
Fotó: Boda L. Gergely
Nem túl derűlátó következtetésekkel zárult a Transzszilvanizmus és nemzeti közösségek – elmélet és gyakorlat címmel Marosvásárhelyen megszervezett szeminárium.
2016. október 03., 13:322016. október 03., 13:32
A pénteki kerekasztal-beszélgetés azoknak a szemináriumoknak volt a folytatása, amelyeket a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány már több mint tizenöt éve szervez Marosvásárhelyen. A civil társadalom és a politikum képviselői arra keresték a választ, hogy mit értünk transzszilvanizmus alatt, hogyan tudjuk ezt egy közösség vagy egy bizonyos régió tekintetében meghatározni, illetve ez milyen stádiumban van most Romániában, mit jelent a transzszilván szellem.
„Nem állunk jól, ami a decentralizációt, a demokráciát, az emberi jogokat, az interetnikus párbeszédeket illeti” – foglalta össze a szeminárium következtetéseit Borbély László. A civil társadalmak képviselőinek markáns véleménye van a regionalizmusról, ez a szeminárium lehetőséget adott arra, hogy ki is fejtsék azt. „Aggasztó a konklúzió: 26 év után nagyon kevés előrelépés történt Romániában, ami a decentralizációt illeti, sőt csak bonyolítják a helyi adminisztrációt ahelyett, hogy csökkentenék a bürokráciát” – vonta le a következtetést Borbély László a rendezvény végén tartott sajtótájékoztatón. Megjegyezte, talán jövőre érdekesebb lenne más régiók képviselőit is meghívni a beszélgetésre, például egy bukovinait, egy partiumit, egy máramarosit, akik a regionálisan felépített Romániát képviselnék, amely ma létezik, csak egyesek nem fogadják el – magyarázta.
„Románia történelme azt bizonyítja, hogy egy regionális alapokra épített országban élünk. A régiót be kell vonni a döntéshozatalba, ugyanis erős regionális öntudattal, kultúrával, vallási hagyományokkal rendelkeznek, ami csak gazdagítja az országot” – fejtette ki Borbély László. Hozzátette, a szemináriumról hiányoztak a döntéshozó politikusok, akiket be kell vonni a decentralizációs folyamatokba, hiszen a következő években ők fognak dönteni Románia berendezkedéséről, legyen szó regionalizmusról vagy kisebbségi jogokról – nyilatkozta Borbély. A román többségnek szembe kell néznie a gyulafehérvári kiáltványban rögzített, kisebbségi közösségeknek tett ígéreteivel, választ kell ezekre hamarosan adnia, alkotmányt és regionalizációs törvényt kell módosítania – mondta a Bernády- alapítvány elnöke.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!