Kiállnak magukért a kézművesek

A kihalás veszélye fenyegeti a hazai hagyományos mesterségeket a vásárokon alkalmazott horribilis asztaldíjak miatt – hívta fel a figyelmet Ion Constantin, a Roma Hagyományos Mesteremberek Ligájának vezetője. Az illetékes a hétvégi segesvári ProEtnica fesztiválon kifejtette, hogy az önkormányzatoknak támogatniuk kellene a népi mesterségek űzőit, de az általuk szervezett vásárokon kért hatalmas, több mint ezerlejes díjakkal inkább ellehetetlenítik a működésüket.

A fesztivál keretében a roma ezüstművesek felvonulással is felhívták a figyelmet a problémára. Mint rámutattak: a nemesfémek megmunkálása évszázados hagyomány a roma közösség körében, már az ötéves gyerek is meg tudja fogni a kalapácsot, de ennek jövője veszélybe került. Megélhetésüket a kereskedők veszélyeztetik leginkább, mutatott rá Ion Constantin, akik tucattermékeikkel megtévesztik a vásárlókat.

Törvény kell a kézműveseknek

A hazai kézművesek támogatását és egy, a tevékenységüket szabályozó törvény elfogadását szorgalmazza Molnár Attila, az Erdélyi Kézmíves Céh vezetője is. A Krónika kérdésére kifejtette: a kézművesek piaci körülmények között nem tudnak megélni, állami támogatásra van szükségük. De ehhez szerinte egy jogszabály kellene, amely szabályozza a tevékenységüket. Jelenleg abszurd módon az a veszély fenyegeti őket, hogy a hatalom a megkérdezésük nélkül olyan törvényt fogad el, amely gyakorlatilag ellehetetleníti a kézműves tevékenységet – magyarázta lapunknak kényes helyzetüket.

Az Erdélyi Kézmíves Céh a kézművesség világnapján petíciót tett közzé, amelyben a kézművességet szabályozó törvény módosítását kérte. Az aláírók elsősorban adókedvezményeket szeretnének, illetve azt, hogy az önkormányzatok ne kérhessenek el irreálisan magas összegeket az asztal bérléséért. Szerintük az is gondot okoz, hogy jelenleg szakmai szervezetek helyett az önkormányzatok adhatják ki a kézműveseket hitelesítő igazolványokat. Molnár Attila elmondta: egyelőre csak szerény mértékben gyűltek össze az aláírások a szakma képviselőitől. „Ugyan azt nyilatkozzák, hogy szükséges a kézműves tevékenységet szabályozó törvény, de aláírni csak 114-en írták alá a petíciót, ami édeskevés ahhoz, hogy elérjük bármelyik törvény módosítását, vagy bármilyen mértékű nyomást tudjunk gyakorolni” – magyarázta az illetékes.

Megalázó törvénykezdeményezés?

„Az igazsághoz hozzátartozik, hogy született már egy törvénytervezet, melyet szerencsére a kormány nem fogadott el, mert olyan badarságokat tartalmazott, hogy szentesítette volna a kézművesipar hátrányos helyzetét, ahelyett hogy segítette volna” – mutatott rá a további buktatókra Molnár Attila. Kifejtette: a tervezet megyénként központilag, az állam által irányított kézműveskamarákat hozott volna létre, míg a kézművesek inkább olyan szakmai szövetségek felállítását szeretnék, amelyekbe a civil szervezeteket, az állami hatóságokat és a hagyományőrző-központokat is bevonnák. Ráadásul a tervezet szerint megyénként legalább 500 aktív kézműves részvételére lenne szükség a kamarák létrehozáshoz, ami szerinte kivitelezhetetlen, hisz nincs ennyi kézműves. „Az a tagság, ami kötelez, nem megtisztel, hanem megaláz” – szögezte le a szakember.

Minőséget biztosító rendszer kell

Molnár Attila elmondta, szeretnék, ha lenne egy minőségbiztosító rendszer, egy elbíráló bizottság, amely magyarországi mintára garantálná az autentikus kézművestermékek védelmét. Ugyanakkor megalázónak tartják, hogy a támogatásokat szervezeti tagsághoz kötnék. „Egyelőre az a szerencsés állapot van, hogy a tervezet nem ment végig az eljárási procedúrán, mert tele van hibával. Lehet, hogy nem is ezt folytatják majd, mert tudomásunk szerint a gazdasági minisztérium is dolgozik egyen. A bukaresti kollégák beszámolója szerint teljesen homályos számukra a kézművesség fogalma” – osztotta meg kételyeit lapunkkal Molnár Attila.

Elmondta, ez a tervezet három kategóriába osztaná a mesterembereket, és csak az első kategóriába sorolt, azaz kizárólag tradicionális termékeket reprodukáló kézművesek számára biztosítana adókedvezményeket. Molnár szerint ezzel az a gond, hogy a mesteremberek tevékenysége nem korlátozódik kizárólag a népművészeti tárgyak reprodukciójára, hanem a piaci igényeket kiszolgáló más, új technológiával készült, egyéni tervezésű tárgyakat is gyártanak. Ráadásul szinte lehetetlen egyik-másik autentikus népművészeti tárgyat legyártani, mert száz évvel ezelőtti lenvásznat már sehol nem lehet beszerezni. Így mindössze 8-10 személyre korlátozódna országszerte az adókedvezményeket kapó mesterek száma.

Partnerséget akarnak

„A szaktárcában legalább van annyi jóindulat, hogy közvitára bocsátja a tervezetet, és ez számunkra fontos, így ugyanis esély van arra, hogy a szakma szempontjai is érvényre jussanak” – jelentette ki Molnár Attila. Elmondta, érdekeik érvényesítésére létrehozták a kézműves civil szervezeteket tömörítő föderációt, amelynek végső elnevezése később dől el, ez lesz hivatott a szakmát képviselni a törvényalkotás folyamatában. „Az érdemi munka csak most kezdődik” – jelentette ki az illetékes, aki szerint fontos, hogy a minőségbiztosító rendszer úgy működjön, hogy ez a mesterembereknek ne jelentsen pluszköltséget. Molnár Attila szerint üdvözlendő lenne, ha két-három év múlva csak a minőségi elvárásoknak megfelelő mesteremberek részesülnének támogatásban, nem pedig a bóvlikat áruló kereskedők.

Az Erdélyi Kézmíves Céh elnöke nehezményezi ugyanakkor, hogy az illetékes – turisztikai, gazdasági és kulturális – minisztériumok amellett, hogy egymással sem egyeztetve dolgoznak különböző tervezeteken, a szakmai szervezetekkel sem kommunikálnak. „Azt kell elérnünk, hogy közviták legyenek, hogy ne szülessen olyan törvény, amelyik ötven évre megint megbénítja a kézművességet” – mutatott rá. Elmondása szerint legutóbb 1964-ben módosították a jogszabályt, amelyet a legfőbb ideje lenne korszerűsíteni, mert nem felel meg a kézművesek elvárásainak. Ugyanis van egy kereskedői réteg, melynek tagjai kézműveseknek adják ki magukat, de olcsó kínai bóvlikat vásárolnak fel a nagykereskedőktől, és minimális kézműves tevékenységgel megtévesztik a hatóságokat.

A szakmára bíznák a vásárok megszervezését

A szakmai szervezetekre kellene bízni a kézművesvásárok szervezését, hogy ki tudják szűrni a kereskedőket, a viszonteladókat – vallja Veres Ferenc, a Háromszéki Népművészeti és Kézműves Egyesület elnöke is. A szakembere szerint az nem lenne célravezető, ha ingyenes részvételt biztosítanának a kézműveseknek a különböző vásárokon, mert azzal sokat lazulna a fegyelem, a rendezvény látná a kárát, ha a kiállítók egy része félidőben összecsomagol, és továbbáll, hiszen úgysem fizetett asztaldíjat.

A háromszéki egyesület már tizenegy éve szervezi a Szent György-napi kézmű­vesvásárt, az önkormányzat épp azért bízta rájuk a városnapoknak ezt a meghatározó részét, hogy kiküszöböljék a kínálatból a bóvlit, a tucatárut. Az egye­sület a Székely Vágta, a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom szervezésébe is besegít.

Veres Ferenc hangsúlyozta, figyelnek, hogy az asztalfoglalási díjak a kiskézművesek számára is megfizethetők legyenek. De a hazai vásárokon az a tapasztalat, hogy épp a kereskedők, a viszonteladók licitálnak rá az árakra, hiszen 200-300 százalékos árréssel dolgoznak, és megengedhetik maguknak, hogy többet ígérjenek, a szervezők pedig örülnek, ha nagyobb a rendezvény bevétele és költségvetése. Az egyesületi elnök szerint könnyű kiszűrni a kereskedőket, hiszen gyanús, ha valaki túl sok áruval, túl nagy választékkal jelentkezik, amelyet egy kis műhelyben lehetetlen előállítani.

Az illetékes szerint ugyanakkor a szegénység fokmérője is a túl sok kézműves, hisz sokan a kis nyugdíj kiegészítéseként kötögetnek, horgolnak, gyöngyöt fűznek, és ők tényleg nem tudják kifizetni a vásárdíjat. Veres leginkább a népi mestereket támogatná, szerinte azoktól nem kellene egyáltalán pénzt elkérniük a szervezőknek, akik nemcsak a portékájukat kínálják, hanem bemutatót is tartanak egy-egy kihalóban levő népi mesterségből, például a kádároknak, kovácsoknak szállást, ellátást is felajánlhatnának. Másrészt, a vásárok minőségére is oda kell figyelni, ha teljesen ingyen beengedik a kézműveseket, előfordulhat, hogy ha nincs nagy kereslet, vagy éppen elered az eső, összecsomagolnak, és továbbállnak, a foghíjas vásár pedig a szervezőkre vet rossz fényt, mutatott rá az érem másik oldalára.

Kézművesház a váradi várban

Nagyváradon az önkormányzat partnerként tekint a kézművesekre, akik saját műhelyt kaptak a látogatók előtt nemrég megnyitott, megújult várban – mesélte a Krónikának Pázmán Ida kézműves. Az általa kezdeményezett Nagyváradi Kézművesház nyitott műhelyként működik, ahol a turisták a hivatalos program részeként naponta 10 és 16 óra között megtekinthetik az itt zajló munkát – szövést, gyöngyfűzést, hímzést, nemez- és kerámiakészítést –, és vásárolhatnak az itt készülő termékekből. A termet bérmentesen kapta az egyesület az önkormányzattól, csupán a működési költségeket kell állniuk, cserébe pedig részt vesznek a várban zajló különböző programok – várnapok, Nagyváradi Ősz rendezvénysorozat, karácsonyi vásár stb. – szervezésében, mesélte Pázmán Ida.

A kézműves még 2005-ben, a vár felújítása előtt kért egy műhelyt az erődítményben, melynek használatáról idén írhatta alá a szerződést az önkormányzattal. „Örülünk, hogy itt vagyunk, jól érezzük itt magunkat, jobb helyen nem is lehetnénk. Hiszen a vár tökéletes környezet annak, amit mi csinálunk” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a várgondnokság és az önkormányzat turisztikai osztálya partnerként tekint a kézművesekre, hiszen az a céljuk, hogy minél több turistát vonzanak a műemlék épületbe.

Bár az uniós alapokból felújított erődítményt nemrég nyitották meg a nagyközönség előtt, szép számmal akad látogató, és abban bíznak, hogy az ide tervezett vendéglátóipari egységek megnyitásával ezek száma a jövőben tovább fog nőni. A Nagyváradi Kézművesház azonban nemcsak műhelyként, hanem kézművesiskolaként is működik, ahol szombatonként, illetve az Iskola másként program keretében számos gyermekfoglalkozást tartanak, felnőttek számára kézimunkaklubot működtetnek, szeptembertől pedig kézművestanfolyamokat is szerveznek.