
Cenzúrával vádolták meg a Maszol.ro hírportált, miután az visszautasította Gál Mária Az anyaország segítsége című jegyzetének közlését.
2016. december 08., 13:362016. december 08., 13:36
Az amúgy RMDSZ-közeli portál kapcsán Székely Ervin, a Román Rádió kisebbségi szerkesztőségének főszerkesztője, volt RMDSZ-es egészségügyi államtitkár, a szövetség korábbi parlamenti képviselője jelezte december 2-án, hogy – szerinte – nem szakmai okokból nem közölték le a portál állandó publicistájának számító Gál jegyzetét. Ezt követően a Petíciók.com oldalon petíciót is indított Ne cenzúrázzon a Maszol! címmel.
„A Maszol.ro portál nem szakmai indokkal visszautasította Gál Mária Az anyaország segítsége című jegyzetének közlését. Tekintettel arra, hogy ez nem első alkalommal fordul elő, kinyilvánítjuk az alábbiakat: 1. Tiltakozunk a sajtószabadság megsértése ellen. Elfogadhatatlannak tartjuk a cenzúra bármilyen formáját. 2. Hivatalos magyarázatot kérünk a Maszol.ro vezetőségétől arra, hogy milyen megfontolásból, esetleg milyen politikai nyomásra döntött egyes véleményanyagok letiltásáról” – olvasható a petícióban, amelyet cikkünk születéséig tizenhárman – köztük Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, Magyari Nándor László szociológus és Stanik István újságíró – láttak el kézjegyükkel.
Székely Ervin egyúttal közzé is tette Facebook-oldalán Gál Mária írását, amelyben az Szijjártó Péter magyar külügyminisztert ostorozza amiatt, hogy megtiltotta a magyar diplomaták részvételét a román intézmények által december elseje, a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett fogadásokon. Az inkriminált cikkben többek között így fogalmaz: „Persze, azért lehet bunkónak lenni e körökben is, de nem biztos, hogy hasznos az országnak annak is látszani. Mi lesz a magyar külügy következő lépése? Letiltják a francia ünnepen való részvételt Trianon miatt, az osztrákot a 13 aradi vértanú és az oroszt 1956 leverése miatt? )”.
Lapunk megkeresésére Székely Ervin a petíció indítását azzal indokolta, hogy nem Gál Mária esete az első ilyen a Maszolnál. Állítása szerint három évvel ezelőtt az ő egyik cikkét sem közölték, és tudomása van arról, hogy hasonló eset másokkal is megtörtént. A közös vonás ezekben az, hogy mindegyik cikk valamiképpen a mostani magyar kormányt bírálta. Arról, hogy még kinek az írását nem közölték hasonló okok miatt, nem szolgált részletekkel.
Megkerestük a Maszolt is, azonban Cseke Péter Tamás főszerkesztő – arra hivatkozva, hogy belső ügyről van szó – nem kívánt nyilatkozni. Megkérdeztük Rácz Évát, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnökét is, hogy megérdeklődjük, mi az újságíró-szervezet álláspontja az ügyben. Rácz Éva közölte, még nincs állásfoglalás, de az esettel már foglalkozik a testület igazgatótanácsa, és előfordulhat, hogy a MÚRE becsületbírósága is megvitatja.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.