Hirdetés

Gyalogosoké lesz a főtér

Közlekedési káoszt ígér az idei kolozsvári költségvetés?

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2006. január 26., 00:002006. január 26., 00:00

„Felfordulás lesz, de nem kell teljes közlekedési káoszra számítani” – próbált prognosztizálni lapunknak Boros János alpolgármester, amikor az idei évre tervezett kolozsvári útjavítási és parkolóház-építési munkálatok felől érdeklődtünk. Annyi bizonyos, hogy a nagyszabású tervek egy időre alaposan feje tetejére állítják majd a város közlekedését.
A 4 693 milliárd régi lejes 2006-os költségvetési keret jelentős részét útjavításokra, parkolóházak építésének megkezdésére és a városközpont átalakítására szánja a kolozsvári helyi tanács. A városháza bankhitelből még a múlt évben hozzálátott 288 utca feljavításához. Ezek nagyrészt olyan utcák, ahol az aszfaltréteg nagyon megrongálódott, de olyan kis utcák is szerepelnek a tervben, amelyek eddig nem voltak leaszfaltozva. Idén 110 utcát látnak el aszfaltréteggel, ebből 70 utca költségét a hitelből fedezik, így újabb 40 utcát foglalhatnak a modernizációs tervbe. E célra 462 milliárd régi lejre utaltak ki, amiből további 120 kisebb sé-tány és járda feljavítását is finanszíroznák.
„Nem kell arra gondolni, hogy teljes városnegyedet zárunk le, és közlekedési káosz alakul ki – magyarázta Boros János alpolgármester. – Egyszerre Kolozsvár több részén látunk munkához.” Idén a Széchenyi (Mihai Viteazul) téren, a városháza és a Mócok úti balettiskola közötti területen kezdődnek a munkálatok, és hozzáfognak a Házsongárdi temető mellé tervezett parkolóházak megépítéséhez is, amelyek jócskán enyhítenék a városi parkolóínséget. Az idei költségvetésből csak a polgármesteri hivatal mögötti, többszintesre tervezett ingatlan építési munkálatait kell fedezni – erre idén 22 milliárd régi lejt utaltak ki –, a parkolóház megépítését vélhetően másfél éven belül fejezik be.
A Széchenyi téri parkolóház tervét 2003-ban 5 milliárd lejért készíttette el a városháza, a kivitelezésre azonban hoszszú időn keresztül egyetlen cég sem jelentkezett. Az elképzelés szerint saját költségén építené meg egy befektető, és megkapná a működtetési jogot is, így térülnének meg a költségei. Korábban azonban Adrian Popa alpolgármester is elismerte, hogy a terv alapján vélhetően soha nem épül meg a parkolóház, mivel a vállalkozók nem látják oly módon kivitelezhetőnek, hogy belátható időn belül nyereséget is hozzon. Nemrég jelentkezett két vállalkozó, de csak miután a városvezetés bejelentette: a terv irányadó jellegű, ott változtathatnak rajta, ahol szükségesnek ítélik. „Hamarosan kiderül, ki építi fel a parkolót. Reméljük, hogy rövidesen befejeződik a Házsongárd melletti parkolóház területe körüli visszaigénylési procedúra is” – fogalmazott Boros János alpolgármester. A Bocskai (Avram Iancu) térre tervezett föld alatti parkoló nem szerepel az idei prioritáslistán. Ennek tervére évekkel ezelőtt 3 milliárd lejt fizetett a városháza, de nem találtak befektetőt a megvalósításra.
Teljesen átalakítják a városközpontot. A legtöbb kisutcából kitiltják a forgalmat, a főtérről is elterelnék a gépkocsikat és a közszállítási járműveket. Módosítják a főtér közlekedési rendjét is: a Mócok útjától a magyar főkonzulátus előtt haladó forgalom változatlan marad, a Jókai (Napoca) utcából a főtér irányába tartók viszont csak a Deák Ferenc (Eroilor) utca egyik sávját használhatják. A központ többi részét gyalogos övezetté alakítják át. „A munkálatok alatt lesznek forgalommódosítások és fennakadások, de másképp képtelenség elvégezni az elengedhetetlen munkálatokat” – sommázta Boros János.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

„Eddig eredménytelen volt a megújulási szándék”. Közleményt adott ki sajtója átszervezéséről a katolikus kiadó

Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.

„Eddig eredménytelen volt a megújulási szándék”. Közleményt adott ki sajtója átszervezéséről a katolikus kiadó
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Elkezdték építeni az Erdélyből induló autópályán a harmadik alagutat

Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Elkezdték építeni az Erdélyből induló autópályán a harmadik alagutat
2026. június 13., szombat

Leomlott egy középkori erdélyi erődtemplom falának egy szakasza, a látogatásokat felfüggesztették

A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.

Leomlott egy középkori erdélyi erődtemplom falának egy szakasza, a látogatásokat felfüggesztették
2026. június 13., szombat

Temesvári robbanás: nem gázszivárgás, hanem egy elektromos roller okozhatta a tüzet

Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.

Temesvári robbanás: nem gázszivárgás, hanem egy elektromos roller okozhatta a tüzet
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Meneszti kiadványai újságíróit a katolikus egyház, méltánytalan bánásmódra panaszkodik a MÚRE

Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.

Meneszti kiadványai újságíróit a katolikus egyház, méltánytalan bánásmódra panaszkodik a MÚRE
2026. június 12., péntek

Kopogtatott az Európai Ügyészség, lemondott a prefektus

Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.

Kopogtatott az Európai Ügyészség, lemondott a prefektus
2026. június 12., péntek

Mikor csónakázhatunk a kalotaszentkirályi tavon?

Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.

Mikor csónakázhatunk a kalotaszentkirályi tavon?
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Ballagás mindenáron: limuzin, fotócsomagok és több ezer lejes kiadások. Hol a határ ünneplés és túlzott költekezés között?

Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.

Ballagás mindenáron: limuzin, fotócsomagok és több ezer lejes kiadások. Hol a határ ünneplés és túlzott költekezés között?
2026. június 11., csütörtök

Sok fiatal román történész bizonyos kérdésekben közelebb áll a magyar értelmezésekhez

Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.

Sok fiatal román történész bizonyos kérdésekben közelebb áll a magyar értelmezésekhez
2026. június 11., csütörtök

Így érinti a Tomac-kormány borítékolható bukása a Batthyáneum felújításának meghiúsulását

Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.

Így érinti a Tomac-kormány borítékolható bukása a Batthyáneum felújításának meghiúsulását
Hirdetés
Hirdetés