Hirdetés

Légszennyezés miatt leállt a váradi hőerőmű vadonatúj turbinája

•  Fotó: bihon.ro

Fotó: bihon.ro

Leállt a nagyváradi hőerőmű vadonatúj turbinája, mivel a környéken túl magas a levegőszennyezettség, így a létesítmény gyakorlatilag eldugult – közölte a Bihon.ro hírportál. 

Kőrössy Andrea

2016. december 06., 18:562016. december 06., 18:56

A gázturbina kitisztítása, illetve újraindítása ráadásul nem egyszerű feladat, az ősszel átadott berendezés jótállási ideje ugyanis még mindig érvényes, így kizárólag a kivitelező General Electric szakemberei végezhetik el, a tájékoztatás szerint azonban az illetékesek már megérkeztek Hollandiából a partiumi megyeszékhelyre.

A turbina egyébként vasárnap délelőtt állt le végleg, miután többször is hangosan „köhögött”, azóta a régi hőerőgépet, illetve két, forró vízzel működő kazánt használnak, amelyek viszont jóval költségesebbek és környezetszennyezőbbek. A két kazán ráadásul a hőenergiával párhuzamosan nem termel elektromos áramot, holott az önkormányzat éppen azért ruházott be az új turbinába, mert az mindkettőt előállítja, így elvileg a villamosenergia eladásából fedeznék a hőszolgáltatásból származó forráskiesést.

A javítással párhuzamosan azt is kivizsgálják, hogy mi okozhatta a nagymértékű levegőszennyezést, a mintákat kolozsvári és temesvári laboratóriumokba szállították – nyilatkozta Stănel Necula, a városi hőszolgáltató vállalat menedzsere. Ilie Bolojan nagyváraid polgármester mindössze annyit mondott az eset kapcsán, hogy egy ilyen berendezés működtetése során felmerülhetnek problémák. A nagyváradi önkormányzatnak egyébként az új gázturbina beüzemeltetése volt a környezetszennyezés megfékezése érdekében tett egyik legnagyobb befektetése: 54 millió eurót költöttek a projektre.

Kályhával fűtenek az otthonok többségében

Fafűtéses kályhával melegítenek még mindig a romániai háztartások többségében, holott az ország 2020-ra a régió piacvezetői közé kerülhet gázexportálás tekintetében a Fekete-tengeri lelőhelyfeltárások következtében – közölte a Ziarul Financiar. A gazdasági napilap arról is beszámolt: noha a tengeri fúrások meglehetősen gyorsan haladnak, a lakosoknak hónapokat kell várniuk, amíg otthonukat rácsatlakoztatják a gázrendszerre. A lap által idézett statisztikák szerint országos szinten a háztartások 45,71 százalékában fűtenek központi vagy egyéni rendszerrel, míg 46,29 százalék esetében kályhával melegítenek. A 2011-es népszámlálási adatok alapján Romániában 8,5 millió lakást és házat tartottak nyilván, ebből 4,6 millió a városokban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
Hirdetés