
A nyertes konzorciumnak két év alatt kell megépíteni az Aradot Nagyváraddal összekötő gyorsforgalmi út egyik szakaszát
Fotó: Facebook/Ilie Bolojan
Román–ukrán konzorciumnak ítélték az Arad és Nagyvárad közötti gyorsforgalmi út első szakaszának tervezési és építési jogát.
2025. február 14., 15:572025. február 14., 15:57
Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a Precon Transilvania és az Automagistral Pivden konzorciuma áfa nélkül 2,32 milliárd lejért vállalta a gyorsforgalmi út 33,7 kilométer hosszú szakaszának tervezését és megépítését.
A társulásnak 24 hónap áll rendelkezésére a munkálatok elvégzésére – írja az Agerpres.

Nagyon derűlátó Sorin Grindeanu közlekedési miniszter, aki elégedett a tárcájának szánt idei költségvetés összegével. Olyannyira, hogy mintegy 250 kilométernyi új gyorsforgalmi utat ígér az idei évre.
Mint ismeretes, az Aradot Nagyváraddal összekötő gyorsforgalmi út összesen mintegy 120 kilométer hosszú lesz, a projekt becsült értéke a megvalósíthatósági tanulmány szerint 10,1 milliárd lej. A munkálatokat részben vissza nem térítendő uniós alapokból, részben az állami költségvetésből finanszírozzák.

Egyelőre nem írhatja alá a román útügyi hatóság a szerződést a Nagyvárad és Arad közötti gyorsforgalmi út megépítésére kiírt pályázaton győztesként kihirdetett konzorciummal, mivel két török cég óvást nyújtott be az eredmény ellen.

Román-ukrán konzorcium építheti a Nagyvárad és Arad között tervezett gyorsforgalmi út harmadik szakaszát – jelentették be hétfőn a közlekedési illetékesek.
Hamarosan rendszerbe állhat a Maros megyei Gyulakután épülő nagy tárolókapacitású akkumulátor – közölte az Electrica áramszolgáltató.
Egyre vonzóbb a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a magyarországi diákok számára, idén több mint kétszázan jelentkeztek; legtöbbjük alapképzésre felvételizett és a pszichológia szakot választotta – jelentette be Markó Bálint rektorhelyettes.
Lesz-e vagy sem, ki lesz ott és ki nem, ki hív meg kit és kit nem, ki utasítja vissza és ki nem – az elmúlt hónapokban ezek a kérdések „csapták a reklámot” az idei Tusványosnak. Magyar Péternek a jelek szerint bejött az idei jelmondat: „Veled teljes!”.
A Marosba fulladt két gyermek kedden Maroscsapónál (Cipău) – közölte a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU). Az áldozatok 10, illetve 11 évesek voltak.
Levélben rótta meg az Európa Tanács a román hatóságokat és kért magyarázatot a Bihar megyei illegális otthonok ügyében.
Szikladarab zuhant kedden a 7-es országúton, az Olt völgyében egy személygépkocsira, amelynek egyik utasa, egy 71 éves férfi életét vesztette – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Történelmi pillanatot ünnepelt hétfőn a Fehér megyei Kudzsir (Cugir): a városban élő Noja Paladia betöltötte 111. életévét, és ezzel hivatalosan is ő lett Románia legidősebb élő lakosa, egyben az egész Balkán-félsziget legidősebb élő embere.
A Temes Megyei Törvényszék hétfőn elhalasztotta az ítélethirdetést abban a büntetőperben, amelyben öt aradi vizsgabiztost azzal vádolnak, hogy 2022-ben és 2023-ban pénzért segítették át a jelölteket a gépjárművezetői gyakorlati vizsgán.
Változékony lesz az időjárás a következő két hétben, meleg időszakokra, átmeneti lehűlésre és záporokra, zivatarokra egyaránt számítani kell – derül ki a meteorológiai szolgálat július 20. és augusztus 2. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Amellett, hogy gyakran hosszú sorok kígyóznak az Európai Unió idén tavasszal bevezetett, új határellenőrzési rendszere (EES) miatt, egy másik fontos problémára is ráirányította a figyelmet a sajtó. A filmekbe illő jelenet a kolozsvári reptéren történt.
szóljon hozzá!