
Csütörtökön 18 órakor nyitják meg Medgyesen a 18. kiadásához érkezett, Szeben Megyei Magyar Napok elnevezésű kulturális rendezvénysorozatot, amely a szervezők ígérete szerint ezúttal is kortól függetlenül, minden érdeklődő számára változatos programokkal jelentkezik.
2016. október 19., 14:482016. október 19., 14:48
A szerkesztőségünkhöz is eljuttatott szervezői közlemény szerint a kéthetes rendezvény ideje alatt több kiállításmegnyitón, ’56-os témájú előadáson, népzenei mulatságon, színház- és bábszínház-előadáson vehetnek részt az érdeklődők. „A Szeben Megyei Magyar Napok programjaival kulturális örökségünk megőrzésének fontosságát hangsúlyozzuk, és a szórványban élő magyarok mindennapjait igyekszünk színesebbé tenni” – írják a szervezők.
A program szerint a rendezvénysorozat csütörtökön az ünnepélyes megnyitót követően humorfesztivállal indul a medgyesi Traube teremben. Pénteken 17 órakor Márton Áron-emlékkiállítás nyílik a Millenium Házban, 18 órakor pedig Balázstelkén levetítik az 1956: emlékezzünk a hősökre című dokumentumfilmet. Szombaton 17 órától ’56-os megemlékezést tartanak a medgyesi Millenium Házban, 20 órától pedig a Strand vendéglőben szüreti bált tartanak a Szászcsávási cigányzenekar és DJ Pici közreműködésével. Vasárnap 10 órától ünnepi istentiszteletet tartanak a medgyesi református templomban, ezt követően pedig az ’56-os forradalom hőseiről emlékeznek meg.
Október 28-án, pénteken 18 órától a nagyszebeni Magyar Ház Kós Károly termében az erdélyi főnemesi család bárói ágának képviselője, Bánffy Farkas tart előadást, másnap pedig 18 órától a küküllőalmási kultúrotthonban a Kolozsvári Bábjátszótér Mátyás király lopni megy című bábjátékát mutatják be. Vasárnap, október 30-án az udvahelyi Tomcsa Sándor Színház társulata mutatja be Örkény István Tóték című darabját Medgyesen, a Traube teremben. A rendezvény november 6-án a szentágotai kultúrotthonban zárul, ahol 17 órától színpadra lép a Gyöngyvirág Néptáccsoport.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!