HIRDETÉS

Tőkés László európai védelmet kért a romániai magyar orvosképzésnek Brüsszelben

Gyergyai Csaba 2018. május 03., 14:38

Tőkés László szerint jogos elvárás az európai intézményektől – köztük az Európai Parlamenttől –, hogy keljenek védelmére a romániai magyarságnak, magyar intézményeknek, az erdélyi magyar orvosképzésnek.

Archív Fotó: Mohácsi László Árpád

A romániai magyarság, a magyar orvosképzés védelmére szólította fel az európai intézményeket Tőkés László EP-képviselő, aki szerdai felszólalásában tájékoztatta az Európai Parlament (EP) plénumát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar nyelvű oktatásának tervezett elsorvasztásáról.

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint Tőkés rámutatott: miközben az EP Magyarországról készülő különjelentése alaptalan módon antiszemitizmussal és romaellenességgel vádolja meg az országot, ezzel szemben

HIRDETÉS
az EU és az EP rendszeresen és részrehajló módon szemet huny a Romániában elhatalmasodó, rendszerszintű magyarellenesség felett”.

Az EP-képviselő tiltakozását fejezte ki a kisebbségi magyar közösséget sújtó diszkrimináció, illetve a kettős mérce alkalmazása ellen. „1959-ben a későbbi diktátor, Nicolae Ceauşescu vezényletével számolták fel a kolozsvári magyar Bolyai Tudományegyetemet. Hatvan év után, most is a román nacionálkommunista múlt kísért, amikor

Leonard Azamfirei nacionalista rektor a nagy múltú marosvásárhelyi magyar orvostudományi egyetem időközben jórészt elrománosított intézményét akarja végképp megszüntetni, illetve egy helyi román egyetembe beolvasztani”

– fogalmazott felszólalásában Tőkés László.

Az EP képviselő szerint jogos elvárás az európai intézményektől – köztük az Európai Parlamenttől –, hogy keljenek védelmére a romániai magyarságnak, magyar intézményeknek, az erdélyi magyar orvosképzésnek.

Tőkés László egyébként két héttel ezelőtt Strasbourgban, az Európai Parlament kisebbségi munkacsoportjának ülésén magyarellenes román intézkedésnek nevezte a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a román tannyelvű Petru Maior Tudományegyetem tervezett egyesítését. Emlékeztetett, az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működnek, és a magyar tagozat fokozatos elsorvasztására törekednek.

Amint arról beszámoltunk, mind a MOGYE, mind pedig a Petru Maior Tudományegyetem szenátusa megszavazta április 18-án a két oktatási intézmény egyesülését. A magyar tagozat a MOGYE szenátusi üléséről való távolmaradással kívánta nyomatékosítani, hogy ellenzi az egyetemegyesítést.

Az elfogadott dokumentum szerint az egyesülés a Petru Maior Egyetemnek a MOGYE általi bekebelezésével történik. Az így létrejövő tanintézet a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológai Egyetem nevet fogja viselni, a két intézmény a 2019/2020-as tanévet már együtt kezdené el. A döntés ellen a magyar egyetemi, civil és politikai szféra képviselői is tiltakoztak, s a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) kezdeményezésére április 26-án több százan vonultak utcára Marosvásárhelyen az egyetemi fúzió, a magyar oktatás ellehetetlenítése ellen tiltakozva.

A téma kapcsán Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára április 20-án Marosvásárhelyen azt mondta, a magyar kormány mindenképpen megoldást fog találni a kialakult új helyzetre, nem fogja magára hagyni a magyar orvosképzést Erdélyben, és mindent megtesz az erdélyi nemzettársakkal, hogy új struktúrát alakítsanak ki, amelyben folytatódhat a magyar nyelvű orvosképzés.

Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora a Krónika kérdésére úgy fogalmazott, meg kell őrizni a romániai magyar orvosképzés jelenlegi, román állam által fenntartott kereteit, de az anyanyelvű oktatást ellehetetlenítő további intézkedések esetén az Erdélyi Magyar Tudományegyetem otthont nyújthat a MOGYE magyar tagozatának.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS