Hirdetés

Túlzsúfolt órarend, sok tananyag

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

A pedagógusok és a szülők is úgy vélik, túlzsúfolt a diákok órarendje, a házi feladatok elkészítésén kívül pedig hétköznapokon alig marad szabadidejük.

Molnár Rajmond

2016. szeptember 29., 13:552016. szeptember 29., 13:55

Átlagosan több mint 30 tanórát töltenek a diákok az iskolában, a túlzsúfolt órarend miatt pedig az otthoni tanulásra, felkészülésre is sok időt kell fordítani. Az oktatási kérdésekkel foglalkozó úgynevezett PISA-vizsgálat (Programme for International Student Assessment) felméréséből kitűnik, hogy Románia azon országok egyike, ahol a pedagógusok a legtöbb iskola utáni feladatot hagyják fel a diákoknak. A felmérés arra mutat rá, hogy Romániában heti hét órát töltenek el a diákok a házi feladatok megoldásával, míg például Finnországban hetente alig három órát szánnak az iskolások a másnapi felkészülésre.

Tekintetbe véve az általános és középiskolás diákok heti óraszámainak mennyiségét, az otthoni felkészülésre szánt idő sok esetben meghaladhatja az ideálist – hívta fel a figyelmet Hodgyai László, a Hargita megyei tanfelügyelőség matematika szakos tanfelügyelője. Példaként említette, a hetedikes magyar diákoknak harmincnál több tanórájuk van egy héten, öttel több, mint az ugyanilyen korú román iskolásoknak.

„Tehát ha ezek a diákok mindenből fel akarnak készülni délután és a házi feladatokat is meg akarják oldani, alig marad szabadidejük. Sok ez az óraszám” – vélekedett a tanfelügyelő. Rámutatott azonban, a jelenlegi tanügyi rendszerben nem lehet kiiktatni a házi feladatokat. „Például ha a matematikára, azaz saját tantárgyamra vonatkoztatok, elengedhetetlenül szükségesnek tartom az iskola utáni gyakorlást. Ahhoz, hogy a diák haladjon, megértse, begyakorolja az anyagot, otthon is kell dolgoznia, mivel az órákon nincs elegendő idő” – fogalmazott a szakember.

Nyilvánvaló, hogy sok a tananyag, túl sokat követelnek a diákoktól órákon, ebből a szempontból a házi feladatok még jobban megterhelik a tanulókat – mondta kérdésünkre egy általános iskolásokat tanító magyar szakos tanárnő. Kifejtette, ennek ellenére a jelenlegi tanügyi rendszerben elengedhetetlen a fejlődéshez az iskola utáni gyakorlás, főképp a fontosabb tantárgyakból. „Bizonyos fejezeteknél például nincs idő arra, hogy csak az órákon gyakoroljuk. Muszáj otthonra is feladatokat hagyni” – szögezte le. Mint mondta, azért pozitív hozadéka is van a házi feladatoknak, például vannak olyan gyakorlatok, amelyek kiválóan fejlesztik a tudást és a kreativitást. Viszont vannak tantárgyak, amelyekből fölösleges a házi feladat. „Jó lenne csökkenteni a gyerekektől elvárt tanulnivalót, így több idejük maradna élvezni a gyermeki lét örömeit” – fogalmazott.

Egy neve elhallgatását kérő csíkszeredai szülő szerint inkább a házi feladatok mennyiségével van probléma. „Volt példa, hogy a nyári vakációra hagytak fel a középiskolás fiamnak olyan matematika feladatsort, amelyet két hét alatt sem lehetett megoldani. Ez túlzás, még akkor is, ha matematika profilú osztályba jár a gyerekem. S ha azt is figyelembe vesszük, hogy még magánórákat is kell venni, ahhoz, hogy megfelelőképpen fel lehessen készülni, akkor a jelenlegi óraszám több, mint sok” – mondta a csíkszeredai édesapa.

Amint arról a Krónika is beszámolt, Mircea Dumitru oktatási miniszter nemrég arról beszélt, óriási előrelépést jelentene, ha a diákok még az iskolában el tudnák készíteni házi feladataikat, otthon pedig már nem kellene a tanórákra készülniük. „A diákok túl sok időt töltenek a házi feladat megoldásával és az otthoni tanulással, ez már megengedhetetlen szint. Hazamennek órák után, de továbbra is az iskolával kell foglalkozniuk” – fogalmazott a tanügyminiszter.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 25., csütörtök

Halálra vertek egy 36 éves férfit Szeben megyében

Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.

Halálra vertek egy 36 éves férfit Szeben megyében
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
2025. december 25., csütörtök

„A világ ma is Isten látogatásának helye” – A Gyulafehérvári Főegyházmegye karácsonyi pásztorlevele

Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele

„A világ ma is Isten látogatásának helye” – A Gyulafehérvári Főegyházmegye karácsonyi pásztorlevele
2025. december 25., csütörtök

Hóviharokat okoz az erős szél: erdélyi és bánsági megyére adtak ki riasztást

Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Hóviharokat okoz az erős szél: erdélyi és bánsági megyére adtak ki riasztást
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán

Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán
2025. december 24., szerda

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra

A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra
2025. december 24., szerda

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében

Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Szebeni szállodai baleset: kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet

Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.

Szebeni szállodai baleset: kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet
2025. december 23., kedd

Látványosan megemelik Brassóban az idegenforgalmi adót

2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.

Látványosan megemelik Brassóban az idegenforgalmi adót
2025. december 23., kedd

Új finanszírozási ígéretek, régi aggályok a kolozsvári földalatti körül

A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.

Új finanszírozási ígéretek, régi aggályok a kolozsvári földalatti körül
Hirdetés
Hirdetés