Hirdetés

Obszcén jelbeszéd a székelyudvarhelyi tanácsülésen

Továbbra sincs költségvetése a székely anyavárosnak

2006. február 01., 00:002006. február 01., 00:00

Röpke egy óra alatt, dolgavégezetlenül ért véget tegnap délután a székelyudvarhelyi városi tanács rendes havi ülése. Az előterjesztésben egyetlen napirendi pontot tűzött ki a polgármester: a 2006. évi költségvetés vitáját. A központi költségvetés közlésének időpontjától, 2005. december 19-től számított 45 napon belül a helyi költségvetést is el kell fogadni, ellenkező esetben csak „takaréklángon”, a 2005-ös költségvetés töredékével működhet a város. Ugyanakkor a határozathozatal ismételt elmaradása miatt lassan a feloszlatás is fenyegeti a városi tanácsot, látszólag tehát mindennek arra kellett volna ösztönöznie a tanácstagokat, hogy eljussanak a döntéshozatalig. Nem így történt.
A tanácsülésen az RMDSZ-frakcióból decemberben, hivatali összeférhetetlenség miatt, lemondott Péter Pál hiányában a tanács 18 tagja – 9-9 RMDSZ-, illetve polgári frakciós képviselő – jelent meg. Az ülésvezető elnök megválasztása négy után pár perccel már suta mosolyt csalt az arcokra, de a két egyenlő arányú szavazás huzavonája után harmadikra két RMDSZ-tanácsos is megszavazta a polgári frakció jelöltjét, és így napirend előtti felszólalásokkal megkezdődhetett az ülés.
Az RMDSZ szerette volna elérni, hogy a megürült helyre a listán következő jelöltjüket, Szabó Gyulát igazolják az ülésen, illetve a prefektúra által kért adó- és illetékmódosításokat is napirendre kívánta volna tűzni. A polgári frakció csak az eredeti napirendet, a költségvetést kívánta tárgyalni a sürgető határidő és az ügy fontosságára való tekintettel. A felek egyike sem volt hajlandó engedni az álláspontjából. A vitából Szász Jenő polgármester és Ladányi László alpolgármester is derekasan kivette a részét, ekkor kezdett a tanácskozás a „kicsi Jenő, menjél inkább haza Gyergyóba” jellegű beszólások irányába eltolódni. A polgári frakció álláspontja szerint hat év után végre nem az eddig számbeli fölényben lévő RMDSZ önkénye érvényesül, tehát ebben a felállításban végre demokratikusan lehet dönteni a költségvetésről. Ladányi szerint a választáson szerzett tíz tanácsosi hely az RMDSZ „szubjektív joga”, amit nem vitathat el tőle senki, ezért nem is várható el, hogy kilenc tanácsossal szavazzanak a költségvetésről. Az RMDSZ képviselői végül nem szavazták meg a költségvetés napirendre vételét sem, mert a saját javaslataikat nem tudták felvetetni a tárgyalandók sorába. Az elfajuló vita főszereplője azonban Borbáth István RMDSZ-frakcióvezető volt, aki az eredménytelenség és a patthelyzet keltette indulatait olyan nemzetközi egyezményes jellel – fölfelé tartott középső ujjal – juttatta kifejezésre, hogy azon saját frakciótársai is fölháborodtak.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

„Eddig eredménytelen volt a megújulási szándék”. Közleményt adott ki sajtója átszervezéséről a katolikus kiadó

Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.

„Eddig eredménytelen volt a megújulási szándék”. Közleményt adott ki sajtója átszervezéséről a katolikus kiadó
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Elkezdték építeni az Erdélyből induló autópályán a harmadik alagutat

Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Elkezdték építeni az Erdélyből induló autópályán a harmadik alagutat
2026. június 13., szombat

Leomlott egy középkori erdélyi erődtemplom falának egy szakasza, a látogatásokat felfüggesztették

A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.

Leomlott egy középkori erdélyi erődtemplom falának egy szakasza, a látogatásokat felfüggesztették
2026. június 13., szombat

Temesvári robbanás: nem gázszivárgás, hanem egy elektromos roller okozhatta a tüzet

Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.

Temesvári robbanás: nem gázszivárgás, hanem egy elektromos roller okozhatta a tüzet
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Meneszti kiadványai újságíróit a katolikus egyház, méltánytalan bánásmódra panaszkodik a MÚRE

Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.

Meneszti kiadványai újságíróit a katolikus egyház, méltánytalan bánásmódra panaszkodik a MÚRE
2026. június 12., péntek

Kopogtatott az Európai Ügyészség, lemondott a prefektus

Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.

Kopogtatott az Európai Ügyészség, lemondott a prefektus
2026. június 12., péntek

Mikor csónakázhatunk a kalotaszentkirályi tavon?

Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.

Mikor csónakázhatunk a kalotaszentkirályi tavon?
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Ballagás mindenáron: limuzin, fotócsomagok és több ezer lejes kiadások. Hol a határ ünneplés és túlzott költekezés között?

Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.

Ballagás mindenáron: limuzin, fotócsomagok és több ezer lejes kiadások. Hol a határ ünneplés és túlzott költekezés között?
2026. június 11., csütörtök

Sok fiatal román történész bizonyos kérdésekben közelebb áll a magyar értelmezésekhez

Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.

Sok fiatal román történész bizonyos kérdésekben közelebb áll a magyar értelmezésekhez
2026. június 11., csütörtök

Így érinti a Tomac-kormány borítékolható bukása a Batthyáneum felújításának meghiúsulását

Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.

Így érinti a Tomac-kormány borítékolható bukása a Batthyáneum felújításának meghiúsulását
Hirdetés
Hirdetés