Hirdetés

Tőkés összefoglalta a Csűrynek tulajdonított jelentéseket

Brosúrát jelentetett meg Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke azokból a jelentésekből, amelyeket állítása szerint Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) újabb mandátumra pályázó püspöke adott egykor a kommunista politikai rendőrségnek.

Krónika

2016. október 07., 14:322016. október 07., 14:32

2016. október 07., 18:192016. október 07., 18:19

A nyomtatványt Tőkés László pénteki, nagyváradi sajtótájékoztatóján mutatta be az újságíróknak. Az immár fénymásolatban is tartalmazza azokat a besúgói jelentéseket, amelyek az EP-képviselő szerint „egyértelműen bizonyítják Csűry István, alias Kiss, alias Roșescu, alias Chiș Geza kollaboránsi múltját\". A Kiss, Roșescu, illetve Chiș Geza fedőnéven adott jelentéseket lelkészek megfigyelési dossziéiban találta Molnár János szegedi egyháztörténész, aki ezek szerzőjeként Csűry István egykori szalárdi lelkészt azonosította. A jelentések többnyire partiumi református lelkészekről tartalmaznak terhelő információkat.

A közzétett dokumentumok némelyikét kézzel írták. Tőkés László az MTI kérdésére kijelentette: grafológiai vizsgálattal lehet egyértelműen bizonyítani, hogy a jelentéseket Csűry István írta. A brosúra Csűry István 2009-es püspökké választása előtt adott nyilatkozatát is tartalmazza, amelyikben a lelkész kijelentette, hogy nem volt a román titkosszolgálat munkatársa, és amennyiben bármikor kiderülne, hogy nyilatkozata nem fedi a valóságot, „azonnal és készséggel lemond\" a jelöltségről vagy az elnyert tisztségről.

Tőkés László a sajtótájékoztatón elmondta: a nyomtatványt az egyházkerület lelkészeinek és világi vezetőinek, valamint több közéleti szereplőnek is eljuttatta. Hozzátette: szükségét látja a közélet megtisztulásának, és szerinte az egyházat a rovott múltú vezetőktől, az RMDSZ pedig a korrupt politikusoktól kell megtisztítani. Arra kérte az RMDSZ vezetőségét, hogy változtassa meg a Bihar megyei képviselő- és szenátorjelöltek listáját, amelyen általa korruptnak vélt politikusok szerepelnek befutó helyeken. Példaként említette, hogy a Fazakas László lelkészt – aki korábban szintén a királyhágómelléki püspöki székre pályázott, és rövid ideig az RMDSZ parlamenti képviselője is volt – lemondatta az RMDSZ, amikor fény derült az ügynökmúltjára, és a lelkész a püspökjelöltségtől is elállt.

Tőkés László már korábban és több rendben is közölt Csűry István állítólagos ügynökmúltjára utaló feljegyzéseket. A Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) 2009-ben olyan iratot állított ki az akkori püspökjelöltről, amely szerint nincs arra vonatkozó adat, hogy Csűry a Szekuritáte ügynöke vagy besúgója lett volna. A KREK püspöke idén júniusban a Krónikának nyilatkozva visszautasította a vádakat, leszögezve: nem volt besúgó. Csűry mellett kiállt az egyházkerület Esperesi Kollégiuma, továbbá az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezete is. A nagyváradi székhelyű egyházkerület október 21-én tartja tisztújító közgyűlését, a püspöki tisztségre Csűry István az egyedüli jelölt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés