
Óvtak. A török cégek szabálytalanságokra hivatkozva óvták meg a gyorsforgalmi út megépítésére kiírt pályázat eredményét
Fotó: Florin Birta/Facebook
Egyelőre nem írhatja alá a román útügyi hatóság a szerződést a Nagyvárad és Arad közötti gyorsforgalmi út megépítésére kiírt pályázaton győztesként kihirdetett konzorciummal, mivel két török cég óvást nyújtott be az eredmény ellen.
2025. január 06., 15:132025. január 06., 15:13
Mint arról beszámoltunk, a közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) december 16-án jelentette be, hogy a gyorsforgalmi út harmadik szakaszát az ukrán Automagistral Pivden Kft. és a Bihar megyei Precon Transilvania Kft. építheti meg.
Az Óvásokat Elbíráló Országos Tanácshoz benyújtott fellebbezésben a Kolin és Nurol cég a pályázat győztetésről szóló döntés érvénytelenítését és az ajánlatok újbóli kiértékelését kéri.
Az eredmény szerint

Román-ukrán konzorcium építheti a Nagyvárad és Arad között tervezett gyorsforgalmi út harmadik szakaszát – jelentették be hétfőn a közlekedési illetékesek.
A Kolinnak nincs szerződése autópályák vagy gyorsforgalmi utak építésére Romániában, a Makyol a Nagyszeben-Fogaras autópályán dolgozik, a Nurollal társulva a moldvai autópálya 3. tételén, és az észak-erdélyi autópálya Meszes alatt áthaladó alagutat is magában foglaló tételét is megnyerte, a Cengiz pedig a törökországi MAPA-val társulva a Nagyszeben-Pitești autópálya 2. tételére kötött szerződést – számolt be az Economedia.
A török kivitelező elismerte, hogy a műszaki ajánlatban gépelési hiba történt.
Óvásukban azt kifogásolják, hogy nem egy munkanapon belül, hanem csak december 23-án, két nappal a kifogásolási határidő lejárta előtt kaptak betekintést az ajánlattételi dokumentációba.
az 1., Nagyvárad és Nagyszalonta közötti szakasz 33,7 kilométer, a 2., Nagyszalonta és Kisjenő közötti szakasz 39,7 kilométer (amelyhez hozzáadódik a magyar határhoz vezető összekötő 10 kilométeres út), valamint a 3., Kisjenő és Arad közötti rész 47,07 kilométer (amelyhez hozzáadódik az Arad iparnegyedéhez vezető 2,9 kilométeres összekötő út).
Mint ismeretes, a projekt az aradi és bihari önkormányzatok, a CNAIR és a közlekedési minisztérium közötti partnerség keretében valósul meg.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!