Hirdetés

Épületrehabilitációra kért pénzt a szentgyörgyi színház

Bíró Blanka

Bíró Blanka

2006. január 27., 00:002006. január 27., 00:00

Ha idén nem javítják meg, leomlik a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház teteje – figyelmeztette a helyi tanácsosokat Bocsárdi László, az intézmény igazgatója az önkormányzat csütörtöki ülésén, a költségvetési vitán. A tanácstagok három hétig tárgyaltak a büdzséről, mert az igénylések alapján százmilliárd régi lejjel több lett volna a kiadás, mint a bevétel. Albert Álmos polgármester elmondta: a tervezett munkálatok egy részét jövőre halasztották, vagy azt a módszert alkalmazzák, hogy még idén belevágnak, és csak jövőre fejezik be – így sikerült lefaragni a kiadásokból, és a rendelkezésükre álló bevételekből gazdálkodni. Sepsiszentgyörgy erre az évre tervezett bevétele 589,1 milliárd régi lej, ennek több mint felét az oktatás működtetésére és a tanügyben dolgozók fizetésére fordítják. A több hétig tartó megbeszéléssorozat után csütörtökön a városatyáknak nem volt már ellenvetésük, és megszavazták a tervezetet. A szavazás előtt a város által fenntartott két művelődési intézmény igazgatója is felszólalt, kevesellve a pénzt, amit erre az évre számukra különített el az önkormányzat. Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház igazgatója elmondta: 18,5 milliárd lejből fedezni tudják az intézmény működtetési költségeit, viszont beruházásra is szükség lenne, hiszen ellenkező esetben összeomolhat a színház épülete. A nézőtér ázik, decemberben beomlott a stúdióterem egy része, a színház vezetősége által felkért szakértő szerint az épület tetőszerkezete meggombásodott, a tartógerendák porladnak, és bármikor beomolhat a tető. Keresztély Irma, a tanács kulturális bizottságának vezetője elmondta, egy nappal az ülés előtt értesültek a színházépület állapotáról, de hivatalos szakvéleményt kérnek, és annak függvényében tavasszal különítenek el pénzt a tető javítására. A tanácstagok felkérték Bocsárdi Lászlót, hogy készítsen egy többéves fejlesztési tervet, hogy az alapján minden évben szánjanak pénzt a tatarozásra.
Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes vezetője szerint az idénre kapott tízmilliárd lej nem elég az intézmény fenntartására, mert a kultúrház vezetősége megemelte a bért. „Az együttes vagy nem dolgozik két hónapig, vagy visszamondja kiszállásait, vagy megszünteti a tavaly létrehozott mozgásműhelyt, ha ebből az összegből kell gazdálkodnunk” – magyarázta Deák Gyula. Sztakics Éva alpolgármester elmondta: minden kulturális intézmény 6 százalékkal több pénzt kapott, mint tavaly, a táncegyüttes viszont 12 százalékkal több pénzből gazdálkodhat, és ennél többre nem számíthatnak.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

„Eddig eredménytelen volt a megújulási szándék”. Közleményt adott ki sajtója átszervezéséről a katolikus kiadó

Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.

„Eddig eredménytelen volt a megújulási szándék”. Közleményt adott ki sajtója átszervezéséről a katolikus kiadó
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Elkezdték építeni az Erdélyből induló autópályán a harmadik alagutat

Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Elkezdték építeni az Erdélyből induló autópályán a harmadik alagutat
2026. június 13., szombat

Leomlott egy középkori erdélyi erődtemplom falának egy szakasza, a látogatásokat felfüggesztették

A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.

Leomlott egy középkori erdélyi erődtemplom falának egy szakasza, a látogatásokat felfüggesztették
2026. június 13., szombat

Temesvári robbanás: nem gázszivárgás, hanem egy elektromos roller okozhatta a tüzet

Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.

Temesvári robbanás: nem gázszivárgás, hanem egy elektromos roller okozhatta a tüzet
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Meneszti kiadványai újságíróit a katolikus egyház, méltánytalan bánásmódra panaszkodik a MÚRE

Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.

Meneszti kiadványai újságíróit a katolikus egyház, méltánytalan bánásmódra panaszkodik a MÚRE
2026. június 12., péntek

Kopogtatott az Európai Ügyészség, lemondott a prefektus

Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.

Kopogtatott az Európai Ügyészség, lemondott a prefektus
2026. június 12., péntek

Mikor csónakázhatunk a kalotaszentkirályi tavon?

Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.

Mikor csónakázhatunk a kalotaszentkirályi tavon?
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Ballagás mindenáron: limuzin, fotócsomagok és több ezer lejes kiadások. Hol a határ ünneplés és túlzott költekezés között?

Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.

Ballagás mindenáron: limuzin, fotócsomagok és több ezer lejes kiadások. Hol a határ ünneplés és túlzott költekezés között?
2026. június 11., csütörtök

Sok fiatal román történész bizonyos kérdésekben közelebb áll a magyar értelmezésekhez

Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.

Sok fiatal román történész bizonyos kérdésekben közelebb áll a magyar értelmezésekhez
2026. június 11., csütörtök

Így érinti a Tomac-kormány borítékolható bukása a Batthyáneum felújításának meghiúsulását

Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.

Így érinti a Tomac-kormány borítékolható bukása a Batthyáneum felújításának meghiúsulását
Hirdetés
Hirdetés