
Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyaroknak a romániai és a magyarországi választásokon és népszavazásokon egyaránt élniük kell a szavazati joggal. Az RMDSZ elnöke az MTI kérdésére szerdán fejtette ki álláspontját a vasárnapi kvótanépszavazással kapcsolatban.
2016. szeptember 28., 18:032016. szeptember 28., 18:03
2016. szeptember 28., 18:122016. szeptember 28., 18:12
„Az RMDSZ-nek az az álláspontja, hogy élni kell a szavazati joggal függetlenül attól, hogy melyik állampolgársághoz kötődik, és részt kell venni a magyarországi népszavazáson is, és a decemberi romániai parlamenti választásokon is\" – jelentette ki Kelemen Hunor. Hozzátette, nem lehet hitelesen fenntartani azt, hogy az egyik alkalommal kell szavazni, a másikkal viszont nem.
Arra a kérdésre, hogy a szövetség igen vagy nem szavazatra biztatja a híveit, Kelemen Hunor azt felelte, hogy nem kell szájba rágni, miként szavazzanak az emberek. Hozzátette, ő maga szuverenitáspárti, és úgy tapasztalta, hogy az erdélyi magyarok többsége is az.
„Hogy kiket fogad be egy állam, az saját döntése kell hogy legyen. Ezt nem lehet kívülről diktálni. Románia az alkotmányában tiltja az idegen népesség betelepítését. Ez a helyes álláspont. Az erdélyi magyar emberek nagy többsége ugyanezt képviseli\" – fogalmazott Kelemen Hunor. Hozzátette, nincs tudomása arról, hogy felmérés készült volna az erdélyi magyarok népszavazási opcióiról, de érzékeli a közvélekedést.
Arra a kérdésre, hogy miért nem adott ki az RMDSZ is a többi erdélyi magyar politikai szervezethez hasonlóan állásfoglalást a népszavazással kapcsolatban, Kelemen Hunor úgy vélekedett, hogy a szövetség vezető politikusainak az ez ügyben tett nyilatkozatai erősebbek, mint egy állásfoglalás. Hozzátette: a magyar közszolgálati médiában maga is többször kifejtette már a véleményét a népszavazás kérdéséről.
Korábban Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke részvételre és nem szavazatra, Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke részvételre buzdította az erdélyi magyar szavazókat. Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke viszont azt a magánvéleményét hangoztatta, hogy nem helyes olyan kérdésekben véleményt nyilvánítani, amelyeknek az erdélyi magyarság nem érzi a következményeit.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!