
Kedden délután beszüntette a tiltakozást a parosényi és urikányi bányákban dolgozó mintegy 360 vájár, miután bankkártyájukra átutalták elmaradt bérüket – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Domokos László szakszervezeti elnök.
2016. december 06., 17:002016. december 06., 17:00
2016. december 06., 19:012016. december 06., 19:01
Domokos elmondta: a fizetések azért késtek egy hetet, mert a Vajdahunyadi Energetikai Komplexum (CEH) nem fizette ki a leszállított szénért a Zsil-völgyi Országos Bányabezárási Társasághoz (SNIMVJ) tartozó két bánya számláit. A béreket az októberre esedékes bányászati támogatásból fizették ki.
A szakszervezeti elnök elmondta: a délelőtt folyamán egyeztetett a SNIMVJ, valamint a Vajdahunyadi Energetikai Komplexum vezetőségével is, és megállapodást írtak alá arról, hogy a CEH időben kifizeti majd a SNIMVJ által decemberben és januárban kitermelendő kőszén árát. „Figyelembe vettük azt, hogy 2017 januárjára a vonatkozó kormányhatározat hiányában nem lesz bányászati támogatás\" – mondta el Domokos.
A szakszervezeti vezető ismertette a megállapodás eredményeit az érintett bányászokkal, ezek pedig beszüntették a tiltakozást. „Ismertettem a vájárokkal a helyzetet, nagyrészt elégedettek voltak. Más garanciákat nem nagyon tudunk kérni. Reméljük, hogy megoldódik a CEH helyzete, mert a mi bevételeink az ő bevételeiknek függvénye, más forrásunk pedig az állami támogatás hiányában nincs\" – tette hozzá a szakszervezeti bizalmi.
A parosényi és urikányi bányákban dolgozó csaknem 360 bányász megtagadta, hogy műszak után a felszínre jöjjön. Elégedetlenségüket az váltotta ki, hogy nem fizették ki nekik novemberi bérük előlegét, amelyet egy héttel ezelőtt kellett volna megkapniuk. A tiltakozást még hétfő este elkezdték a parosényi szénbánya harmadik váltásában dolgozók, aztán az urikányi bánya éjszakai és reggeli műszakának munkásai is csatlakoztak, így összesen 357-en maradtak lent a mélyben.
A Zsil-völgyi Országos Bányabezárási Társaságnak alárendelt parosényi és urikányi bányák jelenleg csaknem 900 alkalmazottat foglalkoztatnak. 2018 végéig mindkét szénipari létesítményt bezárják.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
szóljon hozzá!