
Elvesztette a Dan Tanasă által a Községháza felirat miatt indított pert Korond önkormányzata. A Hargita megyei község vezetősége 30 napot kapott arra, hogy eltávolítsa a kerámiabetűket.
2016. október 04., 12:442016. október 04., 12:44
„Tanácstalan vagyok. A törvény olyasmire kényszerít, ami nem állt szándékunkban\" – nyilatkozta az ítéletről Katona Mihály polgármester. Tamás Csabát, az önkormányzat által megbízott ügyvédet nem lepte meg az ítélet. Elmondta, eddig csak olyan esetekben sikerült kedvező ítéletet elérni, amikor a felperes – Dan Tanasă egyesülete – jogi hibát követett el, például elmulasztotta a bélyegilleték kifizetését. „Egyelőre nem tudjuk, hogyan tovább\" – mondta Katona Mihály.
Hozzátette, sokan szeretnék, hogy folytassák a jogi harcot, de a községvezetésnek más fontos dologgal is kell foglalkoznia, mint például a település fejlődése. Egy felirat, bár fontos, nem élvez elsőbbséget a település égető problémáival szemben, vélte az elöljáró. Korond a település zászlójának kitűzése miatt is perben áll Tanasă egyesületével. Az ügy tárgyalását november 9-ére halasztották, de a polgármester elmondta, hogy nem szándékszik tovább fellebbezni, ugyanis a per folytatásához nagyobb anyagi fedezetre van szükség, mint amivel az önkormányzat rendelkezik.
Kulturális és közlekedési kedvezményeket vezetnek be a nagycsaládok számára – jelentette be kedden Kolozs Megye Tanácsa.
Hosszú évek óta tudomásuk volt a hatóságoknak a rászorulókat ellátó Bihar megyei humanitárius szervezet illegális tevékenységéről, ennek ellenére zavartalanul működhetett. Dragoș Pîslaru munkaügyi miniszter szerint már tíz évvel ezelőtt tudott az ügyről.
Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.
Felújítják a késő barokk építészet egyik kiemelkedő alkotását, a Teleki-palotát Kolozsváron, miután a Kolozs megyei önkormányzat jóváhagyta a beruházás műszaki-gazdasági mutatóit.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Kilőttek egy, a városban bejáró medvét Brassóban hétfőn este – közölte kedden az önkormányzat.
Valóban román belügy-e Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatása? – többek között erről is kérdezték a képviselők a Tisza-kormány képviselőit a magyar Országgyűlés hétfői ülésén.
A népszámlálási adatok szerint a romániai lakások mindössze 16,4 százalékában van légkondicionáló – de ez az átlagszám, hatalmas különbségek mutatkoznak az egyes régiók – például Románia déli része és a Székelyföld – között.
Átszervezik a székelyudvarhelyi iskolahálózatot, miután az Orbán Balázs Általános Iskola épületének statikai problémái miatt több mint háromszáz diáknak nem lett volna hol elkezdeni a következő tanévet.
Nem okoztak különösebb nehézséget a románérettségi tételei a Krónikának nyilatkozó kolozsvári végzősök számára. A csíkszeredai romántanár szerint kiegyensúlyozott volt a feladatsor.
szóljon hozzá!