
Fotó: MTI
Felavatták Márton Áron erdélyi püspök kőkoporsóját csütörtökön a gyulafehérvári érseki székesegyház déli mellékkápolnájában. A 36 évvel ezelőtt meghalt Márton Áron újratemetési ceremóniáját a Szent Mihály székesegyház templombúcsúja keretében tartották, Miguel Maury Buendía apostoli nuncius vezetésével.
2016. szeptember 29., 15:102016. szeptember 29., 15:10
2016. szeptember 30., 13:302016. szeptember 30., 13:30
Szentbeszédében Jakubinyi György gyulafehérvári érsek arra emlékeztetett, hogy Márton Áron két totalitárius rendszer, a nácizmus és a kommunizmus idején teljesítette maradéktalanul a püspöki jelmondatában vállaltakat: nem utasította el a munkát és a szenvedést. Mint felidézte: a boldog emlékezetű püspököt talán – az azóta szentté avatott – II. János Pál pápa jellemezte a legtalálóbban, amikor 1980-ban, a püspök nyugdíjba vonulási kérelmét jóváhagyó táviratában „az úr legteljesebb, legkifogástalanabb szolgájának\" nevezte. Márton Áron hivatali utódja felidézte azt is: 36 évvel ezelőtt éppen zúgtak a székesegyház harangjai, és a Szent Mihály napi templombúcsúra hívták a híveket, „amikor Márton Áron visszaadta lelkét az urának\".
A szentmise utáni ünnepi beszédében Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős magyar államtitkár megemlítette: a rekordok könyvébe illene, hogy a Securitate 75 ezer oldalnyi feljegyzést készített Márton Áronról. Az államtitkár szerint a püspök bűne az volt, hogy rávilágított a liberalizmus, a bolsevizmus és a fasizmus egyaránt elfogadhatatlan ideológiájára. Úgy fogalmazott: a látszólag különböző ideológiákban az a közös, hogy tagadják istent, és nevetségessé tették az isten tiszteletét. Az államtitkár megemlítette: az Észak-Erdélyt Magyarországnak visszajuttató 2. bécsi döntés után Márton Áron a Romániához tartozó Gyulafehérváron maradt, hogy védje híveit, és támaszt nyújtson az árván maradt magyarságnak.
„Észak-Erdélyben a románok ellen elkövetett bűnök miatt tiltakozott a magyar hatóságoknál. Elfogadhatatlannak tartotta a bosszút. Sok-sok megaláztatás, támadás ellenére vallotta, hogy az egymásba ékelten élő két népnek békében, egymást tisztelve kell élnie. Felismerjük-e a mai kor keresztényellenes időszakában, hogy ortodox, protestáns és katolikus keresztények csak összefogással maradhatunk fenn? Tudunk-e következetes fegyelemmel és a megbocsátás eszközeivel élni, mint ahogy ő tette a megtévedt papjaival, akik a békepapságban látták az egyetlen menekülési lehetőséget?\" – tette fel a kérdést Soltész Miklós.
Kovács Gergely, Márton Áron boldoggá és szentté avatásának a vatikáni posztulátora (előkészítője) elmondta: Márton Áron esetében a Szentszék már a boldoggá avatás előtt engedélyezte, hogy a püspök hamvait a székesegyházban kő koporsóba helyezzék. A posztulátor szerint a Gergely Zoltán szobrászművész által elkészített mészkő szarkofág hűen idézi Márton Áron szellemét: egyszerűségében nemes, hagyományőrző és korszerű. A gyulafehérvári ünnepségre hívek ezrei érkeztek az egész Kárpát-medencéből. A templomon kívül kivetítőkön tették számukra láthatóvá a ceremóniát.
Mint arról a Krónika beszámolt, Márton Áron hamvait szeptember elsején exhumálták a székesegyház altemplomából, és helyezték el az új szarkofágban. A hamvak számára azért készíttettek a templom egyik déli mellékkápolnájában kőkoporsót, hogy bárki számára lehetővé tegyék a sír látogatását, és elősegítsék a püspök boldoggá, majd szentté avatását. A kőszarkofág Hunyadi János és fia, Hunyadi László síremléke közelébe került a székesegyházban.
A gyulafehérvári római katolikus főegyházmegyét 1939 és 1980 között vezető Márton Áron püspök a 20. századi erdélyi magyar közélet egyik legkiemelkedőbb alakja volt. 1944-ben felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, amiért 1999-ben a jeruzsálemi Jad Vasem intézet a Világ Igaza címet adományozta neki. A második világháborút lezáró párizsi béketárgyalások idején az erdélyi magyarság, a székelység önrendelkezésének egyik szószólója volt. A kommunista hatalommal szemben is állást foglalt. 1949-ben letartóztatták, 1951-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, majd 1955-ben nemzetközi nyomásra szabadon bocsátották. 1956-tól 1967-ig nem hagyhatta el a gyulafehérvári püspökség épületét, de látogatókat fogadhatott.
Márton Éron püspöksége idején az erdélyi római katolikus egyház nem kötött konkordátumot a román kommunista állammal. A budapesti nemzetpolititikai államtitkárság 2016-ot, a püspök születése 120. évfordulójának az évét Márton Áron-emlékévvé nyilvánította.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!