Nagy Imre egy kései alkotása Antal Álmos otthonának falán
Fotó: Tóth Gödri Iringó
Egy orvos, aki nemcsak emberekkel, hanem képekkel is foglalkozik: Antal Álmos sepsiszentgyörgyi nőgyógyász lakásában minden festményhez egy történet, egy kávé melletti beszélgetés, egy barátság emléke tartozik. Antal Álmos gyűjteménye nem hivalkodó, inkább személyes, de általa aukciók izgalma, műtermek csendje és egy-egy megmentett kép sorsa rajzolódik ki. A művészet iránti szenvedéllyel megfertőzött orvos nem mindennapi hobbijáról mesélt a Krónikának.
2026. február 22., 13:312026. február 22., 13:31
Antal Álmos sepsiszentgyörgyi orvos lakásában a képek nem külön helyiségben, nem vitrinek mögött sorakoznak, hanem ott, ahol az élet zajlik: a nappaliban, a folyosón, a dolgozószobában. A falakon egymás mellett nagybányai táj, székely falu, kortárs csendélet. A gyűjtőszenvedély izgalmas lenyomatai. És minden képhez tartozik egy történet, egy név, egy beszélgetés emléke. A gyűjtés nála nem a katalógusoknál kezdődött, hanem embereknél. De persze nem csak a barátságok érdekesek, hanem az aukciók legtöbbünk számára ismeretlen világa, a hamisítványok, másolatok bugyrai is.
Antal Álmos sepsiszentgyörgyi orvost legtöbben szakmája által ismerik, a szülész-nőgyógyász évtizedek óta praktizál a háromszéki megyeszékhelyen, több száz gyereket segített világra. Bár még ma is dolgozik, a munka mellett a szenvedélyére is marad ideje: gyűjt, olvas, informálódik.
Felidézte, hogy az első festménye egy ajándék volt: orvosi diplomája megszerzésekor kapott egy Péter János-képet, de akkor még véletlenül sem gondolt arra, hogy valaha gyűjtő lesz. Később Sepsiszentgyörgyre került, ahol Baász Imrével került közelebbi kapcsolatba. A festő-grafikus műtermében három hasonló kép volt, és amikor a választásról beszéltek, Baász megkérdezte tőle, mennyi a fizetése. Háromezer lej volt akkoriban (a kilencvenes évek legelején). A festő azt mondta: rendben, akkor ennyit kér a képért. Így vitte haza az első festményt, amelyet már nem ajándékba kapott, hanem maga választott és maga fizetett ki.
Ezután azonban hosszabb szünet következett. Nem lett azonnal szenvedély a gyűjtésből. A kép ott maradt a falon, de nem kezdett el tudatosan vásárolni.
A Domokos-hagyaték után kezdett el komolyabban foglalkozni a festészettel. Addig inkább véletlenek, ajándékok és ismeretségek hozták a képeket a falra, onnantól viszont már tudatosabban figyelte a neveket, stílusokat, korszakokat. Ha egy festő munkája megtetszett neki, utánanézett, megjegyezte, és amikor később egy aukción vagy kiállításon újra találkozott vele, már volt viszonyítási pontja.
A szentgyörgyi orvos különösen büszke erre a két kisméretű Nagy Imre-alkotásra
Fotó: Tóth Gödri Iringó
Antal Álmos ekkor kezdett el komolyabban érdeklődni a festészet iránt. Nem járt művészettörténetre, nem tanulta rendszerben a korszakokat, de ma már a szakmabelieket megszégyenítő biztonsággal tud erdélyi és magyar festőkről mesélni, felismeri stílusukat, munkáikat.
Évente többször járt Magyarországra aukciókra. Ha nem vásárolt, akkor is megtekintette a kiállításokat. Egy-egy aukciós szezonban több száz alkotást látott, és ha ezt évekre lebontja, több ezer képpel találkozott. Így alakult ki a saját ízlése, saját belső térképe.
Ha az évek alatt folyamatosan bővülő gyűjtemény legfontosabb alkotóját kellene megnevezni, az Páll Lajos lenne. Több mint tíz alkotása van tőle, és ezek nemcsak festmények, hanem emlékek is. Antal Álmos már a nyolcvanas évek elején hallott a korondi származású festőről, hisz akkoriban sok erdélyi értelmiségi telepedett át Magyarországra, és szinte szokássá vált, hogy aki tehette, vásárolt egy Páll Lajos-képet. Ezek a festmények sok lakásban ott lógtak, mint a szülőföld egy darabja. „Egy szimbólum lett ennek a generációnak a számára” – magyarázta.
Később személyesen is megismerte az alkotót. A vásárlások nem egyszerű üzletek voltak: amikor Antal Álmos meglátogatta, gyakran két-három órát beszélgettek. A festő történeteket mesélt költőkről, írókról, gyerekkoráról, családjáról, falujáról.
A festmény 2012-ben készült, miután a festő szemét megműtötték. A kép címe Három királyok lett. Néhány hónappal később a festő meghalt. A kép így egyben az utolsó közös emlék is maradt. „Ha baráti kapcsolatba kerülhetsz egy kortárs festővel, és tőle vásárolsz, az a legértékesebb” – fejtette ki Antal Álmos, hozzátéve, hogy ez nemcsak azért van így, mert az ember megismeri az adott művész műtermét, alkotói módszerét, hanem olyan gyakorlati okok miatt is, hogy a pénz közvetlenül a művészhez kerül.
Amikor Antal Álmos elkezdte vásárolni Páll Lajos festményeit, még nem volt akkora kereslet irántuk, nem volt körülöttük műtárgypiaci mozgás. Egyszerűen csak közel érezte magához azt a világot, amit a vásznain megfestett: a székely falvakat, a kopott házakat. Később, amikor a műtárgypiacon is egyre többre tartották Páll Lajos munkáit, már kívülről is visszaigazolást kapott arra, amit ösztönösen érzett. Nem befektetésként gondol rájuk, mondja, inkább jó érzés, hogy időben felismerte egy festő értékét, akivel ráadásul személyes kapcsolata is volt.
A gyűjtemény jelentős része nem aukciókon került Antal Álmoshoz, sok kép barátságok emléke. A falakon (vagy épp a kandalló párkányán) ott sorakozik Albert Levente, Daczó Enikő, Vinczeffy László, Petrovics István, Vetró András egy-egy alkotása. Van Szervátiusz-szobor, továbbá Benczédi-munkák.
Az egyik Petrovics-szobrot például a barátai vették neki születésnapjára.
A gyűjteményben régi tárgyak is vannak: 19. századi szász orvosi edény, régi kerámiák, Kós Károly-metszetek, Gyárfás Jenőhöz köthető darabok. Ezek már nem személyes barátságok emlékei, hanem egy-egy korszak, egy-egy vidék lenyomatai.
Kérésemre Antal Álmos beszélt a gyűjtés sajátos terepéről, az aukciókról is. Az első élményét ma is nevetve idézi fel. Elöl ült a teremben, nem látta a többieket, és rögtön licitált.
Volt olyan kép, amit nagyon akart, és addig ment a licitben (a saját keretein belül), amíg megszerezte. Így került hozzá például Nagy Imre egyik festménye, de sokszor lemaradt darabokról, mert túl magasra szaladt az ár.
Farkas Árpád portréja mindig felkelti Antal Álmos vendégeinek figyelmét, Vetró András alkotását élethűsége miatt dicsérik
Fotó: Tóth Gödri Iringó
Elmondása szerint a piac kiszámíthatatlan: előfordul, hogy egy kép tízszeres áron kel el a becsült, illetve a valós értékhez képest, máskor alig licitálnak rá. Szerinte a gyűjtőnek nem az a dolga, hogy mindenáron megszerezzen valamit, hanem hogy értse a piac mozgását.
Azt is elmagyarázta, hogy a gyűjtők között nagy különbségek vannak. Vannak kifejezetten befektetők, akik a műtárgyat értéknövekedés szempontjából nézik, és úgy vásárolnak, mint mások részvényt vagy ingatlant. Mások inkább szakmai alapon gyűjtenek, művészettörténeti tudással, tudatos koncepcióval építik fel a kollekciójukat. És van egy harmadik réteg is, amelyhez ő is közelebb érzi magát: akik személyes ízlésből, barátságokból, találkozásokból kiindulva vesznek képeket. Nem befektetésként tekint a festményekre, hanem olyan darabokra, amelyekhez valamilyen történet, kapcsolat vagy élmény fűzi.
A gyűjteményben több nagybányai alkotás is található, például egy tájkép Ziffer Sándortól, a negyvenes évekből. Később sikerült Nagy Imrétől és Nagy Istvántól is vásárolnia, de ezek megszerzése már komolyabb liciteket jelentett, és tudatos döntések voltak. Van Fülöp Antal Andor is a falon, akinek csendéleteit egy magyarországi kritikus „leheletszerűnek” nevezte. A kolozsvári műhelyhez tartozó alkotók közül több is jelen van a gyűjteményben.
Baász Imre alkotása Antal Álmos gyűjteményének egyik korai darabja
Fotó: Tóth Gödri Iringó
A falon még nincs Barabás Miklós, de a neve gyakran előkerül a beszélgetés során. Régóta szeretne egy kisebb akvarellt a magyar biedermeier festészet egyik legkiválóbb mesteretől, de eddig kétszer is lecsúszott róla: nem a liciten, hanem már azelőtt, hogy egyáltalán beszállhatott volna. A portrékkal különben óvatos, mondja, mert idegen arcokat nem szívesen tesz a lakás falára. Más, ha családi kép, vagy ha valami személyes kapcsolat fűzi a figurához, de egy teljesen ismeretlen ember portréja nehezebben talál helyet egy otthoni térben. Barabás esetében azonban kivételt tenne: szerinte ő volt a legjobb magyar portréfestő, és egy kisebb, visszafogott akvarellnek bármikor tudna helyet találni.
A festmény a Magyar Nemzeti Galéria egyik, a 19–20. századi magángyűjteményeket bemutató kiállításán is szerepelt, és tanulmány is készült róla, magyarul és angolul egyaránt. Antal Álmos számára éppen ez a háttértörténet a fontos: kis méretű kép, de ritka darab, amelynek ismert a múltja.
Vannak kortárs darabok is: például Bukta Imre egyik munkája, vagy Schönberger Armand nagyméretű képe. Ezek már nem személyes kapcsolatokból, hanem tudatos választásokból kerültek a falra. A kortársak közül Mattis Teutsch János neve is előkerül: van tőle egy kisebb képe, amelyet nem reprezentatív darabként emleget, inkább olyan munkaként, amelyhez személyes kötődés fűzi.
Beszélgetésünk során többször hangsúlyozza: a gyűjtéshez pénz kell, és ezt nem lehet megkerülni. Nem tartja magát nagy gyűjtőnek, inkább olyannak, aki lassan, megfontoltan vásárol.
Szerinte fontos, hogy a művek ne maradjanak a műtermekben vagy raktárakban. Azt tartja jónak, ha gyűjtőkhöz kerülnek, lakásokba, ahol élnek, láthatók, beszélgetések indulnak róluk. Úgy véli, nem minden képnek kell múzeumba jutnia. És ez a gondolkodásmód a saját lakásában is látszik: a képek nem steril térben vannak, hanem ott, ahol él.
Fotó: Tóth Gödri Iringó
A képekkel egyébként a vásárlás után is van munka. Néhány szerzeményét Vinczeffy László restaurálta, a többség viszont jó állapotban került hozzá. Inkább a keretezés és a paszpartu jelentett feladatot: a Domokos Gézától vásárolt, 1963-as akvarell is új paszpartut és új keretet kapott. Van olyan darab is, amelyet szándékosan nem bontott meg, mert a régi keret és a paszpartu a kép történetéhez tartozik. Egy Nagy Imre-munkán például még a régi, budapesti paszpartu van rajta, sőt a festő tollpróbái is látszanak rajta. A kereteknél is igyekszik visszafogott, a képhez illő megoldásokat keresni, nem akar olcsó, új keretet tenni egy régi festményre. Volt olyan kép, amelyet kiállítás miatt kellett újrakeretezni, mert a többi is hasonló keretben szerepelt, és így egységesebb lett az összkép.
„Nem múzeum ez” – szabadkozott, hozzátéve, azért igyekszik úgy tartani a képeket, hogy hosszú távon is megmaradjanak.
A gyűjtemény nem lezárt egész, hanem inkább egy folyamat. Minden kép egy állomás, egy találkozás, egy történet. És a történet még nem ért véget: időnként még mindig felbukkan egy-egy kép, amelyről Antal Álmos úgy érzi, helye lenne a falán.
Egy elsőre sikertelennek tűnő pályázatból lett meghívás, egy elmulasztott határidő ellenére szerencsésen megvalósult rezidensprogram.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
„Istenből élmény lett. Az istentiszteletből program. A gyülekezetből szolgáltató. Mi pedig fogyasztók lettünk” – fogalmazta meg többek közt Tönkő-Lukács Levente, a Hargita megyei Nagysolymoson szolgáló református lelkész.
Három hétre teljesen leáll a forgalom a temesvári nemzetközi repülőtéren: 2026. november 2. és 22. között egyetlen repülőgép sem szállhat fel és nem landolhat, mivel a repülőtér fel- és leszállópályáját felújítják.
Megnyitotta kapuit a gernyeszegi Teleki-kastély, Erdély egyik legjelentősebb barokk műemléke. A felújításról, a kastély múltjáról és jövőjéről, valamint a Teleki család örökségéről gróf Teleki Kálmánnal beszélgettünk.
Nem csak a medvék, de rókák is egyre sűrűbben bukkannak fel Brassóban, ahonnan a hatóságok elkezdték elszállítani a rókákat. Az állatok hozzászoktak a város zajához, és már sem a forgalom, sem a dudálás nem riasztotta el őket.
Életének 89. évében csütörtökön elhunyt Ráduly János székelyföldi néprajzkutató, mesegyűjtő, költő – közölte a Facebookon a Kriza János Néprajzi Társaság, melynek tagja és életműdíjasa volt.
Tűz ütött ki csütörtök este a Kolozs megyei Alsójára iskolájában, a tűzoltók egész éjjel dolgoztak az oltáson.
Hároméves restaurálás után ismét teljes pompájában várja a látogatókat a gernyeszegi Teleki-kastély. A Maros megyei barokk műemlék uniós támogatással újult meg: helyreállították történelmi értékeit, és korszerű infrastruktúrával is gazdagodott.
Nyomozás indult Kolozsváron, miután egy törökországi fogászati klinika egy szállodában akart fogászati tevékenységet végezni.
Alin Tişe, a Kolozs Megyei Tanács nemzeti liberális párti (PNL) politikusként megválasztott elnöke csütörtökön kijelentette, hogy nem érzi magát képviselve a pártja „nehézsúlyú” vezetői által.
Alapjaiban megrázta a romániai szociális ellátórendszert a Bihar megyében engedélyek nélkül működtetett menhelyek körüli, a szervezett bűnözés elleni ügyészség eljárása nyomán kirobbant botrány. A Krónika helyszíni riportja.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!