Hirdetés

Sokan lennének tanítók: 28 ezren vettek részt a pedagógusi versenyvizsgán

Az óvónői és a tanítói állásokért folyt a legnagyobb versengés a szerdán lezajlott pedagógusi versenyvizsgán. Kiss Imre háromszéki főtanfelügyelő a Krónikának elmondta: a probléma az, hogy évente jóval többen végeznek, mint ahány állás felszabadul.

Kőrössy Andrea

Bíró Blanka

2017. július 13., 10:492017. július 13., 10:49

Közel 28 ezren versenyvizsgáztak szerdán az országos szinten meghirdetett, meghatározatlan időre elfoglalható, úgynevezett címzetes – azaz nem helyettesítői – mintegy ötezer pedagógusi állásra: a tendencia szerint az óvónői és tanítói posztokért óriási versengés folyik, míg a reáltantárgyak oktatására alig van jelentkező.

Kovászna megyében a magyar tanítói állásokra tízszeres volt a túljelentkezés,

Hirdetés

a meghirdetett négy posztra 42-en jelentkeztek, az egyetlen magyar óvónői katedráért pedig 29-en versenyeztek. Hasonló a helyzet a romántanárok esetében: a három állásra 33-an jelentkeztek, továbbá 21-en pályáztak a meghirdetett három angoltanári posztra.

Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő a Krónikának elmondta: egyszerűen nincs annyi megüresedett állás, mint ahányan szakirányú felsőfokú tanulmányokat folytatnak.

A kétéves képzést nyújtó kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben például évente 28-an végeznek, és bár nem lépnek mindannyian pedagógusi pályára, sokan ugyanis beiratkoznak az egyetemre, így is több a pályakezdő, mint a meghirdetett katedra.

Kiss Imre rámutatott: régen regionális szinten szervezték a pedagógusok képzését, és az igények alapján hirdették meg a helyeket,

akkoriban nem is volt versenyvizsga, hanem kihelyezték a szakembereket oda, ahol szükség volt rájuk.

„A tanügyben nagy a stabilitás”

A gyermeklétszám ugyan folyamatosan csökken, évente mégis csak egy–két állás szűnik meg, a főtanfelügyelő szerint a tanügyben nagy a stabilitás.

Idézet
Aki elnyert egy állandó állást, annak már biztosított a megélhetése, tud családot tervezni, ezért is annyira vonzó a tanítói, óvónői katedra”

– magyarázta Kiss Imre.

Archív felvétel •  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Archív felvétel

Fotó: Kristo Robert

A fluktuáció sokkal inkább a helyettesítő állásokra érvényes, sokan mennek például gyermeknevelési szabadságra, így két évig szükség van „beugró” pedagógusra. Kiss Imre azt is elmondta:

miközben az óvónői és tanítói állásokért komoly verseny folyik, a reál szakokon tanítókból, illetve a műszaki tantárgyakat oktató mérnökökből még mindig hiány van.

Hozzátette: mivel az egyetemen sem tolonganak a fiatalok ezeken a szakokon, nincs is remény arra, hogy egyhamar lesz utánpótlás. Háromszéken összesen 41 meghatározatlan időre szóló és 1499 helyettesítő állást hirdettek meg.

Kolozs megyében is komoly versengés folyik az óvónői és a tanítói állásokért,

egy-egy posztra mintegy százan pályáznak, ugyanakkor népszerű a román- és franciatanári, fizikaoktatói, valamint testnevelés-tanári katedra is.

•  Fotó: Szucher Ervin Galéria

Fotó: Szucher Ervin

A megyében 63 címzetes – ezek közül 45 városi, 18 pedig vidéki iskolában – és 712 egészkatedrás helyettesállást hirdettek meg. A Ziua de Cluj hírportál szerint a szerdai versenyvizsgára 1213-an iratkoztak be, közülük 220-an ebben az évben végeztek valamely felsőoktatási intézményben vagy tanítóképzőben.

Július 26-án osztják el a meghirdetett állásokat

Az oktatási minisztérium közleménye szerint országos szinten a közel 5000 címzetes, meghatározatlan időre elfoglalható állás mellett további 58 ezer helyettesítő posztot hirdettek meg. A közel 28 ezer versenyvizsgázó írásbeli próbája délelőtt zajlott, a tételeket 4 órán belül kellett megoldani.

Ahhoz, hogy valaki elfoglalhasson egy címzetes állást, legalább 7-es osztályzatot kell szereznie, ha a minimális 5-ös jegyet sikerült elérnie, csak helyettesítői posztra jelentkezhet,

de a következő tanítói és tanári versenyvizsgákon újra próbálkozhat. Az előírások szerint első körben a 7-es osztályzatnál jobban teljesítő pedagógusok választanak az elért jegy sorrendje alapján a profiljuknak és végzettségüknek megfelelő állást a meghirdetett helyek közül, tehát minél kisebb jegyet kap valaki, annál kevesebb választási lehetősége van.

A szerdai versenyvizsga végleges eredményeit július 25-én teszik közzé, a meghirdetett katedrák elosztására pedig július 26-án kerül sor a megyei tanfelügyelőségeken.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 10., hétfő

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad

Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés