Hirdetés

Vákár István: a fórumpolitizálás helyett az adminisztrációban kell bizonyítani

•  Fotó: Kolozsvári Rádió

Fotó: Kolozsvári Rádió

INTERJÚ – Történelmet írt a magyar közösség Kolozs megyében – jelentette ki ügyvivő elnöki kinevezése kapcsán az RMDSZ-es Vákár István, aki tavaly júniustól, Horea Uioreanu volt elnök korrupciós botránya és elrendelt letartóztatása után egy évig vezette a Kolozs megyei önkormányzatot.

Kiss Előd-Gergely

2015. június 24., 11:532015. június 24., 11:53


– Több mint egy évig töltötte be a Kolozs megyei önkormányzat ügyvivő elnöki tisztségét. Röviddel megválasztása után lapunknak úgy fogalmazott, úgy hiányzott önnek ez a funkció, mint púp a hátára. Így utólag is fenntartja véleményét? Megkönnyebbült, amikor megszabadult a felelősségtől?

– Ma is ugyanígy fogalmaznék, igaz volt, amit akkor mondtam. Nyilván könnyebb most, hogy óránként nem kerül 35 dosszié az asztalomra, ugyanakkor azt is bátran kijelenthetem: megérte. Ha bármikor adódna egy ilyen lehetőség, ha a magyar közösség érdekében fel kellene vállalni egy ilyen tisztséget – vagy púpot a hátamra, ha úgy tetszik –, újra megtenném.

Azért kerültem be a testületbe, hogy ha úgy adódik, vállaljak vezetői szerepet is. Nem volt könnyű, ellenkezőleg, komoly stresszel járó feladat, de bármikor újra elvállalnám az ügyvivő elnöki tisztséget. Miután június 10-én a liberális Mihai Seplecant elnökké választotta a képviselő-testület, két napig azt sem tudtam eldönteni, hogy akkor most szabadságon vagy munkában vagyok.

– Elkerülhetetlen kérdés: ügyvivő elnöki pozíciójában mit tudott tenni a Kolozs megyei magyar közösségért? Segítette a vezető funkció abban, hogy könnyebben érvényesüljön?

– Ügyvivő elnökként mindenkiért ugyanolyan erőbedobással kellett dolgozni, részrehajlás nélkül, legalábbis úgy kellett kinéznie. Nyilvánvaló azonban, ezt kinevezésemkor is mondtam egyébként, hogy – hasonlattal élve – az ingem közelebb áll hozzám, mint a zakóm, de a zakómat is tisztességgel viselem. S hogy a kérdésére válaszoljak: büszke vagyok arra, hogy minden magyarlakta községet új úton lehet ma megközelíteni, de felújított templomokról, sportpályaépítésről és kultúrotthon-felújításról is be tudunk számolni.

Egy év nem túl hosszú idő egyébként, de voltak nagyobb projektek, amiket én vettem át. Kertészmérnök vagyok egyébként, és akarva-akaratlanul is a kertész-gondolkodásmód áll hozzám a legközelebb. Ha például János bácsinak van egy kertje, de csak egy ásója van, akkor azzal ássa fel a kertjét. János bácsi van annyira okos, hogy tudja: egyszerre legfeljebb 3-4 centi földet áshat ki, mert ha rögtön 15 centi mélyre próbál ásni, akkor abba beletörik az ásója, és nem tudja végül a munkáját befejezni. Ez volt az én elvem is: lassan, de hatékonyan, s olykor csökönyösen kellett dolgoznom az általam képviselt közösségért.

– Milyen nehézségekbe ütközött az önkormányzat élén töltött időszakban?

– A legnehezebb az első két hét volt, amikor minden ajtó zárva volt, és lassan mindegyiket ki kellett nyitni. Az sem könnyű, amikor teljes nyitottsággal és jóindulattal próbálsz a közösség számára fontos ügyet átvinni, de folyamatosan adminisztrációs problémákba ütközöl, és tizenötször kell próbálkozni, hogy a dolgok rendeződjenek. Az első komolyabb krízishelyzet, amelyet menedzselni kellett, a repülőtér hiteligénylése volt. Annak megoldásához merészség kellett, hiszen mindenki félt attól, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) mit fog lépni.

– Horea Uioreanu volt tanácselnök korrupciós botránya többek közt épp a kolozsvári légikikötő beruházásai kapcsán robbant ki.

– Érthető, hogy mindenki aggódott a vizsgálatok miatt, de én kijelentettem: míg az aláírási jog az enyém, és a feltételek tiszták, a repülőtér bankhiteligénylését garantáló szerződést aláírom. Egyébként a DNA-ügy kirobbanása után teljesen megbénult az intézmény. Gyakorlatilag egy fizetést nem tudtak kiadni, őrület volt. Az ügy a későbbiekben is hatással volt a megyeháza működésére, mindenki szorongott, félt.

Most úgy tűnik, akárkit fel lehet jelenteni akármiért. Aztán az illetőt előbb meghurcolják, majd később derül ki, hogy hibás-e vagy vétlen. Úgy látszik, ilyen körülmények közt egy döntést gyakorlatba ültetni tízszer nehezebb, mint korábban, amikor egy politikai döntést a hivatalnokok vita nélkül végrehajtottak. Most nem így működik: a politikumnak döntést kell hoznia, ehhez forrásokat kell szereznie, és utána még meg kell győznie a közhivatalnokot, hogy ez rendben van.

– Hogyan birkóztak meg az állandó politikai csatározásokkal?

– Az RMDSZ-frakció nem a létszáma miatt erős, és nem is a „fórumpolitizálásban\" próbál bizonyítani, amit melldöngető nyilvánosság, ordibálás és folyamatos veszekedés jellemez. Mi a szakmai tudásunkkal és megbízhatóságunkkal mutatunk fel erőt. Mert a román politikában az adott szót nem igazán tartják be.

Nem volt könnyű kiállni, amikor az RMDSZ országosan ellenzékbe került, és ez itt, a megyei önkormányzatnál is bármikor megtörténhetett volna. A zárt ajtók mögött – mint mondtam, nem vagyok fórumpolitikus – gyakran bíráltam a kormányt, a szociáldemokratákat (PSD), mert sok zavaró tényező volt, és a mai napig vannak gondok. De kint, a nyilvánosság előtt tisztességes kapcsolat volt a koalíciós partnerrel, konstruktív diskurzust folytattunk.

A szociálliberális koalíció felbomlását követően a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) új többséget hozott létre a képviselő-testületben, a PSD-sek pedig megköszönték nekünk az addigi együttműködést. Nálam egyébként eddig is minden párt számára nyitva állt az ajtó, és ezután is úgy lesz.

– Térjünk vissza az ügyvivő elnöki tisztséghez. Mi az, amit negatívumként könyvel el?

– Lehet, hogy hibaként könyvelhető el az, hogy többnyire az adminisztrációs munkával foglalkoztam, és nem politizálással. De úgy éreztem, a választók azért küldtek a megyei tanácsba, hogy dolgozzam, és nem azért, hogy szépeket mondjunk és ígérgessünk, aztán meg nem történik semmi. Nem ígértem senkinek semmit, ismertem a lakosság gondjait, mert rendszeresen járok ki vidékre. Nem kell lakossági fórumokat tartani egy kis helyzetismeretért.

Ez nagyjából a különbség az adminisztráló és a „fórumpolitikus\" között: az egyik kimegy terepre, a másik nagy falugyűlést tart. Ott meg elmondja, hogy ezt meg azt fogjuk megcsinálni, de amikor számonkérésre kerül sor, akkor annyira szépen elmagyarázza, hogy ezt ezért, azt meg azért nem tudta véghezvinni. Sőt azt is megmondja, hogy ki a hibás: többnyire a másik párt.

– A tanács tagjai vagy a megyeháza hivatalnokai közül éreztette valaki önnel, hogy nem tetszik, hogy egy magyar irányítja az intézményt?

– Egy pillanatig sem éreztem, hogy ez nem tetszik valakinek. Nincs gondom a román nyelvvel, és van tapasztalatom az adminisztráció terén. Ezért tudtam az alkalmazottak nyelvén beszélni. A képviselő-testületben is a többségben lévő román tanácsosok döntöttek arról, hogy én legyek az ügyvivő elnök. Persze voltak kis vicces szurkálódások, de az nem tudott eljutni olyan szintre, hogy engem zavarjon.

Az is nyilvánvaló, hogy jobban szerették volna, hogy egy román legyen az ügyvezető, az ő szempontjukból ez normális. A tanácsban nem volt érdemi konfliktusom. Hogy a két politikai tömb verekedett mindenféle átpolitizált kérdésen, az egy dolog. Hagytam is, nem szóltam bele. De az RMDSZ-frakciót senki nem támadta, engem sem. Minden olyan projekt, amely a közösség számára fontos volt vagy elengedhetetlen a működéshez, gyakorlatilag egyhangúlag ment át a szavazásokon. Ez viszont óriási irodai háttérmunkát igényel.

Nem akartam és nem fogok soha olyan határozattervezettel előállni, amelynek sikeres átvitele egyetlen szavazaton múlik. Az volt a dolgom, hogy minden frakciót, minden kollégát meggyőzzek az igazunkról. Ezért nem voltak látványos bemutatók a tanácsüléseken sem, nem ott kell ezeket mondani, hogy hallja a sajtó, hogy mekkorákat dumál valaki. Ez egy adminisztrációs munka, megvannak a bizottságok, melyeknek a maguk során meg kell érteniük, miért fontos az adott döntés meghozatala. Ha egy vezető nem képes ezt megtenni, akkor jönnek a cirkuszok, oda a költségvetés.

– Mekkora esélyt lát arra, hogy Kolozs megyének ismét magyar elnöke lehessen?

– Azáltal, hogy elvállaltam ezt a feladatot, az RMDSZ-nek is jobb lett az alkupozíciója. Eddig ugyanis soha még csak szóba se került, hogy RMDSZ-es vagy magyar jelölt megpályázhassa a Kolozs Megyei Tanács elnöki tisztségét. Mára a román tanácsosok sem látnak ebben semmi rendkívülit. Történelmet írtunk.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés