Hirdetés

Több mint kétezer magyar elsőéves a BBTE-n

Az oktatási kínálat és a hallgatók száma is bővül a hétfőn kezdődő új tanévtől a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) – jelentette be Soós Anna, a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes keddi sajtótájékoztatóján. 

Kiss Előd-Gergely

2016. szeptember 27., 17:422016. szeptember 27., 17:42

2016. szeptember 27., 17:492016. szeptember 27., 17:49

Mint kifejtette: a diákok létszáma 2 százalékkal emelkedett az előző tanévhez képest, október 3-án pedig csaknem tizenötezer elsőéves kezdi meg felsőfokú tanulmányait, közülük több mint kétezren a magyar tagozaton. Soós Anna örömtelinek nevezte a tendenciát, amely szerinte egyértelműen arra utal, hogy a BBTE-t a stabilitás jellemzi. A hallgatók száma egyébként még változhat, a doktori képzésekre ugyanis szeptember 30-áig lehet beiratkozni. Tavalyhoz képest a 2016/2017-es tanévben 111-gyel több elsőéves jelentkezett alapképzésen az elindított szakokra. A hallgatók több mint fele ingyenes helyre jutott be, 4500 fiatalnak pedig tandíjat kell fizetnie.

A magyar tagozaton 1093 elsőéves jutott be államilag támogatott helyekre, a tandíjköteles helyeken pedig további 588 hallgató kezdi el egyetemi tanulmányait. A magiszteri szakokon 458 magyar diák tanulhat anyanyelvén az új tanévben. Továbbra is sok külföldi diák érdeklődik a kolozsvári egyetem iránt: a BBTE-re többségében magyarországiak jelentkeznek, akik körében a pszichológia a legnépszerűbb. Soós Anna szerint a diáklétszám növekedése nemcsak az első évre beiratkozottaknak köszönhető, ugyanis a felsőbb évfolyamokon kisebb volt a lemorzsolódás az előző évekhez képest. A rektorhelyettes arról is beszámolt: az új tanévtől alapképzésen 243, magiszteri szinten pedig 183 szakot indítanak.

Markó Bálint rektorhelyettes arról számolt be: hamarosan létrehoznak egy posztgraduális intézetet, amely számára kutatásra szánt pénzalapot különítenek el, a tervek szerint pedig tíz külföldi kutatót csábítanak majd Kolozsvárra. Markó azt is elmondta: a felsőfokú tanintézményeket rangsoroló nemzetközi ranglistákon a BBTE mindig előkelő helyen szerepel a többi romániai egyetemhez képest. Az első ötszázba ugyan még egyik rangsorban sem sikerült bekerülnie, Markó szerint viszont ennek elsősorban költségvetései okai vannak, a világ legjobb egyetemei ugyanis nagyságrendekkel több pénzből gazdálkodhatnak.

A BBTE-n az új tanévben is számos tehetséggondozó programot szerveznek középiskolásoknak: ennek első állomása az egyetem tájékoztató kampánya, amelyet november 7. és 9. között tartanak a székelyföldi és a partiumi gimnáziumokban. Jövő év márciusában kerül sor az Interdiszciplináris Tehetségfórum című rendezvényre, áprilisban pedig csatlakoznak az Iskola másként elnevezésű akcióhoz. Az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciát májusban szervezik, januárban pedig a BBTE részt vesz a budapesti Educatio Nemzetközi Oktatási Kiállításon. Az új tanév újdonsága, hogy december elejéig Mentor Klub címmel interaktív kommunikációs tréninget tartanak diákoknak.
A BBTE hivatalos tanévnyitóját október 3-án tartják: a magyar tagozat ünnepsége 16 órakor kezdődik a főépület előadótermében, ahol Néda Zoltán fizikus, a MTA külső tagja tart előadást. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés