Hirdetés

Szilágyi Zsolt: nem a románok ellen irányul az autonómiamegállapodás

Szilágyi Zsolt •  Fotó: Biró István

Szilágyi Zsolt

Fotó: Biró István

Megdöbbentette Szilágyi Zsoltot, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökét a romániai parlamenti pártok negatív és párbeszédet megtagadó hozzáállása, hiszen – mint rámutatott – a hárompárti megállapodás nem a román nép ellen irányul.

Krónika

2018. január 09., 17:532018. január 09., 17:53

Amint arról beszámoltunk, a három magyar párt, az RMDSZ, az EMNP és a Magyar Polgári Párt vezetői hétfőn közös állásfoglalást írtak alá, amelyben az autonómiaelképzelések összehangolását vállalták.

korábban írtuk

Aláírta a három magyar pártelnök az autonómianyilatkozatot
Aláírta a három magyar pártelnök az autonómianyilatkozatot

Az autonómiaelképzelések összehangolását elősegítő alapelvekben állapodott meg a három erdélyi magyar politikai alakulat vezetője. Értesüléseink szerint a hétfőn Kolozsváron aláírt dokumentum kapcsán az utolsó pillanatig vita folyt a pártelnökök között.

Hirdetés
Idézet
Demokráciában egy parlamenti párt vagy a kormány nem tagadhatja meg a párbeszédet, még akkor sem, ha az olyan érzékeny témákról szólna, mint az autonómia vagy az önrendelkezés. A párbeszéd tagadása a demokrácia tagadása”

– hangsúlyozta Szilágyi Zsolt keddi nagyváradi sajtótájékoztatóján.

„Úgy véljük, egy új, nemzetek közötti társadalmi szerződés alapja lehet egy olyan Romániának, amely tudomásul veszi, hogy mi államalkotó tényezők vagyunk. Másrészt nemcsak a formális jogegyenlőséget kell biztosítani, de a tényleges esélyegyenlőséget is” – nyilatkozott a Néppárt elnöke.

Eközben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kedden közleményben fejezte ki elégedettségét a közös állásfoglalásért, mivel fontosnak tartják, hogy mindhárom párt elfogadja az SZNT öt kritériumát, amely a Székelyföld autonómiastatútumára vonatkozik. „Meggyőződésünk, hogy

Idézet
ez a közös nyilatkozat az együttműködés alapja lehet a harmadszor beterjesztett autonómiastatútum hazai és nemzetközi fenntartásában,

olyan lépések megszervezésében, amelyek a párbeszédet mozdítják elő a romániai magyar nemzeti közösség és a többség között” – áll a közleményben.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés