Hirdetés

Császár Károly szenátor az igazságügyi módosításokról: alaptalanok a tüntetők félelmei

•  Fotó: Facebook/Császár Károly

Fotó: Facebook/Császár Károly

Hozzájárulhat a hatalmi ágak valós szétválasztásához és az ügyészállam lebontásához a bírák és ügyészek jogállásáról szóló, a szenátus által elfogadott törvénymódosítás – állítja Császár Károly, az RMDSZ szenátora.

Szucher Ervin

2017. december 23., 17:012017. december 23., 17:01

Szándékos félretájékoztatási kampány folyik az igazságügyi törvények módosítása kapcsán Császár Károly szenátor szerint, aki ezzel magyarázza a jogszabályokkal kapcsolatban naponta rendezett utcai demonstrációkat.

A jogász politikus szerint a tüntetőknek „aligha van fogalmuk” a módosítások tartalmáról.

Hirdetés

Császár lapunknak úgy nyilatkozott, a bírák és ügyészek jogállásáról szóló, a felsőházban kedden elfogadott jogszabály elsősorban a hatalmi ágak valós szétválasztását szorgalmazza. Bár a tervezet bírálói – bírák és ügyészek, civil szakmai szervezetek és a román jobbközép ellenzék – úgy vélik, a jelenlegi hatalom politikai befolyás alá helyezné az igazságszolgáltatást, a kezdeményezők ennek az ellenkezőjét állítják; szerintük a megszavazott törvény életbelépése nyomán sokkal nagyobb lesz a szakmai testületek hatásköre, átláthatóbbá válik az igazságügyi rendszer. Császár úgy véli, aki figyelmesen elolvassa ezeket a módosításokat, rájön, hogy ennek a félelemnek nincs alapja, ellenkezőleg, szerinte erősítik a jogállamiságot.

korábban írtuk

„Letudta” a parlament az igazságügyi módosításokat
„Letudta” a parlament az igazságügyi módosításokat

Ismét olajozottan működött a kormánypártok–RMDSZ-szavazógépezet: a szenátus nagy többséggel megszavazta az igazságszolgáltatási tanács működését érintő módosításokat.

A Maros megyei szenátor például kimondottan pozitívumnak tartja, hogy a törvény szétválasztja a bírói tisztséget az ügyészi feladatkörtől. „Az ügyészeknek és a bíráknak egymástól függetlenül kell dolgozniuk, nem szólhatnak bele egymás tevékenységébe. Az ügyészek egyetlen jogállamban sem a bírói hatalom részei, Romániában mégis a teljes igazságszolgáltatási procedúra az ellenkezőjét sugallja:

Idézet
mintha az államot képviselő közvádló a másik fél képviselője, az ügyvéd fölött állna, a bíróval egy szinten.

Az ügyészeknek ugyanannyi joguk lesz, mint az ügyvédeknek, a bíró pedig a két fél meghallgatása nyomán hozza meg döntését” – nyilatkozta a Krónikának a szenátor. A Maros megyei politikus emlékeztetett, hogy a megszavazott törvénynek az ügyészekről szóló rendelkezése az alkotmány 132-es cikkelyének szó szerinti megfelelője, és lényege, hogy az ügyészek az igazságügy-minisztérium hatáskörében működnek.

•  Fotó: Facebook/Császár Károly Galéria

Fotó: Facebook/Császár Károly

Szerinte mivel az alaptörvény előírásai egyébként is felülírnak bármely, vele nem összhangban lévő jogszabályt, nem kérdőjelezhető meg a cikkelynek a létjogosultsága.

Császár abban sem lát semmi rosszat, hogy ezentúl a bírák és az ügyészek által elkövetett törvénysértéseket külön ügyészi testület fogja kivizsgálni.

„Jelenleg az ügyészek és a bírák felelősségvállalás nélkül dolgoznak, hibáikat nem kérik számon. Az asztalost is felelősségre vonják, illetve nem fizetik ki, ha a bútort nem a megbeszéltek szerint készíti el. A megszavazott törvénymódosítás szerint az állam kártérítési eljárást indíthat az ügyészek és bírák ellen, akik rosszindulatból vagy súlyos gondatlanságból helytelen döntéseket hoznak. Ha egy közalkalmazott vagy egy polgármester anyagilag számonkérhető hivatali visszaélés miatt, az egyébként különleges jogokat – magas bérezés, különleges nyugdíjak, egyéb speciális juttatások, előrehozott nyugdíjkorhatár – élvező bírák miért ne lennének felelősségre vonhatók?” – tette fel a kérdést a jogász honatya.

Császár fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a bírák felelősségre vonását nemcsak a két román kormánypárt és az RMDSZ szorgalmazta, szerinte az Európai Bírák Tanácsadó Bizottsága és a Velencei Bizottság is támogatja. Előrelépésként értékeli azt a megkötést is, amely szigorúan tiltja az ügyészeknek és a bíráknak, hogy együttműködjenek valamelyik titkosszolgálattal, vagy beépített ügynökök legyenek valamely állambiztonsági szervnél. Szerinte az sem mellékes, hogy a módosított jogszabály értelmében a bírák és ügyészek nem egy, hanem két éven át gyakornokoskodnak.

Idézet
Az orvosok a hatéves alapképzés után még hosszú esztendőket töltenek szakosodással, és csak azután gyakorolhatják önállóan a hivatásukat. Ők emberi életeket menthetnek meg, a bírák és ügyészek emberi sorsokról döntenek”

– vont párhuzamot a két szakma és a vele járó felelősség között Császár Károly, aki szerint ahhoz, hogy valaki ilyen pozícióba kerüljön, nagy tapasztalatra és felelősségérzetre van szüksége. Az eddigi szabályozás szerint akár 25 éves korban is elérhető volt a bírói pálya. Több államban egy jogász harminc-negyven esztendős kora előtt nem pályázhat bírói állásra.

A Klaus Johannis államfő kihirdetésére váró törvény értelmében a bírák és ügyészek nem halmozhatnak speciális nyugdíjat. Jelenleg ha egy bíró például hatvanévesen nyugdíjba vonul, különleges nyugdíjban részesül, de még visszatérhet dolgozni, amiért bért kap. A megszavazott jogszabály szerint nem halmozhatja a speciális nyugdíjat és a fizetést. Császár Károly szerint a jogszabály még számos olyan előírást tartalmaz, amely technikailag is meghatározza, milyen módon haladhat a ranglétrán egy bíró, vagy milyen feltételek mellett töltheti be a bírói vagy ügyészi tisztséget.

Azzal kapcsolatban, miszerint az egyre duzzadó tömegek mellett Romániában rendhagyó módon a bírák és az ügyészek is utcára vonultak, az RMDSZ szenátora nem lát különösebb gondot.

„Ebben a kérdésben ők nem tudnak pártatlanok lenni, hiszen a rendelkezések eddigi előjogaikat is érintik” – véli a politikus. A büntető törvénykönyv tervezett módosításáról a szenátor még nem tudott érdemben nyilatkozni. „Az RMDSZ egyetlen olyan rendelkezést sem fog támogatni, mely méltánytalan helyzetet teremtene, vagy amely nehezítené a korrupcióellenes harcot” – jelentette ki Császár Károly.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
Hirdetés