
Fotó: Kristó Róbert
A vasárnapi parlamenti választásokon történő részvételre kérik az erdélyi magyarokat a történelmi egyházak képviselői és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) is.
2016. december 07., 17:252016. december 07., 17:25
2016. december 07., 17:382016. december 07., 17:38
Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek körlevelében arra kéri a híveket, menjenek el szavazni, és lelkiismeretük szerint olyan jelöltekre adják voksukat, akikről tudják, hogy az egyház és a nép érdekeit védik, az egységet ápolják. A római katolikus érsek szerint az utóbbi idők történései azt igazolják, hogy összefogás nélkül eredménytelen minden fáradozás. „Mindannyian látjuk a nagy veszélyt, hogy az eddigi eredmények még visszafordíthatók, ha nincs erős jelenlét a parlamentben, és nem képviselik kisebbségi népünk érdekeit ott, ahol rólunk, életünkről és jövőnkről is döntenek\" – fogalmaz az érsek.
Adorjáni Dezső Zoltán, az evangélikus-lutheránus egyház püspöke körlevelében szintén arra bátorítja az egyház minden felelősen gondolkodó hívét, hogy az erdélyi magyar nemzet érdekeit, törekvéseit felvállaló magyar összefogásra szavazzon. „Ebben a kritikus helyzetben szükséges nekünk a közömbösség és letargia állapotából felemelkedni, egy közösségként összefogni, hiszen saját sorsunk és gyerekeink jövője függ akár egyetlen szavazattól is. Isten előtti felelősségünk nemzeti közösségünk védelme és ápolása Emberi és társadalmi kötelességünk élni szavazati jogunkkal\" – fogalmaz a püspök, arra bátorítva minden felelősen gondolkodó hívét, hogy vasárnap vegyen részt a parlamenti választásokon, és szavazzon lelkiismerete szerint „Ne engedjünk egyetlen magyar szavazatot sem elveszni\" – zárul a körlevél.
Az RMPSZ országos elnöksége nevében Burus-Siklódi Botond elnök kért szerdán arra mindenkit, hogy „cselekedjenek, természetesen saját belátásuk szerint, de amennyiben jónak látják, mindenképpen jelenjenek meg a december 11-ei választásokon, és biztassák környezetüket is, hogy éljenek a törvények által biztosított jogukkal”. „Hozzunk közösen döntést a magyar képviselet biztosításáért! Minden szavazat számít!” – szögezi le az RMPSZ elnöke.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
szóljon hozzá!