
A kritikák ellenére hasznos az új tanévben bevezetett ötödikes testneveléstankönyv, amely „forradalmasíthatja” az elsportosodott tornaórákat, állítják a Krónika által megkérdezett szakemberek. Kifogásolják azonban, hogy a kiadványnak nincs magyar változata.
2017. szeptember 04., 10:422017. szeptember 04., 10:42
2017. szeptember 04., 10:422017. szeptember 04., 10:42
Hiába élcelődnek, csúfolódnak vele a politikusok, szakmai szemmel nézve nagyon jó kezdeményezés az új, 2017/2018-as tanévtől bevezetett ötödikes, román nyelvű testneveléstankönyv – állítják a lapunk által megkérdezett szakemberek. Bogdán Emese csíkszeredai tornatanár szerint az új kiadvány „forradalmasíthatja” az elsportosodott, sablonos tornaórákat.
A pedagógus – aki Intő szülőknek, nevelőknek című könyvében maga is felhívta a figyelmet a gyerekeket veszélyeztető civilizációs betegségekre – úgy véli,
„Igenis, ez egy nagyon jó kezdeményezés, gyereknek, szülőnek, tanárnak, mindenkinek” – jelentette ki. Elmondta, az oktatási minisztérium honlapján közzétett három változat közül csupán az egyiket lapozta, a másik kettőnek az ábráit látta, és úgy véli, szakmailag mindenik megfelelő, az eddigi hiányosságokat igyekszik pótolni.
– mondta a tornatanár, aki szerint ebből a gyerek a mozgás mellett megtanul pulzust mérni, magára figyelni, követni azt, ami vele történik a tanórán.
– értékelt Bogdán Emese, amikor arról kérdeztük, hogy a tornatanárok eddig adtak-e helyes testtartásra, egészséges életmódra vonatkozó tanácsokat a diákoknak. Kifejtette, volt erre példa, de a legtöbb pedagógus elhanyagolja ezt, holott a testnevelésnek az első számú célkitűzése az egészség.
Bogdán Emese csíkszeredai tornatanár
„Hogy tanuljon meg egyenesen ülni, állni, menni a gyerek, kiegyensúlyozott legyen a mozgása. Rá kell vezetni arra, hogy figyelje magát, legyen testkontrollja. S akkor megváltozik a viselkedése, magatartása is” – magyarázta a szakember.
A digitális változattal is rendelkező kiadvány másik erőssége, hogy nem a tanár, hanem a diák számára íródott, számos színes rajzzal illusztrálva.
„Ki mutat be egy filmet annak érdekében, hogy jobban megértessen egy mozgást?” – tette fel a kérdést Bogdán Emese, aki szerint a tanár a bemutatáson kívül egy csomó szemléltetőanyaggal tehetné érdekesebbé az órát.

Meggyőződésem, hogy Liviu Pop oktatási miniszternek a testneveléstankönyv bevezetéséről szóló javaslata mindössze „vicc” volt – nyilatkozta Mihai Tudose miniszterelnök.
Úgy véli, sablonosak a testnevelésórák, a tanárok nem figyelnek arra, hogy a bemelegítés zenére történjen, holott csak egy gombnyomásba kerülne, hisz sok iskolában adott a felszerelés, mutatott rá.
„A könyv erre is kitér. A művészetet közelebb hozza a mozgáshoz, kellemessé teszi az órát, és megkönnyít mindent” – értékelt a szakember.
Olyan értelemben van elsportosodva a tornaóra, hogy
kérdésünkre, hogy a kiadvány hatására mennyire lesz majd más a tornaóra.
Miközben ezek a gyakorlatok – a rendfenntartó gyakorlatokat leszámítva – arra hivatottak, hogy kialakuljon a gyereknek az egészséges, civilizált térbeli orientációja, megtanuljon viselkedni, betartani a kellő távolságot, stb.
A menetelés arra van, hogy szépen tanuljon meg szép tartásban menni a gyerek. Ezek a gyakorlatok arra hivatottak, hogy a helyes tartás kialakuljon” – érvelt Bogdán Emese, aki szerint a menetelést, sorban állást ma sokan „kommunista csökevénynek” tekintik.
Fotó: Veres Nándor
Hozzátette, labdajátékok ezután is lesznek, ezek benne vannak a programban, ahogy a talajtorna, az atlétikaszámok is. „Ezek által a gyerek sportági készségekre tesz szert, de ezután hangsúly tevődik a tartásra, az egészségre is.
– összegzett a szakember.
A tankönyveknek egyelőre csak a román nyelvű változata jutott el a magyar iskolákba, és nem tudni, mikorra várható a magyar fordítás – mutatott rá Farkas Csaba, a Kovászna megyei testnevelés szakos tanfelügyelő.
Ettől függetlenül a háromszéki tanfelügyelő hatékony segédeszköznek és jó kezdeményezésnek tartja, hogy ezentúl tankönyv segíti a tornatanárok és a diákok munkáját.
„A tankönyv nem helyettesíti a mozgást, nem azt jelenti, hogy ezentúl tornaórán elméletet tanulnak a diákok, vagy könyvből tanulmányozzák a gyakorlatokat. Viszont támpontot adhat. Az a diák, akit érdekel ez a tantárgy, otthon elmélyedhet benne, tájékozódhat a különböző gyakorlatokról, és azok fontosságáról.
Ugyanakkor abban is segíti a gyerekeket és a szülőket, hogy kövessék a tantervet, és azt, hogy a tornaórákon annak megfelelően zajlik-e a tevékenység” – mutatott rá Farkas Csaba.
Ilyen esetben a gyerek megkérdezheti, hogy miért nem azokat a gyakorlatokat végzik, melyek a tankönyvben szerepelnek – mutatott rá.
Farkas Csaba azt is előrelépésnek tartja, hogy az ötödikesek ezentúl egy új, az eddiginél jobb tanterv szerint dolgozhatnak testnevelésórán. „Nem akkor kap tízes osztályzatot egy diák, hogy kétszáz méteren lefutja a világcsúcsot, hanem ezentúl azt mérik, hogy a korábbi teljesítményéhes képest mennyit fejlődött. Ha aktívan részt vesz az órákon, odateszi magát, akkor megkaphatja a legjobb jegyet.
– fejtette ki a szakember. Farkas Csaba szerint a tornatanárok többsége eddig is ezzel a módszerrel osztályozta a tanítványait, de haladásként értékelte, hogy ezentúl már mindenki számára kötelezővé teszik ezt a fajta hozzáállást. Másrészt úgy véli,
több sportágat ismertessenek meg velük. A tanfelügyelő szerint sportbázisokat kellene építeni, és több sporteszközre lenne szükség az iskolákban, hogy tartalmas tornaórákat tarthassanak.

Felháborodást váltott ki a szülők körében, hogy Liviu Pop oktatási miniszter új tankönyvek, többek között testneveléskönyv megjelenését jelentette be. A kifogásolók szerint fölösleges kiadásról van szó, miközben nincs elegendő tornaterem az országban.
„A kisdiákoknak odaadunk egy kosárlabdát, mert csak az van, ám ha egyik orrba dobja a másikat, lehet, hogy a fájdalom miatt egy életre elmegy a kedve a labdajátékoktól vagy a kosárlabdázástól.
– magyarázta Farkas Csaba.
Nemes Áron, a sepsiszentgyörgyi sportiskola igazgatója úgy értékeli, a testnevelés jelenlegi helyzetében minden apró előrelépés rendkívül fontos, így a tankönyv megjelenését is értékeli. A lényeg azonban az, hogy többet mozogjanak a gyerekek, és ehhez több lehetőséget kell biztosítani számukra – jegyezte meg.
Ezzel párhuzamosan az edzők válogató munkája is kell javuljon, hogy a tehetségek ne vesszenek el – fejtette ki kérdésünkre Nemes Áron, aki szintén fontosnak tartja, hogy minél több lakossági sportlétesítmény épüljön, a meglevők pedig bővüljenek.
„Naponta látjuk, hogy milyen sokan szaladnak a stadion futópályáján, télen a korcsolyapályák is mindig tele vannak.
– szögezte le az igazgató.
Liviu Pop oktatási miniszter júliusban jelentette be, hogy idén ősztől testnevelésből is lesz tankönyvük az ötödikeseknek, az újítást számos kritika érte, Mihai Tudose kormányfő egyenesen „viccnek” nevezte az ötletet.
Sok szülő azt kifogásolta, hogy a gyereknek ezentúl még nagyobb terhet kell cipelnie, míg mások úgy vélték, a kormánynak inkább tornatermekre kellene költeni. A kormányfő később azzal indokolta a testneveléstankönyv bevezetését, hogy azt még az előző Cioloş-kabinettől örökölték, az ötlet a technokrata kormánytól származik.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!