Hirdetés

Nem indít jelöltet az EMNP Arad megyében

Nem indít sem képviselő-, sem szenátorjelölteket az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Arad megyében – közölte az Aradi Hírek portál kérdésére Burián Sándor, az alakulat megyei elnöke. 

Krónika

2016. szeptember 20., 18:262016. szeptember 20., 18:26

Burián hozzátette, a párt országos vezetősége úgy döntött, a magyarság szempontjából szórványnak számító megyékben az EMNP nem állít jelöltlistákat. Ennek részint a megváltozott választási törvény az oka, másrészt a néppárt a tömbmagyar vidékekre koncentrál – magyarázta az elnök. „Fontos a választási küszöb elérése, mert a parlamenti jelenlét más elbírálás alá helyezi a pártokat, más lehetőségek nyílnak a törvényhozásban részt vevő szervezetek előtt” – fogalmazott Burián Sándor.

A négy évvel ezelőtti parlamenti választásokon az EMNP-nek csak szenátorjelöltjei voltak Arad megyében, képviselői mandátumért nem indultak.

Az akkori három felsőházi jelöltje – Borbély Zsolt Attila, Kelemen Gáspár és Endreffy Lajos – összesen 846 szavazatot kapott. Szilágyi Zsolt, az EMNP országos elnöke a Krónikának korábban azt mondta, az EMNP ebben a hónapban dönti el, hogy milyen formában vesznek részt az idei parlamenti választásokon.

Arad megyében egyébként Faragó Péter RMDSZ-es megyei tanácsos, az alakulat megyei szervezetének elnöke jelentette be, hogy indul az év végi parlamenti választásokon képviselői mandátumért. Faragó szerint, ha az RMDSZ országosan 6 százalék körüli eredményt ér el, és alakulata jól szerepel a megyében, az aradi magyarságnak ismét jutna egy képviselői mandátum.

Faragó a 2008–2012-es ciklusban már nyert egy alsóházi mandátumot, a legutóbbi parlamenti választásokon azonban az Arad megyei RMDSZ nem tudott képviselőt küldeni a törvényhozásba, s ezzel megszakadt a rendszerváltás óta tartó hagyomány.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés