Hirdetés

Szabadjára engedték panaszaikat a börtönőrök

Országszerte tiltakoztak hétfőn a börtönök alkalmazottai, akik a rossz munkakörülmények, főként az alacsony fizetések, az óriási bérkülönbségek, a túlóráért járó pluszjuttatások ki nem fizetése, valamint a súlyos személyzethiány miatt elégedetlenek.

Kőrössy Andrea

2016. szeptember 26., 18:532016. szeptember 26., 18:53

A börtönőröket tömörítő szakszervezet leszögezte: ugyanolyan bérfeltételeket követelnek, mint ami a többi, a belügyminisztérium hatáskörébe tartozó, védelmi és rendfenntartói rendszerben dolgozó alkalmazottaknak jár. Florin Şchiopu, az érdekvédelmi szervezet vezetője hétfőn úgy nyilatkozott: az ügyben tárgyaltak a Szamosújváron tartózkodó Raluca Prună igazságügyi miniszterrel, akivel azonban nem sikerült megegyezniük követeléseikről, így a tiltakozást folytatják a következő hetekben.

A News.ro hírügynökség tájékoztatása szerint a szamosújvári, a Brassó melletti feketehalmi, a craiovai, a giurgiui és a Konstanca megyei Poarta Albă településen található börtönök alkalmazottai csatlakoztak az akcióhoz – a legtöbb helyen néhány tucatnyian, máshol jóval többen tiltakoztak.

Szamosújváron több mint száz alkalmazott vonult a börtön előtti útszakaszra a 11-től meghirdetett akció előtt már egy órával: a résztvevők Raluca Prună, illetve a Cioloş-kormány lemondását követelték. Az igazságügyi miniszter hétfőn ettől függetlenül látogatott el a Kolozs megyei városba, ahol a börtön keretében, kifejezetten nők számára létrehozott, a norvég kormány által finanszírozott terápiás központot avatott fel.

Prunát hangos fújolással és kifütyüléssel fogadták a büntetés-végrehajtási intézetnél, a tiltakozó alkalmazottak közül többen pedig tasakban szilvát vittek magukkal, utalva arra, hogy a tárcavezető neve románul a gyümölcsöt jelenti. A magasba tartott táblákon és papírokon hazugnak nevezték a kormányt és a minisztert. Raluca Prună ezt követően hívta megbeszélésre a résztvevők egy csoportját, az egyeztetés azonban eredménytelenül zárult.

A börtönörők elsősorban azt tartják felháborítónak, hogy országos szinten mintegy nyolcezer alkalmazottra lenne még szükség a rendszer hatékony működéséhez. A személyzethiány miatt oda jutottak, hogy a büntetés-végrehajtási intézetekben már 1,5 millió kifizetetlen túlóra gyűlt fel. A feketehalmi börtön előtt mintegy félszáz alkalmazott tiltakozott, mint rámutattak: október elsejétől „a törvénynek megfelelően” nem vállalnak több túlórát, mivel egyszerűen nem bírják már a pluszmunkát – közölte a Mediafax hírügynökség. A helyi érdekvédelmi szervezet adatai szerint már 20 ezer kifizetetlen túlóránál tartanak, a személyzethiány miatt pedig a munkatársak szabadságra sem mehetnek. A Brassó megyei létesítményben fogvatartott 600 rabot 230 börtönőr felügyeli, miközben legalább 320 alkalmazottra lenne szükség.

A büntetés-végrehajtási intézetek országos igazgatóságának adatai szerint az év első nyolc hónapjában országos szinten ezer alkalmazottal csökkent a személyzet száma, a börtönvezetők számára pedig óriási erőfesztést jelent, hogy ilyen körülmények között ideálisan szervezzék meg a munkát úgy, hogy közben ne lépjék át a hatályos törvények által előírt maximálisan vállalható túlórákat.

Amint arról a Krónika is beszámolt: idén nyáron az ország tucatnyi börtönében tüntettek a rabok, akik az embertelen fogvatartási körülmények, a túlzsúfoltság ellen tiltakoztak, több helyen nem riadva vissza az erőszaktól sem. Raluca Prună akkor úgy nyilatkozott: igyekeznek megoldást találni a problémára, szerinte ugyanakkor a börtönökben uralkodó állapotok már több mint 20 éve súlyosnak tekinthetők.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés