Hirdetés

Rendőröket toboroz a belügyminisztérium

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Közel 2400 rendőri állást hirdetett meg a napokban a román rendőrség, 2303 ezek közül közbiztonsági járőr, közlekedési rendőri, közszállítási rendőri és kutyavezető rendőri állás, amelyek betöltéséhez nem szükséges rendőri iskola vagy más szakmai irányú képzettség. 

Krónika

2016. október 06., 16:422016. október 06., 16:42

Ugyanakkor 94 állást volt rendőrök számára írtak ki, akiknek most lehetőségük van visszatérni a belügyminisztérium kötelékébe. Ez idén már a második toborzó, miután tavasszal szintén számos állásra kerestek jelentkezőt. Az illetékesek arra figyelmeztetnek, fontos, hogy helyiek, magyarlakta megyékben például magyarok is jelentkezzenek a meghirdetett állásokra.

„Arra kérjük azokat, akiket érdekel a rendőri pálya, hogy jelentkezzenek, készüljenek fel a vizsgákra. Fontos az is, hogy a jelentkezők minél többen Hargita megyéből legyenek” – mondta a Hargita megyei főkapitányság éléről való távozásakor tartott augusztusi sajtótájékoztatóján Radu Sandu Moldovan. A Hargita megyei rendőr-főkapitányság honlapján közzétett információk szerint 71 helyre lehet iratkozni. Újdonság, hogy ezúttal a 62 közbiztonsági járőr mellett 9 közlekedésrendészeti feladatokat ellátó személyt is keresnek. A megyében városon 30 állást hirdettek meg, míg vidéken 23 településen 28 rendőri munkahely szabadult fel.

40 rendőri állásra lehet jelentkezni Kovászna megyében is, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Baróton, Bodzafordulón van 17 állás, míg a vidéki településeken 23 munkahely szabadult fel. Maros megyében városon 25, vidéken 27 állás vár betöltésre. A román rendőrség arra is felhívja a figyelmet, hogy a jelentkezőknek nem kell szakirányú végzettséggel rendelkezniük, a feltételek között szerepel, hogy 18 év felettinek kell lenniük, romániai lakhellyel és román állampolgársággal, feltétel a román nyelv ismerete, az érettségi bizonyítvány megléte, a büntetlen előélet és a politikai függetlenség. Emellett B kategóriás gépjárművezetői engedéllyel is rendelkezniük kell. Az iratkozási határidő október 7., péntek, a jelentkezés a különböző megyékben más-más órarend szerint zajlik, további információk a rendőrség honlapján érhetők el.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés