Gáspár Szilárd új közegben mutatja meg a ringben megnyilvánuló nyers erőt
Fotó: Gáspár Szilárd személyes archívuma
Egy kiállítótérben félmeztelenül agyagot ököllel formáló bokszoló látványa nem mindennapi. Gáspár Szilárd performanszművész pontosan ezzel a nyers erővel nyűgözi le közönségét – és épít hidat a versenysport és a kortárs művészet világa között.
2025. november 02., 18:552025. november 02., 18:55
Gáspár Szilárd gyerekkora óta két, elsőre távolinak tűnő szenvedélyt ápol párhuzamosan: a képzőművészetet és az ökölvívást. Szatmárnémetiben nőtt fel, ötödikes korától művészeti iskolába járt, miközben édesapja – egykori bokszoló és edző – akartalanul is bevezette a ringbe, a boksz világába.
Ugyanakkor a művészeti tanulmányait sem hagyta félbe: Szatmárnémetiből a kolozsvári művészeti egyetemre került, ahol előbb kerámiát tanult, majd szobrász mesterin diplomázott, végül a doktori fokozatot is megszerezte – mégpedig performanszművészetből. A két út egyszerre formálta, ám azt sokáig kereste, miként mutathatná meg a sporttól kapott energiát a művészet eszközeivel.
A családi háttér kettőssége adta meg az alapokat Gáspár Szilárd későbbi egyedi útjához. Édesapja révén már gyermekként testközelből ismerte meg a boksz világát – a versenyszellemet, a meccsek hangulatát –, ugyanakkor a szülei a művészeti hajlamait is korán támogatták. Az Aurel Popp Művészeti Líceumban töltött évek alatt délutánonként edzésekre járt, hétvégenként pedig versenyeken küzdött meg ellenfeleivel. Mire a középiskolát befejezte, két hivatás vált a sajátjává.
– idézte fel az alkotói útkeresés kezdetét, hozzátéve, hogy az egyetemi feladatok eleinte nem adtak teret e nyers erő kifejezésére: Gáspár saját bevallása szerint az iskolai munkákat „csak a jegyek miatt” készítette, valami szabadabb formára vágyott.
Fotó: Gáspár Szilárd személyes archívuma
A fordulópont 2013 őszén jött el, egy váratlan ötletnek köszönhetően. Az egyik egyetemi feladatban az anyaggal való lenyomat volt a téma, és Gáspár merész javaslattal állt elő szobrásztanárának: egy hagyományos kiöntött szobor helyett készítsenek inkább egy videófelvételt, amelyben egy bokszzsákot formázó agyagtömböt ütne – azaz szó szerint a bokszot vinné be a műterembe. A kísérlet meglepően nagy hatást keltett. A felvételen azt látták a diáktársak és a tanárok, hogy „egy ökölvívó egy más térben, felszabadítva, levezetve azt az energiát” alakít ki egy formát – a nyers erő formálja az anyagot, mindenféle esztétikai kontroll nélkül. A reakció szinte euforikus volt: az egyetem vezetői és hallgatói egyaránt támogatták Gáspárt abban, hogy ebbe az irányba folytassa a munkát, hiszen „nagyon erős, és nem láttak még ilyet”.
Ezután felgyorsultak az események. Gáspár egy underground kolozsvári művészeti közösség, az Ecsetgyár alkotóival (Berszán Zsolt, Veres Szabolcs, Betuker István és társaik) került kapcsolatba, és megmutatta nekik is a felvételt. Később,
Az addig csak a műteremben kipróbált akció idegen terepen, a nyilvánosság előtt zajlott – a fiatal művész számára szokatlan helyzet volt, hogy egy kiállítás keretében, félmeztelenül kell alkotnia, de az embertömeg nem riasztotta meg. Végül ugyanazt a „nyers energiát” vitte át, amit addig a ringben szabadított fel, és a hatás nem maradt el: a közönség megdöbbenve figyelte a jelenetet, a performance óriási sikert aratott.
A különleges bemutatkozás híre gyorsan terjedt a művészeti berkekben. Alig két hónappal később, 2014 decemberében a Magyar Nemzeti Galériába is meghívást kapott Gulyás Gábortól, a neves kurátortól. A Flash Art kortárs művészeti lap performansz-tematikájú estjén lépett fel, olyan tapasztalt előadóművészekkel együtt, mint Szirtes János – így pályakezdőként rögtön az ország legfontosabb kiállítóhelyén találta magát a közönség előtt. Ez a lendületes indulás megalapozta Gáspár Szilárd hírnevét a performanszművészetben.
Közel egy évtizede már, hogy főként ezzel foglalkozik, és bár a világjárvány időszaka megtörte a lendületet, újra úton van a művészetével.
Gáspár Szilárd karrierje során fokozatosan háttérbe szorította az élsportot, és teljes erővel a művészetre koncentrált. 2015-ben még ringbe szállt néhány utolsó mérkőzés erejéig, de érezte, hogy választania kell a két hivatás között.
„A hivatalos ökölvívás napi két edzést, folyamatos utazást, edzőtáborokat követel – teljes állás” – magyarázta, miért volt fenntarthatatlan a párhuzamos életforma.
Döntött: felhagyott a versenysporttal, és még mélyebbre merült a performanszművészetbe. Beiratkozott doktori képzésre is, mert szerette volna pontosan megérteni és definiálni, mivel is foglalkozik valójában.
Akadt, aki bokszkesztyűvel festett, más pedig agyagot püfölt szét – de senkit sem talált, akinek a koncepciójában ott lett volna a „brutális, nyers energia” valódi jelenléte, és aki mögött profi ökölvívó karrier állt volna. Gáspár így joggal érezheti magát úttörőnek: „négy-öt év tanulmány után nem találtam olyat, aki elmondhatná, hogy tényleg egy profi ökölvívó karrierje van a háta mögött, és emellett gyerekkortól, 13 éves kortól művészeti iskolában tanult egészen az egyetemi doktori végéig” – hangsúlyozza páratlan életútját.
A két világ – a sportolók és a művészek közege – eleinte nehezen értette Gáspár kettős szerepvállalását. A válogatottbeli bokszoló társak meglepve szembesültek azzal, hogy egyik nap versenyen küzd, másnap pedig egy galériában lép fel. Ugyanez fordítva is igaz volt: a kortárs művészeti közeg számára is szokatlan jelenség volt egy aktív élsportoló megjelenése. A család viszont a kezdetektől a művészi irány felé terelte.
Fotó: Gáspár Szilárd személyes archívuma
„Ők inkább támogattak a művészet irányába” – mondja, hozzátéve, hogy a boksz nem a „legkényelmesebb” sportág, amit egy szülő a gyermekének kívánhat. Édesapja – noha maga is közel tíz évig bokszolt és edzősködött – nem szerette volna, ha fia ezt az utat választja; jól tudta, milyen rövid életű lehet egy ökölvívó karrier, főleg Erdélyben, ahol a sportinfrastruktúra hiányos. Gáspár Szilárd ezért eleinte titokban járt edzésekre, de a ring iránti szenvedély végül nagyon erősnek bizonyult. Szülei a „két rossz közül” mégis inkább a művészetet látták járható útnak, így teljes vállszélességgel mellette álltak, amikor a képzőművészetet választotta hivatásául.
Hitelesség és nyersesség – Gáspár szerint ezek a legfontosabb elemei a performansznak. Ezért sem szerepelnek nála színészek vagy koreografált statiszták: valódi, hivatásos ökölvívó partnerekkel dolgozik minden akció során. Rendszerint hozzá hasonló súlycsoportú, testalkatú bokszolót hív be, így a nézők a performansz pillanatában nem „a művészt” keresik a jelenetben, hanem átadhatják magukat az eseménynek.
Az intenzív nemzetközi jelenlét mellett Gáspár Szilárd az utóbbi időben visszatért Erdélybe, hogy tapasztalatait átadja a fiataloknak. 2023-ban elfogadott egy felkérést a nagyváradi Partiumi Egyetemtől, ahol képzőművészetet tanít. Az oktatói munka új lendületet hozott számára is: kéthetente pár napot tölt Váradon a diákokkal, a fennmaradó időben pedig Kolozsváron dolgozhat a műtermében, így a tanítás rugalmasan illeszkedik művészi praxisához. Elmondása szerint „friss és új energiát” visz a fiatal művészek közé, miközben velük együtt gondolja újra a performanszművészet szerepét. Gáspár igyekszik megtanítani a következő generációnak, hogyan boldogulhat egy performance művész a mai viszonyok között. Beszél nekik arról, hogy a performansz ugyanúgy műtárgynak számít, mint egy festmény vagy szobor – a művésznek igenis jár honorárium az előadásáért, mint bármely előadóművésznek. Megosztja gyakorlati tapasztalatait a szervezésről és az utóéletről is: hogyan kell megtervezni egy akciót, mi a logisztika háttere, mire lehet szükség a helyszínen, hogyan dokumentálják az egészet, és miként lehet utólag akár az így született fotókat, felvételeket értékesíteni.
Előadásain konkrét példákat hoz a művészettörténetből is – Marina Abramović emblematikus eseteitől a japán Gutai csoport akcióin át a bécsi akcionisták extrém performanszaiig – hogy illusztrálja, miképp válhatnak értékessé a performansz során felhasznált tárgyak vagy a dokumentáció.
Ha elolvassák és megértik a koncepciót, a gondolatot, ami a performansz mögött húzódik, akkor a „külső”, esztétikai sokkhatáson túl valódi tartalmat kapnak – és talán a hétköznapi ember sem téved olyan bizonytalan talajra, ha kortárs művészettel találkozik.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Hiába a drasztikusabb fellépés, az állatok kilövése vagy elaltatása, továbbra sem tűntek el a nagyvadak Brassó utcáiról.
Hatalmas szabadtéri konyhává vált vasárnap Nagyszalonta főtere, ahol rekordkísérletként 5100 liter gulyást főztek bölényhúsból a hajdúváros alapításának 420. évfordulója tiszteletére.
Már a végéhez közelednek a munkálatok az észak-erdélyi autópálya Magyarnádas és Magyarzsombor közötti szakaszán.
Kevesen tudják, hogy Kós Károly készítette a Kolozsvár melletti „magyar sziget”, Györgyfalva kultúrotthonának eredeti terveit, ám az épület már átadásakor is alig tükrözte elképzeléseit.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a nemzetközi fórumok és jogsegélyszolgálatok tájékoztatásával és bevonásával próbál gátat szabni a nagyváradi premontrei rendház körül kialakult egyház- és magyarellenes eseményeknek.
Orvosi premiernek számít, hogy elvégezték Kolozsváron az első robotsebészeti beavatkozást a Prof. Dr. Ion Chiricuță Onkológiai Intézetben.
Hamarosan elkészül az észak-erdélyi autópálya egyik Szilágy megyei, Magyarzsombor és Vaskapu közötti szakasza.
Kilőttek egy medvét Brassó területén – közölte pénteken a város önkormányzata.
Balesetet szenvedett a hadsereg három Piranha 5 típusú páncélozott szállítójárműve csütörtök este.
Romániában a barnamedve-állomány kérdése az elmúlt évtizedben súlyos társadalmi és közbiztonsági konfliktussá vált. A növekvő számú medvetámadás, az emberi áldozatok, valamint a politikai és szakmai szereplők közötti vita élesé teszi a helyzetet.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!