Hirdetés

Csúsztattak a kolozsvári táblaperben

•  Fotó: Biro Istvan

Fotó: Biro Istvan

Január 31-ére halasztotta kedden a Kolozs megyei törvényszék a Minority Rights Egyesület által a többnyelvű kolozsvári helységnévtáblák kihelyezéséért indított per újabb tárgyalását. Szőcs Izabella, a felperes képviselője ugyanakkor az ügy fejleményeiről számolt be lapunknak. 

Kiss Előd-Gergely

2016. december 06., 18:382016. december 06., 18:38

2016. december 06., 19:102016. december 06., 19:10

Kiderítették például, hogy hibás az a hivatalos dokumentum, amely alapján az alperes polgármesteri hivatal megindokolja a táblák kihelyezésének elmulasztását azzal, hogy igazolják: Kolozsváron a magyarság aránya nem teszi ki az összlakosság 20 százalékát. Az okiratban ugyanis mindvégig a 2001-es népszámlálás adataira hivatkoznak, holott Romániában abban az évben nem, csak 2002-ben tartottak cenzust. Az önkormányzat vélhetően a 2011-es népszámlálás statisztikáit kívánta felsorolni, de elírták az évszámot. Az egyesület jelezte, hogy hiba történt, ennek nyomán a bíróság hivatalos dokumentumot kért a statisztikai intézettől arra vonatkozóan, hogy melyik években tartottak cenzust, illetve melyek a hivatalos adatok.

A kolozsvári polgármesteri hivatal által előterjesztett, hibásan dátumozott adatokat a Kolozs Megyei Statisztikai Hivatal szolgáltatta, és a per során kulcsfontosságú érvként szolgált amellett, hogy nem kell kiírni magyarul is a kincses város nevét. Ugyanis a többnyelvű helységnévtáblákat szabályozó 2001/215-ös számú törvény hatályba lépésének éve 2001, és a jogszabály 131-es cikkelye kimondja: amennyiben a törvény hatályba lépésének pillanatában az adott kisebbség aránya meghaladta a 20 százalékot, kötelező feltüntetni a település nevét a kisebbség nyelvén is.

A Minority Rights Egyesületnek a Kolozs Megyei Statisztikai Hivatal lepecsételt dokumentumban igazolta, hogy a népszámlálási adatokon kívül nem létezik más hivatalos adat a magyar lakosság arányáról, azok pedig a rendszerváltást követően 1992-ből, 2002-ből és 2011-ből állnak rendelkezésre. Annak ellenére, hogy saját maga bonyolította le a 2002-es népszámlálást, a városháza a statisztikai hivataltól kapott hibás dokumentumra hivatkozva 2001-es népszámlálási eredményekként mutatta be az adatokat. A táblaügyben pereskedő szervezet szerint a polgármesteri hivatal ezzel azt akarta elérni, hogy a 2001/215-ös számú törvény alkalmazásánál az 1992-es népszámlálási adatok helyett a 2011-es adatokat vegyék figyelembe, amelyek alapján a magyarok aránya már 20 százalék alá csökkent. A bírónő halasztást rendelt el.

Szőcs Izabella arról is beszámolt: a bírónő kifogásolta, hogy nincs közös jogi képviselője annak a mintegy négyszáz civil felperesnek, akik – a Musai–Muszáj civil akciócsoport kezdeményezésére – az ügy mellett kiállva támogató kereseteket nyújtottak be. Mint ismeretes, noha a két éve húzódó per során erre még nem volt példa, a keddi tárgyalásra valamennyi érintett magánszemély idézést kapott. Noha ez semmilyen jogi következménnyel nem jár a civil felperesek számára, a bírónő mégis túlságosan költségesnek ítélte ezt az eljárást, ezért szeretné, ha csak egyetlen, közös képviselőnek kellene ezentúl idézést küldeniük. Szőcs Izabella rámutatott: a bírónőnek nem egyértelmű, hogy a felperesek közös képviselője a Minority Rights Egyesület.

Mint arról beszámoltunk, eredetileg a Hollandiában bejegyzett Európai Magyar Emberjogi Alapítvány perelte be a kolozsvári polgármesteri hivatalt, hogy helyezze ki a többnyelvű helységnévtáblákat a város bejárataihoz. Első fokon a bíróság helyt adott a keresetnek, arra kötelezve a városvezetést, hogy a település öt bejáratánál lévő helységnévtáblákon magyar nyelven is tüntesse fel a város nevét. Később a táblabíróság helyt adott a polgármesteri hivatal kifogásának, miszerint egy külföldön bejegyzett civil szervezetnek nincs perbeli minősége. Ezért ezt követően a hazai bejegyzésű Minority Rights Egyesület indított újabb pert az ügyben. A legutóbbi tárgyaláson a kolozsvári táblabíróság visszaküldte újratárgyalásra a dossziét az első fokon eljáró Kolozs megyei törvényszéknek. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
Hirdetés