
Fotó: Veres Nándor
Egyre égetőbb problémává válik Romániában a gyermekek mozgáskultúra-szegénysége szakemberek szerint, akik arra figyelmeztetnek, hogy a szülőknek, az orvosoknak és a pedagógusoknak közösen kell egészséges életmódra nevelniük a fiatalokat. Háziorvosok szerint megoldást jelentene, ha az iskolai tornaórán nem adnának jegyeket, hiszen szigorúsággal nem lehet megszerettetni a sportot, másrészt a mindenkire érvényes normákat sokan alkatukból kifolyólag nem tudják teljesíteni. Egy gyógytornász lapunknak azt is elmondta: a helytelen testtartást már néhány hét alatt ki lehet javítani.
Egyre égetőbb problémává válik Romániában a gyermekek szegényes mozgáskultúrája a szakemberek szerint, akik arra figyelmeztetnek, hogy a szülőknek, az orvosoknak és a pedagógusoknak közösen kell egészséges életmódra nevelniük a képernyők előtt mind több időt töltő fiatalokat.
A kialakult helyzetre nem elég magyarázat, hogy a gyermekek lusták, és szívesebben szánnak időt ülőtevékenységekre, sokan ugyanis az iskolai tornaórák egyhangúságát, valamint az egyéni képességeket teljes mértékben figyelmen kívül hagyó számonkérési rendszert is felelőssé teszik. Minden bizonnyal ezeknek a tényezőknek is betudható, hogy aggasztóan sok iskolás kap orvosi felmentést testnevelésből, a megyei tanfelügyelőségek adatai alapján országos szinten a tanulók körülbelül 3 százalékának nem kell részt vennie a tornaórán.
Több tényező okozza a problémát
Kolozsvári tornatanárok a Monitorul de Cluj hírportálnak úgy nyilatkoztak: a probléma megértéséhez több tényezőt is figyelembe kell venni. Egyrészt a fiatal generációra valóban jellemző a lustaság, szerintük ilyenkor a szülőknek kellene közbelépniük, és rendszeres mozgásra ösztönözniük a gyermekeket. A pedagógusok azt is kifogásolják, hogy az orvosok jellemzően mindenféle vizsgálat nélkül, ismertségi alapon adnak felmentést. Elismerik ugyanakkor azt is, hogy sokszor maguk a tornatanárok túl szigorúak, és olyan feladatok elvégzését követelik meg, amelyeket alkatából kifolyólag nem minden diák képes teljesíteni. Egy, neve elhallgatását kérő, már nem praktizáló tornatanár a Krónikának úgy fogalmazott: nem a gyermekek teljesítményét kellene osztályozni, hiszen alkatilag eltérnek egymástól, inkább a hozzáállást, az igyekezetet és a folyamatos fejlődést lenne ajánlott értékelni és jutalmazni.
Az ügyben nemrég Dacian Cioloş miniszterelnök is megszólalt, miután olimpiai bajnokokkal, illetve élsportolókkal találkozott. A kormányfő Facebook-oldalán úgy fogalmazott: a sportolók több javaslatot is tettek arra vonatkozóan, hogyan lehetne megszerettetni a gyermekekkel a testnevelést. „Amint az élsportolók felhívták rá a figyelmem: először is széles körű tájékoztatókampánnyal kell megszólítani a szülőket és az orvosokat, akiket az indokolatlanul adott felmentések visszaszorítására kell ösztönözni. Ez elengedhetetlen, ha egészséges gyermekeket akarunk nevelni” – hangsúlyozta Dacian Cioloş.
A felmentett diákoknak is részt kell venniük az órán
Az oktatási minisztérium idei döntése értelmében egyébként a felmentett diákoknak is jelen kell lenniük a tornaórán, különben igazolatlan hiányzást írnak be a naplóba. Ezeknek a tanulóknak nem kell tornázniuk, és jegyet sem kapnak, a tanár viszont különböző, sporttal kapcsolatos feladatokat róhat rájuk, például stopperrel mérhetik társaik eredményeit, vagy bírók lehetnek egy mérkőzésen. A szaktárca indoklása szerint erre azért van szükség, hogy a felmentett iskolások se maradjanak ki a közösségi tevékenységekből.
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő úgy véli: Háromszéken a felmentések többsége indokolt, noha előfordulhatnak túlkapások, nem jellemző, hogy a túl szigorú tornatanárok vagy a kis osztályzatok ijesztik el a gyermekeket testnevelésóráról. Kovászna megyében egyébként közel hétszáz diák (mintegy 1,7 százalék) rendelkezik orvosi igazolással, és bár ez meglehetősen soknak tűnik, tavalyhoz képest százzal esett vissza a felmentett iskolások száma. Kiss Imre úgy tapasztalta: ennek egyik oka, hogy a háziorvosok szigorúbban járnak el, nem adnak egykönnyen igazolást. A főtanfelügyelő örvendetesnek tartja a tendenciát, szerinte a gyerekeknek nagy szükségük van a mozgásra, hiszen sokat ülnek az íróasztal mellett, a számítógép előtt.
„Nem kellene jegyet adni tornaórán”
A háziorvosok egy része ezzel szemben úgy véli: a gyermekeket nem szigorúsággal kellene testmozgásra ösztönözni, hanem például azzal, hogy a tornaórán egyáltalán nem adnak jegyet, mert az osztályozással csak elriasztják a tanulókat. Lucia Şereş, a háziorvosokat tömörítő egyesület Kovászna megyei elnöke lapunknak elmondta: az ügyben évekkel ezelőtt az oktatási minisztériumhoz fordultak, de választ azóta sem kaptak, noha a helyzet nem sokat javult. A szakember hangsúlyozta: a mindenkire érvényes kötelező normák teljesítése nehéz, ezért sok iskolás rossz jegyeket kap, a szülők így bármit megtesznek azért, hogy felmentést kapjanak, mert az osztályzat rontja az év végi átlagot, ami viszont számít a középiskolai és az egyetemi felvételinél.
„A szülő előbb-utóbb talál valami okot, hiába győzködi őt az orvos a testmozgás fontosságáról” – magyarázta a háziorvos. Lucia Şereş leszögezte: tornából legfeljebb „átment” vagy „megbukott” minősítést kellene adni. A szakember azt is értelmetlennek tartja, hogy a diákoknak minden tanévben a fizikai megerőltetésre való alkalmasságukat igazoló orvosi igazolást kell vinniük az iskolába. Ez például Kovászna megyében azt eredményezi, hogy a tanévkezdés utáni napokban a 38 diák csaknem megrohamozza a háziorvosi rendelőket, viszont lehetetlen ennyi fiatalt megvizsgálni néhány nap alatt, így az eljárás bürokratikus tevékenységgé minősül át.
A helytelen testtartásra figyelmeztet a gyógytornász
Rendkívül fontosnak tartja a kamaszok mozgáskultúrájának erősítését Fejér Szabolcs csíkszeredai gyógytornász is, aki a Krónikának kifejtette: a fejlődésben lévő tinédzsereknél természetszerű a csontnövekedés és ezzel az izmok megnyúlása, ilyenkor figyelni kellene a jó testtartásra. A gyermekeknél ebben az időszakban nagyon könnyen kialakulhat a gerincferdülés. Ezeket a problémákat gyakran alig néhány hetes gyógytornával korrigálni lehet, fontos lenne, hogy a háziorvos vagy éppen a tornatanár odafigyeljen a rendellenességekre, és időben javasolja a kamaszoknak a speciális mozgásformát. A szakember tapasztalatai szerint a mostani tizenévesek a mozgásszegény életmódon kívül a kifogásolható étkezési szokások miatt is gyengébbek, merevek, a csontozatuk és az izomzatuk rosszabb állapotban van, mint a negyvenes, ötvenes generáció körében. Mint rámutatott: a mozgás rendkívül fontos, már a heti egy tornaóra is jótékony hatású, Fejér Szabolcs viszont azt is hangsúlyozta, hogy szakszerű testnevelésre van szükség, „nem e
lég egy labdát odadobni a diákoknak”.
Több városban helyi szinten keresnek megoldást a problémára, és kínálnak intézményes alternatívát az iskolai tornaóra mellé: Csíkszeredában például az önkormányzat kezdeményezésére évek óta szervezett csoportokban járnak úszás- és korcsolyaoktatásra a település iskoláinak diákjai. A szülőknek minimális anyagi hozzájárulást kell fizetniük, egy–egy alkalomért néhány lejt. Nemrég felmerült, hogy csíkszéki falvak tanulóit is bevonják a programba, erről a csíkszeredai polgármesteri hivatalban a napokban tartottak megbeszélést, amelyen kiderült, a legnagyobb akadályt az jelenti, hogy a megyeszékhely uszodájának programja már most túlzsúfolt. Hasonlóan járnak el Temesváron is, ahol nemrég felújították a 30-as számú iskola uszodáját, amelyet így testnevelésórán is használhatnak a diákok.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
szóljon hozzá!