
Fotó: Gecse Noémi
A román iskolákba ugyan megérkeztek végre az ötödikes tankönyvek, a magyar diákok viszont továbbra sem tudják, mikor számíthatnak a kiadványokra. A kisebbségi államtitkár szerint mindez nem a minisztériumtól függ.
2017. november 21., 09:452017. november 21., 09:45
2017. november 21., 10:112017. november 21., 10:11
Hátrányos helyzetben vannak a magyar iskolába járó ötödikes diákok, ugyanis míg román tagozatos kollégáik a napokban végre kézhez kapják a tanév eleje óta késlekedő tankönyveket, ők azt sem tudják, meddig kell még várniuk az anyanyelvükre lefordított kiadványokra. Liviu Pop oktatási miniszter a hétvégén büszkén számolt be arról, hogy – több mint két hónappal az iskolakezdés után – ezen a héten kézhez kapják tankönyveiket az ötödikesek, arról azonban megfeledkezett, hogy a magyar tagozatos tanulókat gyakorlatilag diszkrimináció éri.
Kovács Irén Erzsébet oktatási államtitkár a Krónika erre vonatkozó kérdésére hétfőn úgy fogalmazott: „sajnos nem tudok pontos időt meghatározni, de mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez minél hamarabb megtörténjen”. Az RMDSZ szakpolitikusa szerint a magyar nyelvű tankönyvek hiánya diszkriminálja a magyar diákokat, és noha fontosnak tartják a „tarthatatlan tankönyvprobléma” mihamarabbi megoldását, mindez nem rajtuk múlik. Kovács Irén Erzsébet kifejtette: a tankönyvkiadás a szabadpiac szabályai szerint működik, a tankönyv a kiadó tulajdona, tehát az ő feladata fordítót keresni.

Hétfőre ígéri az ötödik osztályosok új tankönyveit Liviu Pop oktatási miniszter. A tárcavezető szombaton úgy nyilatkozott, hogy a határidőt nem tartó kiadók jelentős bírságra számíthatnak.
„Ez összetett és költséges eljárás, hiszen nemcsak a nyomtatott változatot, hanem a digitális verziót is le kell fordítani” – tette hozzá az államtitkár. Állítása szerint már egy ideje próbálkoznak a probléma megoldásával, többször egyeztettek az oktatási miniszterrel és az Országos Értékelési és Vizsgaközpont igazgatójával – ez utóbbi intézmény hatáskörébe tartozik a tankönyvek lefordítására kiírt közbeszerzési eljárás lebonyolítása.
Pop egyébként hétfőn elmondta: az ország 39 megyéjébe érkeztek meg a tankönyvek, késést Hargita, Suceava és Dâmboviţa megyében jeleztek.
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő is megerősítette, hogy a magyar diákok helyzete nem változott, sőt inkább romlott a tanévkezdéshez képest. November közepéig ugyanis rendelkezésre állt a szaktárca által összeállított és Bihar megyei pedagógusok által önkéntes alapon magyarra fordított útmutató, amely viszont csak a tananyag első két hónapját fedte le, így mostantól használhatatlan.
Kiss Imre szerint kénytelenek a pedagógusok leleményességére és pluszmunkájára hagyatkozni, hogy a magyar diákok oktatása is megfelelő szintű maradjon a tankönyvhiány ellenére. Háromszéken ezt úgy igyekeznek megoldani, hogy a pedagógusok kaptak egy-egy példányt a román tankönyvből, hogy legalább az segítse munkájukat.
Fotó: Gecse Noémi
Kiss Imre arra is kitért: egy-egy tantárgyból öt-hat alternatív tankönyv is elkészült román nyelven, ezekből legalább egyet kellene szakszerűen lefordítani magyarra.
– szögezte le a főtanfelügyelő.
A probléma sajnos nem új keletű, a magyar iskolákban nem először találkoznak krónikus tankönyvhiánnyal, hiszen – amint arra Kiss Imre is rámutatott – harmadik és negyedik osztályban sem áll rendelkezésre minden kiadvány. Pontosabban a harmadik és a negyedik osztályosok csak az idegennyelvtantárgyakból kapták meg a kiadványokat, illetve a negyedikesek a román nyelv és irodalom tankönyvet is kézhez kapták.
A hatodikosok és hetedikesek jobb helyzetben vannak, ők csak zenéből és vallásból nem kaptak könyveket, nyolcadikban ezeken kívül a latint sem tanulhatják tankönyvből, ugyanakkor a középiskolásoknak sincs latinkönyvük. A kilencedikesek és tizedikesek számára továbbá a szociológia tankönyv is hiánycikknek számít – derül ki az oktatási minisztérium adataiból.
A tankönyvhiány nemcsak a pedagógusok és a diákok, hanem a szülők dolgát is megnehezíti. Egy sepsiszentgyörgyi édesanya arról panaszkodott, hogy segédanyag hiányában sokszor nem tud otthon segíteni a leckében. Matematikából például már nem emlékszik az elméletre, de ha át tudná futni a leírást a tankönyvben, könnyebben tudna segíteni ötödikes gyermekének. „Például egyáltalán nem emlékeztem arra, hogy bármelyik szám a nulladik hatványon egy, így egy egyszerű feladat kifogott rajtunk, tanár barátunk segítségét kellett kérnünk, ám ha lett volna tankönyv, ez pillanatok alatt kiderül” – részletezte az ötödikes kislány édesanyja. Hasonló tapasztalatokról számolt be egy marosvásárhelyi édesanya is, akinek gyermeke szintén ötödikes.
– magyarázta. Egy sepsiszentgyörgyi pedagógus arra hívta fel a figyelmet, hogy a mennyiség helyett a minőséget kell előtérbe helyezni. Lapunknak elmondta, eddig is használhatatlan tankönyvekből tanítottak, kénytelenek voltak a segédeszközökre, a munkafüzetekre hagyatkozni.
Fotó: Gecse Noémi
„A szülők beleegyezésével bevállaltuk, hogy az akkreditálás alatt levő munkafüzeteket használjuk, hogy haladni tudjunk. Átrágjuk magunkat tüzetesen a tanterven, ha kell, a román tankönyvből fordítunk, készülünk, így tanítunk” – részletezte. Rámutatott, egy jó minőségű tankönyvre azért volna szükség, hogy az elméletet otthon is átismételhesse a diák.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!