, hogy Siegfried Mureșan – akit „külső támogatással érkezett személyiségként” jellemzett – nem képes megérteni azokat a problémákat, amelyekkel jelenleg szembesülünk.

A G4Mediának arra a kérdésre, hogy egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romámok Egyesüléséért Szövetség (AUR) alkotta kormányt szeretne-e,

Grosaru azt mondta, olyan kormányt szeretne, amelyet azok alkotnak, „akik megnyerték a választásokat.

Ennyit tudok mondani, a többi pedig összefügg azokkal az igazságtalanságokkal, amelyeknek ki voltunk téve.”

Mint megírtuk, a Romániai Olaszok Egyesülete egy magánjogi, közhasznú nemzeti kisebbségi egyesület, az egyetlen hivatalosan elismert szervezet, amely Románia olasz nemzeti kisebbségét képviseli.

korábban írtuk

Abszurd: egy családi alapon működő kisebbségi szervezet érvényteleníttetné Mureşan kormányalakítási megbízását
Abszurd: egy családi alapon működő kisebbségi szervezet érvényteleníttetné Mureşan kormányalakítási megbízását

Furcsa helyzet állt elő Romániában, miután egy kisebbségi szervezet bírósághoz fordult, azt kérve, hogy érvénytelenítsék Nicuşor Dan államfő rendeletét, amellyel kormányalakítással bízta meg Siegfried Mureşan nemzeti liberális párti (PN

Az 1993-ban Suceaván alapított szervezet a sajtóközlemény szerint a Románia területén az idők folyamán letelepedett történelmi olasz bevándorlói közösségek jogutódjaként működik.

Az egyesület állami támogatást kap a román kormánytól (az Etnikai Kapcsolatok Főosztályán keresztül), és az alkotmány biztosít számára egy képviselői helyet a román parlamentben a kisebbség képviseletére.

A RO.AS.IT elnöke Ioana Grosaru, főtitkára pedig fia, Andi Gabriel Grosaru, aki 2016 és 2024 között a szintén képviselő volt a román parlamentben.

A Romániai Olaszok Egyesületének alapítója Mircea Grosaru, Ioana Grosaru férje és Andi Grosaru édesapja, aki szintén parlamenti képviselő volt 2004-től 2014-ben bekövetkezett haláláig.

A Hivatalos Közlönyben közzétett 216/2026. számú határozat szerint a Romániai Olaszok Egyesülete 3 890 860 lej támogatást kap.

Ez a legkisebb támogatás az összes nemzeti kisebbségi szervezet közül, de az összeget a RO.AS.IT. Egyesület kezeli.

Az összeget kulturális és adminisztratív tevékenységekre, valamint a jogszabályban előírt egyéb kiadási kategóriákra szánják.

Mint ismeretes, a román alkotmány hivatalból egy képviselői helyet mindazon, hivatalosan elismert nemzeti kisebbségek számára, amelyek nem képesek önerőből képviselőket juttatni a törvényhozásba, mint a magyar közösség.

Ehhez az adott kisebbség szervezetének indulnia kell a választáson, és meg kell szereznie az egy képviselői hely megszerzéséhez szükséges átlagos szavazatszám legalább 5 százalékát.

A kisebbségi frakció 19 fős, és rendszerint a hivatalban levő kormányt támogatja.

A kisebbségek képviselete kapcsán gyakran merült fel az etnobiznisz vádja, mivel előfordul, hogy egy adott kisebbség képviseletében nem az illető kisebbséghez tartozó személyek lépnek fel.

Bár van dokumentált olasz felmenőre vonatkozó családi állítás, a Grosaru család olasz származása nem olyan egyértelműen bizonyított, mint ahogy a RO.AS.IT. hivatalos kommunikációja alapján elsőre tűnhet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

A választási hatóság már az előre hozott választásokra készül

Az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke, Adrian Țuțuianu pénteken Ploiești-en bejelentette, hogy a jövő héten közvitára bocsátják az előre hozott választásokról szóló törvénytervezetet.

A választási hatóság már az előre hozott választásokra készül
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

A PSD kezében a Mureșan-kormány sorsa, szerdán szavaz a parlament az új kabinet beiktatásáról

A Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatása nélkül tovább mélyülhet a hónapok óta tartó romániai politikai válság, és közelebb kerülhet az ország az előre hozott választásokhoz – jelentette ki szombaton Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök.

A PSD kezében a Mureșan-kormány sorsa, szerdán szavaz a parlament az új kabinet beiktatásáról
2026. szeptember 26., szombat

Nagy lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is részt vesz a VENUS II országos programban

Egészségügyi és szociális intézmények támogatásáról, valamint a megye kulturális örökségét érintő fejlesztésekről is döntött szeptemberi ülésén a Maros Megyei Tanács.

Nagy lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is részt vesz a VENUS II országos programban
2026. szeptember 25., péntek

„Sóháború” zajlik Romániában, az AUR eltörölné a kötelező jódozást, pedig a WHO egyértelműen ajánlja

Megszüntetné a konyhasó kötelező jódozását a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátusi törvényjavaslata. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontja ezzel szemben világos: minden étkezési sót jódozni kell.

„Sóháború” zajlik Romániában, az AUR eltörölné a kötelező jódozást, pedig a WHO egyértelműen ajánlja
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Az RMDSZ bejelentette, kiket jelöl a Mureșan-kormányba

A továbbiakban is három minisztere lenne az RMDSZ-nek, amennyiben a parlament megszavazza Siegfried Mureșan kormányát. Az RMDSZ ugyanakkor a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.

Az RMDSZ bejelentette, kiket jelöl a Mureșan-kormányba
2026. szeptember 25., péntek

Az összes párt és politikus hibás a politikai patthelyzetért – mondja a polgárok zöme

Az összes párt és politikus felelős a Romániában kialakult politikai patthelyzetért – derül ki egy friss felmérésből.

Az összes párt és politikus hibás a politikai patthelyzetért – mondja a polgárok zöme
2026. szeptember 25., péntek

Mureșan közölte, mikor terjeszti a parlament elé kormánya névsorát és programját. Mit kaphat az RMDSZ?

Szombaton terjeszti be a parlament elé tervezett kormánya névsorát és programját Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök.

Mureșan közölte, mikor terjeszti a parlament elé kormánya névsorát és programját. Mit kaphat az RMDSZ?
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Abszurd: egy családi alapon működő kisebbségi szervezet érvényteleníttetné Mureşan kormányalakítási megbízását

Furcsa helyzet állt elő Romániában, miután egy kisebbségi szervezet bírósághoz fordult, azt kérve, hogy érvénytelenítsék Nicuşor Dan államfő rendeletét, amellyel kormányalakítással bízta meg Siegfried Mureşan nemzeti liberális párti (PN

Abszurd: egy családi alapon működő kisebbségi szervezet érvényteleníttetné Mureşan kormányalakítási megbízását
2026. szeptember 24., csütörtök

A kisebbségek jogainak védelme és bővítése is szerepel a Mureșan-kormány programjában

Az egyéb, általános témakörök mellett többek között a kisebbségek jogainak szavatolására, sőt bővítésére is kitér a Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök és az őt támogató három párt tervezett kormányprogramja.

A kisebbségek jogainak védelme és bővítése is szerepel a Mureșan-kormány programjában
2026. szeptember 24., csütörtök

Simion: Nicuşor Dant fel kell függeszteni tisztségéből a választás ellenzése és a Georgescu-ügy miatt

Nicuşor Dan elnököt fel kell függeszteni tisztségéből – szögezte le csütörtökön George Simion, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.

Simion: Nicuşor Dant fel kell függeszteni tisztségéből a választás ellenzése és a Georgescu-ügy miatt
Hirdetés
Hirdetés