Hirdetés

Székely szabadság napja: foghíjas lesz az összefogás március 10-én Marosvásárhelyen

Hiányzók. Péter Ferenc éppen külföldön lesz, míg Vass Levente más városba költöztetné a megemlékezést és felvonulást •  Fotó: Facebook/Péter Ferenc

Hiányzók. Péter Ferenc éppen külföldön lesz, míg Vass Levente más városba költöztetné a megemlékezést és felvonulást

Fotó: Facebook/Péter Ferenc

Míg az SZNT szerint a székely szabadság napjára sikerült széles körű összefogást biztosítani, az RMDSZ Maros megyei vezetői bejelentették, nem vesznek részt a szombati marosvásárhelyi tömegrendezvényen.

Szucher Ervin

2018. március 08., 17:472018. március 08., 17:47

2018. március 08., 22:172018. március 08., 22:17

Senkit nem akarnak lebeszélni a részvételről, de az RMDSZ Maros megyei vezetői nem lesznek ott a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által Marosvásárhelyen szervezett március 10-i megemlékezésen, illetve az azt követő utcai tüntetésen. Péter Ferenc, az RMDSZ megyei elnöke csütörtökön a Krónikának elmondta, támogatja a székely szabadság napján szervezett tiltakozó akciót, de higgadtságra és körültekintésre inti a résztvevőket. Az elöljáró azt tanácsolja az utcára vonulóknak, hogy méltóságteljesen emlékezzenek a hősökre, ugyanakkor óvakodjanak bárminemű provokációtól. Személyesen nem lehet jelen a Postaréten, mivel már azelőtt egy nappal külföldre utazik.

Március 15. konkurenciája?!

Nem látogat el a székely vértanúk vesztőhelyére Vass Levente, a szervezet vásárhelyi elnöke sem.

Hirdetés
Idézet
Az első három évben ott voltam, most nem megyek el. Úgy érzem, akárcsak a kalákát, a székely szabadság napját is ideje lenne más-más településen megszervezni. Biztos vagyok abban, hogy a marosvásárhelyiek szívesen elutaznának Székelyföld bármelyik szögletébe”

– fejtette ki Vass. Az RMDSZ helyi elnöke úgy véli, a március 10-ei megemlékezésnek is megvan a létjogosultsága, de az alig öt nap múlva következő nemzeti ünnep afféle konkurenciáját érzékeli benne.

Idézet
Nagyon nehéz úgy mozgósítani március 15-re, ha azelőtt öt nappal, ugyanazon a helyszínen az emberek már részt vettek egy másik rendezvényen”

– érvelt az RMDSZ parlamenti képviselője.

Frissítés

Florea: lehet tiltakozni, „de ne csináljanak cirkuszt”

Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere kijelentette egy csütörtöki sajtótájékoztatón: szabad tiltakozniuk a székely szabadság napja részvevőinek, „de ne csináljanak cirkuszt a városban”. A polgármester hozzátette: meg lesz a jóváhagyás a felvonuláshoz, de kikötésekkel – idézte az Agerpres hírügynökség. Dorin Florea sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a kellemes, és már a múltban is kulturálisan emancipált Marosvásárhely ma a politikai elitek harcának a színterévé vált. Úgy vélte: a városnak sem a román sem a magyar lakói nem ezt érdemlik. „Ha az itteni értékeket tekintjük, más városok előtt járunk. De egyesek azt akarják, hogy Marosvásárhely kísérleti tereppé változzék” – fogalmazott Dorin Florea. 

Ezzel szemben az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) helyi vezetői nem csak hogy kimennek a Postarétre, de a segédkezésből is kiveszik a részüket. László György megyei elnök természetesnek tartja, hogy ott legyen a vértanúk emlékoszlopánál, mint ahogy azt is kötelezőnek véli, hogy RMDSZ-es kollégái is leróják kegyeletüket.

Idézet
Az lenne az igazi jó példa, ha mindhárom erdélyi magyar párt helyi, megyei és országos vezetői ott lennének, felszólalnának. Úgy tudom, eddig csak Háromszékről jelentkeztek be az RMDSZ-es és polgári párti (MPP-s) vezetők”

– jegyezte meg László.

korábban írtuk

Székely szabadság napja: minden magyar párt mozgósít Háromszéken
Székely szabadság napja: minden magyar párt mozgósít Háromszéken

Háromszéken valamennyi magyar politikai szervezet mozgósítja a szimpatizánsait a székely szabadság napja alkalmából tartandó szombati marosvásárhelyi megemlékezésre és felvonulásra.

Mint hozzátette: többen a helyi néppártból a szervezésben is besegítenek az SZNT-nek. Támogatja a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését a Magyar Polgári Párt (MPP) is. Biró Zsoltnak szombaton egy temetésre kell utaznia Székelyudvarhelyre, de, mint hangsúlyozta, a polgári alakulat helyi és megyei vezetői közül mindenki ott lesz a Postaréten.

A székely szabadság napi rendezvény szombaton délután 16 órakor a vértanúk emlékművénél kezdődik. A beszédek után a kormánynak és az államfőnek címzett kiáltványt ismertetik.

A szervezők közlése szerint a Postarét és a prefektúra közötti útvonalon – ha a résztvevők kellő számban lesznek – útlezárás biztosítja a békés felvonulást, erről a csendőrség és a forgalmi rendőrség helyi vezetői biztosították Izsák Balázs elnököt.

A prefektúrán, mint minden évben, az idén is átadják a tiltakozó kiáltványt. A tömegrendezvény 19 órakor zárul.

„Minden körülmény adott arra, hogy a hagyományoknak megfelelően méltósággal, az összefogás erejével élve több tízezren mutassuk fel az autonómia iránti akaratunkat. Idén ismét sikerült széles összefogást biztosítani, a politikai pártok és civil szervezetek támogatásukról biztosítottak. Mindez megköveteli minden résztvevőtől, hogy ezen a napon mindannyian, politikai meggyőződésünktől függetlenül a nemzeti érdeket tartsuk szem előtt, és érvényesítsük a pax siculica, a székely béke elvét. Határozott, erőteljes tiltakozásunk pedig legyen egyben támogatása is a parlament asztalán lévő statútumban megfogalmazott céljainknak” – olvasható a Székely Nemzeti Tanács csütörtökön délutáni közleményében.

korábban írtuk

A „székely béke elvének” érvényesítésére kéri az SZNT a szombati felvonulókat
A „székely béke elvének” érvényesítésére kéri az SZNT a szombati felvonulókat

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a Székelyföld területi autonómiája iránti közakarat méltósággal teli kinyilvánítására hívja szombatra Marosvásárhelyre a szimpatizánsait.

A csendőrség vásárhelyi mobil egysége a tömegrendezvények megszervezését szabályozó törvényes előírások betartására szólította fel a székely szabadság napja alkalmából tartandó szombati marosvásárhelyi megemlékezés és felvonulás résztvevőit. A csendőrség – amely a korábbi években több ízben megbírságolta a város utcáin úgymond „engedély nélkül” felvonuló tüntetőket – idén semmi jelét nem adta annak, hogy jogtalannak tekintené és akadályozni próbálná a résztvevők bevonulását a város főterére.

korábban írtuk

Székely szabadság napja: a csendőrség felkészült a közrend biztosítására
Székely szabadság napja: a csendőrség felkészült a közrend biztosítására

A tömegrendezvények megszervezését szabályozó törvényes előírások betartására szólította fel a román csendőrség marosvásárhelyi mobil egysége a székely szabadság napja alkalmából tartandó szombati marosvásárhelyi megemlékezés és felvonulás résztvevőit.

Hirdetés
3 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
Hirdetés
Hirdetés