
Fotó: Veres Nándor
Felemás fogadtatásban részesült a közoktatásban használatos tankönyvek kiadására vonatkozó új tervezet, melyet az oktatási miniszter a múlt héten mutatott be, meglehetősen rendhagyó módon, a Facebook közösségi portálon. A Krónika által megkérdezett oktatásügyi szakemberek szerint egyaránt tartalmaz pozitív és negatív elemeket.
2017. november 06., 12:232017. november 06., 12:23
2017. november 06., 12:262017. november 06., 12:26
A lapunk által megkérdezett oktatásügyi szakemberek szerint egyaránt tartalmaz pozitív és negatív elemeket az a tankönyvtörvény-tervezet, amelyet Liviu Pop oktatási miniszter közösségi oldalán hozott nyilvánosságra a múlt héten, s amellyel a tárcavezető azt szeretné elérni, hogy a tantervben szereplő tantárgyakból szigorúan csak egy-egy tankönyv készüljön.
bejelentve ugyanott, hogy ebben a formában napirendre tűzik a dokumentumot a kormányülésen. Úgy véli, ezzel a gesztussal azt jelzi a miniszter, hogy ez a törvény a saját projektje, és nem a kormány felvállalt intézkedése, álláspontja, hiszen az oktatási tárcának van hivatalos internetes fóruma, az edu.ro, ahol a közérdekű információkat különben rendszeresen megosztják, ez esetben mégsem ott kommunikált a miniszter.
Burus-Siklódi Botond RMPSZ-elnök
Fotó: Kristó Róbert
Az RMPSZ elnöke rámutatott továbbá, a tervezet tartalma arról tanúskodik, hogy a közvita során megfogalmazott javaslatokat nem vették figyelembe, holott csak a pedagógusszövetség több módosítást javasolt.
– szögezte le Burus-Siklódi Botond. Ugyanakkor úgy véli, az új törvényben megvan a lehetőség, hogy egy pozitív fordulatot hozzon a tankönyvkiadásban, mert legalább átláthatóbb lesz, hogy kinek a felelőssége a magyar nyelvű tankönyvek megjelentetése.
„Úgy tűnik, az a célja a minisztériumnak, hogy minden tantárgyból legyen tankönyv a jövőben, és ezek tanévkezdésre elkészüljenek, ez azonban nem garancia a minőségre. A pályáztatás és elbírálás folyamatát még nem látjuk át. A minőséget az tudná garantálni, ha a kézirat elkészítésére megfelelő időkeret állna rendelkezésre, ha a beérkező pályázatokat szakmai szempontok szerint bírálnák el, és általában a tankönyvek megszületését végigkísérné a szakmaiság” – fogalmazta meg az RMPSZ elnöke.
Az új tankönyvtörvény-tervezet megjelenése vélhetően megoldaná az akut tankönyvhiányt a romániai nemzeti kisebbségi oktatás terén – állítja Kovács Irén Erzsébet oktatásügyi államtitkár. Meglátása szerint az új tankönyvtörvény-tervezet alapján az oktatási minisztérium biztosítja az iskolai alaptankönyvek megjelenését mindegyik romániai nemzeti kisebbség nyelvén.
Az államtitkár emlékeztetett, jelenleg a tankönyvkiadás a gazdasági piac szabályozása szerint történik, a tankönyv a kiadó tulajdona, tehát a kiadó feladata, hogy megkeresse a fordítót, és lefordíttassa a tankönyvet. „Ez egy komplex és költséges eljárás, mivel nemcsak a nyomtatott változatot, hanem a digitális verziót is le kell fordítani. Ez az oka annak, hogy az iskolai év kezdetekor, számos tantárgyból hiányoztak a tankönyvek, ami diszkriminációt jelent a különböző nemzeti kisebbségek nyelvén tanuló diákok számára” – mutatott rá az államtitkár, aki pozitívumnak tartja, hogy a tanügyminiszter ígérete szerint jövő tanévtől minden diák számára elérhetőek lesznek a tankönyvek iskolakezdéskor, így a magyar nyelvű fordítások is.
– mondta Kovács Irén Erzsébet. Hozzátette: a híresztelések ellenére a mostani tankönyvtörvény-tervezet nem zárja ki az alternatív tankönyvek használatát.
Kovács Irén Erzsébet államtitkár
Fotó: RMDSZ
Az ötödikesek egyébként nyolc héttel a tanévkezdés után még mindig nem kaptak tankönyveket, holott az ezeket helyettesíteni hivatott útmutató az első két hónapot fedi le, ha pedig addig nem érkeznek meg a tankönyvek, egyszerűen eszköz nélkül maradnak az oktatók. Az államtitkár kifejtette, az 5. osztályos diákok tankönyvei elektronikusan már elérhetőek román nyelven a minisztérium honlapján, és a nyomtatott változatok nagy részét már megkapták a román tagozat diákjai, és néhány napon belül az elmaradt tankönyvcsomag is megérkezik az iskolákba. Hamarosan újra meghirdetik az 1. és 2. osztályos tankönyvek közbeszerzési eljárását, valamint a 3., 4. és 5. osztályokban hiányzó tankönyvekre is licitet írnak ki, és a hatodik osztályos tankönyvekre szintén. A szakpolitikus felhívja a tankönyvírók figyelmét, hogy minden információ elérhető lesz az Országos Értékelő- és Vizsgahivatal (CNEE) hivatalos honlapján.
Negatív és pozitív vonzatai is vannak az új tankönyvtervezetnek, véli Kiss Imre. A Kovászna megyei főtanfelügyelő kifejtette,
Jelenleg a kiadóknak nincs erre vonatkozó kötelezettségük, csak román kiadványokban gondolkodnak, és a kis példányszám miatt nem érdekeltek a fordításban, és a nyomtatásban, részletezte a főtanfelügyelő.

Várhatóan nem arat osztatlan sikert a Liviu Pop oktatási miniszter által a Facebookon nyilvánosságra hozott tankönyvtörvény-tervezet, amely – általában a romániai tanügyi rendszerrel karöltve – a közösségi oldalon máris rengeteg bírálatot kapott.
Kiss Imre úgy véli, ha a minisztérium kötelessége minden gyereknek tankönyvet biztosítani, az a fordítások tekintetében megoldaná a problémát, biztos hogy minden magyar gyerek kapna legalább egy lefordított tankönyvet a tanév elején.
Fotó: Veres Nándor
Kiss Imre abban bízik, hogy valamiképpen sikerül orvosolni a jelenlegi áldatlan állapotot, hogy három-négy alkalommal is fellebbeznek a kiadók, így generációk maradnak tankönyv nélkül, most éppen a harmadikos és ötödikes diákok vannak ebben a helyzetben. Az ötödikes tanköny-pótló kiadványt le sem fordították magyar nyelvre, a román is hamarosan lejár, így a magyar ötödikeseknek ebben a tanévben még ideiglenes tankönyvük sem lesz.
„A tanárok abban állapodtak meg, hogy egy-egy fejezetet lefordítanak, mint ahogy matematikából már megtették, de ha egyenlő esélyekről beszélünk, akkor az minden gyerekre kellene vonatkozzon” – jegyezte meg a háromszéki főtanfelügyelő.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!