Elérhető közelségbe került a Csíkszereda északi peremén épült terelőút egyik szakaszának véglegesítése, miután a terület telekkönyvezése és tagosítása rövid idő múlva befejeződik.
2016. október 03., 13:462016. október 03., 13:46
A Rét és a Forrás utcán átahaladó nehézgépjármű-forgalmat kellene átvennie a csíktaplocai terelőútnak, amelynek területét magántulajdonosoktól sajátította ki a város, de a terület telekkönyvezése, tagosítása csigalassúsággal halad.
Tavaly hiába vártak a folyamat befejezésére, mivel a parcellázási tervekben Csíkszereda és Csíkpálfalva közigazgatási határainál két centiméteres eltérés jelent meg. Nyár óta viszont az eddigiekhez képest jelentős előrelepés történt, ugyanis az elkerülő út egyik szakasza – amely az E578-as út és a Gyimesek felé vezető 12A jelzésű országút között halad – a városháza szerint október közepéig telekkönyvileg is a megyeszékhely tulajdona lesz.
A valamivel több, mint három kilométeres hosszúságú út másik szakasza esetében – amely a Rét utcai vasúti átjárót köti össze az E578-as országúttal –, nem ilyen jó a helyzet, a telekkönyvezés és tagosítás még tart. „Folyamatban van a tulajdonosok azonosítása, ez a legnehezebb. Vannak, akik csak a telekkönyvben szerepelnek, mások a birtoklevélben, nem laknak itt, elköltöztek, és elég nehéz a megkeresésük” – magyarázta Füleki Zoltán alpolgármester.
A Pálfalva szomszédságában levő útszakasz aszfaltozását a dokumentumok véglegesítése után elsősorban az időjárás befolyásolja, kérdéses, hogy idén készül-e ott aszfaltburkolat. A közúti forgalom elől elzárt, de makadámútként különböző járművek által használt terelőút alapozása, kövezése, illetve a szükséges hidak építése már 2012 őszén elkészült, azóta viszont nem volt folytatás. Az út építésére eddig 4,2 millió lejt költött a város, egy korábban megkötött kivitelezési szerződés szerint az aszfaltozás 5,8 millió lejbe kerül.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!