Máris bírálják a tankönyvtervezetet, hiába tart ki az oktatási miniszter

Máris bírálják a tankönyvtervezetet, hiába tart ki az oktatási miniszter

Fotó: Pinti Attila

Várhatóan nem arat osztatlan sikert a Liviu Pop oktatási miniszter által a Facebookon nyilvánosságra hozott tankönyvtörvény-tervezet, amely – általában a romániai tanügyi rendszerrel karöltve – a közösségi oldalon máris rengeteg bírálatot kapott.

Kőrössy Andrea

2017. november 03., 11:422017. november 03., 11:42

A tárcavezető egyébként is meglehetősen rendhagyó módon vezette fel a tervezetet, bejegyzésében ugyanis a tankönyvkiadó „kiskirályoknak” üzent a #rezist, azaz #kitartok kijelentéssel, ami az idei év elején a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) által az igazságügyi rendszerben végrehajtani kívánt intézkedések ellen szervezett utcai megmozdulások jelszavává vált.

Idézet
Nem hat meg azoknak a közvetlen vagy közvetett nyomásgyakorlása, akiknek az elmúlt 5 évben kiadott hulladékai miatt egyre nehezebbé vált a diákok iskolatáskája”

– fogalmazott Liviu Pop. A miniszter azt is közölte: a tervezettel azt szeretné elérni, hogy a tantervben szereplő tantárgyakból szigorúan csak egy–egy tankönyv legyen.

A jogszabálytervezet tartalmát jórészt már ismertette az elmúlt hetekben tett nyilatkozataiban az oktatási miniszter. A dokumentum szerint a közoktatásban használatos tankönyveket a szaktárca által „átlátszó procedúra” – amelyet a minisztérium rendelettel fog szabályozni – során kiválasztott szerző vagy szerzők állítják össze.

A szöveg röviden és általánosan kitér a kisebbségi oktatásra is: eszerint a minisztérium az ország területén élő összes kisebbség nyelvén biztosítja a segédanyagokat, illetve a kisebbség tagjai számára az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási önkifejeződést.

A tervezet egyébként ugyanabban a cikkelyben szabályozza a nemzeti kisebbséghez tartozó és a fogyatékkal élő diákok számára biztosított jogokat. A szerzők által benyújtott tankönyvkéziratok minőségét a szaktárca ellenőrzi az Országos Értékelő- és Vizsgahivatalon (CNEE) keresztül. A kiválasztott változatoknak a papíralapú és a digitális változatát is el kell készíteni.

A tervezet a virtuális iskolai könyvtár létrehozására is kitér, ahol elérhetőek lesznek a tankönyvek.

A Liviu Pop bejegyzéséhez írt hozzászólásokban többen azt hozták fel, hogy az oktatási rendszert alapjaiban kellene megváltoztatni, egyetlen tankönyvtörvény-tervezet minden bizonnyal nem hoz számottevő előrelépést.

Ugyanakkor sokan kifogásolták, hogy lassan nyolc hete zajlik a 2017/2018-as tanév, az ötödikesek azonban még mindig nem kaptak tankönyveket,

holott az ezeket helyettesíteni hivatott útmutató az első két hónapot fedi le, ha pedig addig nem érkeznek meg a tankönyvek, egyszerűen eszköz nélkül maradnak az oktatók. A pedagógusok ugyanis egy ideje munkafüzeteket sem használhatnak, a minisztérium ugyanis megtiltotta az általuk kiadott akkreditációval nem rendelkező segédanyagok használatát.

Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Eközben a magyar szakmabeliek egyre jobban aggódnak, múlt héten a Románia Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) pénteki kolozsvári sajtótájékoztatóján hangzott el, hogy minden korábbinál, még a Ceauşescu-rezsimnél is megalázóbb ellenőrzést gyakorol most a román állam a kisebbségitankönyv-kiadás felett, miközben teljes évfolyamok kényszerülnek arra, hogy magyar tankönyvek nélkül tanuljanak.

Burus-Siklódi Botond, a szövetség elnöke a jelen legégetőbb oktatási problémájának az akut tankönyvhiányt tartotta.

Péntek János nyelvész, akadémikus, az Erdélyi Tankönyvtanács kuratóriumának elnöke arra hívta fel a figyelmet: a romániai közoktatás folyamatban levő átszervezése nagyon erős centralizációhoz és államosításhoz fog vezetni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit

Újabb „csapás” érte a Gabriel Resources-t, miután a verespataki aranybánya-projektben érdekelt kanadai cég kanadai cég elvesztette a román állam ellen a kitermelés leállítása miatt indított pert: az Országos Adóhatóság zárolta a részvényeit.

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit
2024. április 07., vasárnap

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt

Pisztolylövésekkel, közel húsz kilométeres autós üldözés után állítottak meg a dél-erdélyi sztráda autópályarendőrei egy moldovai embercsempészt szombaton este.

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt
2024. április 06., szombat

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében

Az év eleje óta 28-szor kérték a csendőrség segítségét medvék eltávolításához Hargita megyei településekről – közölte pénteken a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája.

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében
2024. április 06., szombat

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását

Kulturális rendeltetést kap a frissen felújított gyalui várkastély, Erdély egyik legnagyobb magán rezidenciája. Nagy Elek kolozsvári származású üzletember a Krónikának adott interjúban neveltetése eredményének nevezte a gyalui fejleményeket.

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását
2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia
2024. április 05., péntek

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa

Huszonöt év rácsok mögött töltött idő után kiszabadult a börtönből pénteken Románia rendszerváltás utáni történetének legrettegettebb sorozatgyilkosa – írja honlapján a Digi 24.

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa
2024. április 05., péntek

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben

Márton Áron püspök tiszteletének szentelt emlékkiállítás nyílik Kolozsváron az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótérben április 11-én.

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben
2024. április 04., csütörtök

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására

Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására