
Fotó: Barabás Ákos
Felháborodást váltott ki a szülők és pedagógusok körében, hogy Liviu Pop oktatási miniszter új tankönyvek megjelenését jelentette be. A tárcavezető szerint az ötödikesnek testnevetésből is lesz könyvük, de az osztályfőnöki órát is könyv alapján tartanák. A kifogásolók szerint fölösleges kiadásról van szó, miközben nincs elegendő tornaterem az országban.
2017. július 29., 13:042017. július 29., 13:04
Testnevelésből is lesz tankönyvük az ötödikeseknek a következő tanévtől, jelentette be Liviu Pop oktatási miniszter, aki szerint ezután egyetlen óra sem lesz, amelyen ne lenne tankönyv, így az osztályfőnöki órán is lesz kiadvány. A tárcavezető Facebook-oldalán arról számolt be, augusztus 7-én zárul le a versenytárgyalás azokra a tankönyvekre, amelyek esetében megóvták a licitet.
Ezekre a helyzetekre is keresem a megoldást” - írta a tárcavezető.
A miniszter bejegyzésében megadott hivatkozásra kattintva meg is tekinthető az egyik jóváhagyott tankönyv, mely hat fejezetből áll: az első a motorikus tevékenységek megszervezéséről, a második a harmonikus testi fejlődésről, a harmadik a motorikus képességekről szól. A negyedik fejezet a különféle sportágakat taglalja, míg az ötödik részben a személyi higiéniáról tanulhatnak a diákok. A hatodik fejezet a Magatartás és attitűdök címet viseli, számolt be az Agerpres.
Liviu Pop oktatási miniszter pénteken, a Szociáldemokrata Párt (PSD) nagyszebeni székhelyén tartott sajtóértekezletén visszatért a sokak által kritizált témára, kifejtve, hogy az ötödik osztályban bevezetett testnevelés tankönyvet az akadémia és az egyetemi szakoktatók javaslatai alapján állították össze. Ez nem jelenti azt, hogy a gyerekek nem fognak mozogni testnevelés órán, hangsúlyozta a tárcavezető. „A tankönyv egy eszköz, ami a diákot, tanárt és szülőt is segíti. Mindenki csak nyerhet belőle.
- érvelt a miniszter. Elmondta, azt az elképzelést is támogatja, hogy ötödiktől tizenkettedikig minden osztályban legyen testnevelés tankönyv. Hiába mondjuk a reklámban, hogy „tornázzon naponta 30 percet”, mert nem nagyon tudjuk, hogy hogyan kellene tornázzunk, mutatott rá a miniszter.
Fotó: Barabás Ákos
„Európa legtöbb országában létezik testnevelés tankönyv. Franciaországban az első osztálynak is van és ez nagyon is hasznos a szülőnek, tanulónak és tanárnak. (...) A tankönyv bevezetését a romániai oktatási programokat kidolgozó intézetek javasolták” - számolt be a részletekről Liviu Pop.
„Osztályfőnöki órán kell jogi, egészségügyi, pénzügyi, természetvédelmi, családdal kapcsolatos alapfogalmakat tanítani, tehát indokolt a tankönyv bevezetése” - közölte a miniszter.
Marian Suta, a szaktárca tankönyvek kiadását vizsgáló központjának igazgatója a Hotnews hírportálnak úgy nyilatkozott, hogy a testneveléstankönyvből három variáns készült, három különböző kiadótól. Ezeket jövő héten töltik fel a szaktárca honlapjának manuale.edu.ro menüjébe, ahol tanulmányozhatják őket a pedagógusok, majd augusztus 7-11. között megrendelhetik a nekik tetszőt. Hozzátette, „eléggé vékony” kiadványokról van szó, 70-80 oldalasak, az egészséges étkezésre és testmozgásra vonatkozó tanácsokat is tartalmaznak.
Fotó: Thomas Campean
A hírportál ismerteti a Didaktikai és Pedagógiai Kiadó kiadványát, melyben két főszereplő, Laura és Laur segítségével ösztönzik testmozgásra az ötödikeseket. Ebből a diákok megtudhatják, mit jelentenek a vezényszavak, mint az Állj!, vagy Pihenj!, és hogyan kell sorba állni, illetve kettős sort alkotni.
Liviu Pop miniszter tornatankönyvre vonatkozó bejelentése kisebb felháborodást váltott ki a közösségi portálokon, a hozzászólók zöme a tárcavezető üzenőfalán is negatív kritikával illette a kezdeményezést. „Teljesen fölösleges tankönyv” - írta egyikük, ugyanis meglátása szerinte az ebben leírtakat a sporttanárok megtanulták az egyetemen, így fölösleges könyvben is leírni, „elszállt kiadásokba” bocsátkozni. Másikuk arra hívta fel a figyelmet, hogy a tornagyakorlatokat nem lehet elméletben „megtanulni”, ezeket a tanár megmutatja a diákoknak, így semmi értelme tankönyvbe foglalni a leírásukat.
- teszi fel a kérdést egy újabb hozzászóló. Hozzá hasonlóan számos másik szülő is azt kifogásolja, hogy a diákoknak így is hatalmas súlyt kell naponta cipelniük, az új tankönyvekkel ez csak tovább növekszik. Ugyanakkor többen azt is szóvá tették, hogy a minisztérium tankönyvből akar testmozgást taníttatni, miközben nincs elegendő tornaterem az országban.
A kritikákra reagálva Liviu Pop miniszter arra is kitért, hogy a kormány fenntartja a tornaterem-építési programot, illetve figyel a meglévőknek felszereléssel és eszközökkel való ellátásra. „Tankönyvvel vagy anélkül, tornatermeket mindenképpen építenünk kell. Jelenleg nincs megfelelő számú tornaterem” - állapította meg a miniszter. A tornatermek számát firtató újságírói kérdésekre azonban nem tudott válaszolni, mint mondta, ezekért a fejlesztési minisztérium felel, ráadásul van, amit helyi, mást országos vagy uniós forrásokból építenek. Pontos képet tanévkezdés előtt, szeptember első felében kapnak majd, mondta a tárcavezető, hozzátéve, hogy „amúgy sincs elegendő” tornaterem.
A tanulók ősztől nem teljesítenek portaszolgálatot az iskolában, jelentette be Liviu Pop oktatási miniszter pénteken Nagyszebenben. Meg kell szüntetni ezt a gyakorlatot, ugyanis ezáltal fölöslegesen vonják el a tanóráról a diákokat. „Mit csinál ott a tanuló tulajdonképpen? Nézi, hogy ki jár ki-be” - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy erre a kisegítő személyzet köréből is lehet találni embert. Liviu Pop arról is beszélt, hogy több iskola őrizet nélkül marad az órák idejére, mert a helyi hatóságok azt állítják, nincs pénzük őrökre. Hozzátette: bízik abban, hogy szeptember 11-ig, az új tanév kezdetéig, a hatóságok megoldják ezt a problémát.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!