Markó–Kibédi-vita a bálványosi Erdélyi Jogásznapokon

Neves hazai és magyarországi jogászok előadásait hallgathatta meg a III. Erdélyi Jogásznapok mintegy százharminc résztvevője a hétvégén.

2006. május 22., 00:002006. május 22., 00:00

A Bálványosfürdőn megszervezett rendezvény témái között a büntető-, polgári, gazdasági, kisebbségi, közösségi, valamint a nemzetközi jog is szerepelt. A konferenciát Hajdú Gábor, a Romániai Magyar Jogászok Egyesületének elnöke és Máthé Gábor, a Magyar Jogász Egylet elnöke nyitotta meg, majd Markó Béla miniszterelnök-helyettes tartott előadást Jogállam és nemzeti kisebbségek címmel. Markó leszögezte: az RMDSZ mindig támogatta a korrupcióellenes intézkedéseket, azonban nem hajlandó olyan kezdeményezéseket pártfogolni, amelyek sértik az állampolgárok alkotmányos jogait. A miniszterelnök-helyettes kifogásolta a házkutatások esetében alkalmazott eljárást, valamint a határidő nélküli telefon-lehallgatások bevezetését is. Kibédi Katalin, a román Igazságügyi Minisztérium államtitkára viszont elutasította Markó vádjait, és beszámolt arról, hogy azokat a korrupcióellenes eszközöket, amelyeket a szövetségi elnök elmarasztalt, Németország mintájára dolgozták ki. Kibédi úgy vélte, hogy amennyiben a német demokráciát nem sértették a hasonló megoldások, ezeknek Romániában sem kellene gondokat okozniuk.
Petrétei József magyar igazságügyi miniszter a magyarországi korrupcióellenes küzdelem eszközeit ismertette. A miniszter hangsúlyozta, a román jogalkotásnak olyan törvényeket kell kidolgoznia, amelyek kimerítik az öszszeférhetetlenség, a közbeszerzés, illetve a köztisztviselők bérezésének témakörét. Hasonlóan érdekes előadások hangzottak el az új román és magyar polgári törvénykönyv érvénybeléptetésével kapcsolatban, valamint a nemzetközi és a belső jog viszonyáról is. Fábián Gyula, a Babeº–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa lapunknak elmondta, a változatos szakmai előadások nagyobb érdeklődést váltottak ki az előző évekhez képest, a beszélgetéseken több esetben heves viták is kibontakoztak.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek
2025. szeptember 27., szombat

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat

A nyelvtanulás hosszú távon nagy mértékben megtérülő türelemjáték, a leggyorsabban pedig élő gyakorlással lehet elsajátítani egy nyelvet – vallja Popa Gitta, aki szerint fontos, hogy a román nyelv tanulása szeretetteljes, interaktív közegben történjen.

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat
2025. szeptember 27., szombat

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is

A globális ingatlanpiac túlzásai korrigálódni kezdtek, de a nagyvárosokban még mindig évtizedekbe telik, mire egy átlagjövedelmű munkavállaló saját lakáshoz juthat.

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is
2025. szeptember 27., szombat

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség határozottan elutasítja az ösztöndíjrendszer radikális átalakítását a 2025/2026-os tanévre vonatkozóan, amely a hallgatókat hozza nehéz helyzetbe az előző kormány felelőtlen döntései miatt – hangsúlyozza a szervezet.

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez
2025. szeptember 26., péntek

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél

Az adócsalás visszaszorítása és a szerzői jogok védelme érdekében szerveztek átfogó razziát szeptember 17–23. között a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Szolgálatának rendőrei.

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél
2025. szeptember 26., péntek

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében

Négy székelyföldi magyart vettek őrizetbe a Maros megyei rendőrök, azzal gyanúsítják őket, hogy egy héttagú nemzetközi bűnszervezet tagjaként Csehország területén rablást és emberölést követtek el.

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében
2025. szeptember 25., csütörtök

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül

Sokan szembesülnek azzal, hogy az elektronikus személyi igazolvány nem használható ügyintézésre, mivel a legtöbb intézmény nem rendelkezik kártyaolvasóval. Az új igazolványok nem tartalmazzák a lakcímet, ezért lakcímkártyára lenne szükségük.

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül