A települések javábana lakosság több mint hatvan százalékajárult az urnákhoz, a legmagasabb részvételiarányt Gyergyóditróban jegyezték, itt aszavazásra jogosultak 91,66 százaléka voksolt. Atérségben Tekerőpatakon volt a legcsekélyebb azérdeklődés a népszavazás iránt, aszavazásra jogosultak mindössze 66,62 százalékanyilvánított véleményt. Gyergyóújfalubanés Gyergyószárhegyen a részvételnyolcvan százalék fölött volt. Háromtelepülésen, Gyergyóalfaluban, Gyergyóremeténés Kilyénfalván még nem összesítettékaz adatokat.
„Különösebbrendellenességek nem történtek, csupánutólag diverziónak bizonyuló levelek érkeztek”– jelentette ki a Krónika kérdéséreÁrus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanácselnöke, aki azt is elmondta, hogy azonosíthatatlan e-mailcímről hozzá is érkezett egy levél,amelynek írója azt kifogásolta, hogy agyergyószentmiklósi román lakosságvéleményét nem kérik ki az autonómiaügyében szervezett népszavazáson. Árusválaszlevelében az MPSZ-székházbanelhelyezett urnához hívta a méltatlankodót,ám az ott megjelentek közül senki nem jelezte, hogyő lenne a levél szerzője.
Az SZNT orbaiszéki szervezetefebruár 17–25. között a térségtizenhét településén szervezautonómiareferendumot. Eddig hét településrőlérkezett adatokat dolgoztak fel: a voksolók 99százaléka igennel szavazott. Kovásznánfebruár 25-én kezdődik a népszavazás.Sepsiszék 43 településéből 29-ben márvéget ért az autonómia-népszavazás,a részvétel 73,26 százalékos volt. Amegkérdezettek több mint 99 százalékatámogatja az autonómia gondolatát.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.
Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.
Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.
Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.
A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.
Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.
Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.