
FRISSÍTVE – Házkutatást folytattak hétfőn reggel a kolozsvári polgármesteri hivatalnál az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) munkatársai. A vádhatóság Horváth Anna alpolgármester kampányfinanszírozása ügyében nyomoz. Az ügyészek az RMDSZ könyvelőjének telefonját és számítógépének merevlemezét is lefoglalták.
2016. október 10., 12:082016. október 10., 12:08
2016. október 11., 00:022016. október 11., 00:02
A nyomozó hatóság szűkszavú közleménye szerint kilenc helyszínen zajlik házkutatás hétfőn a kincses városban, ezek közül kettő egy közintézmény székhelyén. Az ügyészek 2014 és 2016 között elkövetett feltételezett korrupciós ügyletekkel kapcsolatosan vizsgálódnak bírósági jóváhagyás alapján.
Kihallgatása után hazaengedte a DNA Horváth Annát
Mintegy kétórás kihallgatás után szabadon távozhatott az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) székházából hétfőn este Horváth Anna kolozsvári alpolgármester, akinek ügyéről a vádhatóság továbbra sem adott bővebb tájékoztatást.
A Ziardecluj portál értesülései szerint az ügyészek Horváth Anna irodájában is jártak, és állítólag a városrendezési osztály tevékenységével, befolyással üzérkedés gyanújával folyik nyomozás. A DNA közleménye szerint a másik hét házkutatás magánszemélyek lakásán, illetve kereskedelmi társaságok székhelyén zajlik. Oana Buzatu, a kolozsvári városháza szóvivője a Mediafax hírügynökségnek elmondta, a korrupcióellenes ügyészek reggel jelentek meg a hivatalban, és később még vissza fognak térni általuk igényelt dokumentumokért. Emil Boc polgármester jelenleg nem tartózkodik a városban, népes városházi küldöttség élén ugyanis Dél-Koreában tartózkodik.
Időközben bebizonyosodott, hogy Horváth Anna alpolgármester került a DNA célkeresztjébe. A házkutatások közben az RMDSZ-es politikus nyilatkozatot adott a nagy számban összesereglett újságíróknak. Elmondta, a helyhatósági választások kampányának finanszírozása kapcsán folyik bűnvádi eljárás, és az ügyészség esetleges összefüggéseket keres a kampányfinanszírozás, valamint az elöljáró közigazgatási tevékenysége között. Mint ismert, Horváth Anna idén júniusban az RMDSZ polgármesterjelöltje volt Kolozsváron. A politikus közölte, egyelőre nem ismertették vele, hogy milyen minősége van az eljárás során.
Horváth Anna jogász-közgazdász 1973. július 17-én született Csíkszeredában. Szülővárosában érettségizett, majd a bukaresti Közgazdasági Akadémián szerzett diplomát, később a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem jogi karán is oklevelet szerzett. Az RMDSZ-nek 1991-től tagja, politikai pályafutását 1996-ban Frunda György államelnökjelölt kampánystábjának munkatársaként kezdte. Dolgozott a bukaresti Kisebbségvédelmi Hivatalban, az RMDSZ kisebbségi ügyekért felelős miniszterének, Tokay Györgynek a tanácsosaként, majd 1999 és 2006 között a hivatal kolozsvári regionális irodáját vezette; később betöltötte az Európai Integrációs Minisztérium, majd a Fejlesztési, Középítkezési és Lakásügyi Minisztérium államtitkári tisztségét. 2012-ben szerzett először tanácsosi mandátumot a kolozsvári képviselő-testületben, azóta betölti az alpolgármesteri posztot is. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetében gazdasági ügyekért felelős alelnök volt, de tevékenykedett önkormányzatokért felelős főtitkárhelyettesként is.
Horváth Anna elmondta, a törvényes előírások miatt nem adhat tájékoztatást arról, milyen dokumentumokat kértek tőle a DNA munkatársai. Hozzátette, az irodáján kívül otthonában is házkutatást folytattak az ügyészek, akik személyes határidőnaplókat és egy számítógépet vittek el a lakásáról.
Arra a kérdésre, hogy ártatlannak tartja-e magát, az alpolgármester közölte: négy éve dolgozik a kolozsvári városházán, azelőtt pedig tizenöt évet a közigazgatásban, ez idő alatt pedig mindig arra törekedett, hogy szigorúan tiszteletben tartsa a hatályos jogszabályokat. „Ha a nyomozás szabálytalanságokra utaló indítékokat talál, akkor állok a nyomozó hatóság rendelkezésére\" – jelentette ki az RMDSZ-s politikus.
Horváth Anna leszögezte azt is, hogy kampánya finanszírozása törvényes keretek között történt. „Minden támogatást lejelentettünk Bukarestnek, a törvény tiszteletben tartásával, a magánszemélyektől kapott felajánlások listája az Állandó Választási Hatóságnál (AEP) van. Ezek nyilvános dokumentumok\" – mondta az alpolgármester. A politikus később közösségi oldalán is beszámolt a történtekről, magyar és román nyelven egyaránt.
„Ma reggel a Korrupcióellenes Ügyészség házkutatást végzett a polgármesteri hivatalban és többek között két tanácsosom magánlakásán is. A 2014-2016 közötti időszakban feltételezetten elkövetett rendellenességek után nyomoznak. 2012 óta vagyok Kolozsvár magyar alpolgármestere. Ez idő alatt törvényesen jártam el minden egyes ügyben, tisztességesen végeztem a munkám. Azt várom, hogy az ügyészség ugyanilyen tisztességgel tegye az övét. Jelenleg a teljes alpolgármesteri iroda a rendelkezésükre áll. Amint újabb információim lesznek, haladéktalanul tájékoztatom a sajtót és a kolozsvári embereket\" – olvasható Horváth Anna Facebook-oldalán.
Lefoglalták az RMDSZ könyvelőjének telefonját és számítógépének merevlemezét
A korrupcióellenes ügyészek házkutatást folytatnak az RMDSZ Kolozs megyei székházában is. Az akció összefügg a városházán eszközölt „kiszállással\" és a Horváth Anna ellen kezdeményezett eljárással. Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, kolozsvári helyi tanácsos a Krónika érdeklődésére elmondta, az ügyészek a helyhatósági választásokat megelőző kampány finanszírozásával kapcsolatos dokumentumokat – támogatási szerződéseket, számlákat – vittek el.
Emellett Konnert Ágnes könyvelő telefonját és számítógépének merevlemezét is magukkal vitték. „A vizsgálat pontos céljáról nem tájékoztattak bennünket. A lefoglalt dokumentumok egyébként amúgy is nyilvánosak, ezeket az Állandó Választási Bizottsághoz (AEP) már korábban benyújtottuk. Annyit tudok még, hogy a könyvelőnkkel közölték, behívják a vizsgálat során, mivel a merevlemezt csak az ő jelenlétében nyithatják meg\" – közölte Csoma Botond.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!