„Köhintettem, s nézem, hogy vért köptem” – Zsók László 56-os háromszéki politikai elítélt meghurcoltatásáról (2.)

Amikor már vittek tárgyalásra, egy transzportba kerültem Lőrincz János csíkszeredai magyartanárunkkal. Ő egyébként [székely]keresztúri, ott végzett. Hát egy megjegyzése volt röviden, hogy: Miattatok vagyok itt.

És érződött a vádló tanúkon, hogy keményen megkényszeríttették [őket].

Egyik vádló tanú kellett legyen Kudelász Gyöngyi, ez Kudelász Ildikónak, a színésznőnek a nővére. Ő volt a magyar szakos tanárnőnk, áldott állapotban. És… senki nem neheztelt rá, hogy valamit mégiscsak mondott, mert kellett valamit mondjon. De nem haragudott rá egyik tanár kolléga sem, a tanárok sem. Ellenben az igazgató, Horváth, ez nagyon megfelelt az akkori elvárásoknak, mondjam így, finoman… Puskás Attila tanár, szeredai tanár korában is nehezen viselte ennek az igazgatónak a modorát, és hát úgy… utánozta is, [mert Horváth] helytelenül beszélt magyarul, „fíjjam”, így, ilyen hangsúllyal beszélt, és általában senkinek nem volt szimpatikus, az biztos.

És megköszönték a nyilatkozatát Horváth József tanárnak, igazgatónak, de még az ajtón kifele menet is kiabált, szitkokat szórva a csoportra. Hát így zajlott a [tárgyalás]… Engedélyeztek mindenkinek védőügyvédet. Édesanyámék is fogadtak, odaadták a 300 lejt, az akkor nagy pénz volt. És a védőügyvédekkel is az volt a válasz [a bíró részéről], hogy: Vigyázzon, mit beszél, mert könnyen odakerül. Tehát nem úgy ment, hogy védjük, és akkor minden rendben lesz, nem. Annyi volt, hogy engedélyezték beadni egy csomagot, hogy kapjunk egy kis hazait. És ezzel aztán visszavittek a Securitatéra, s még aznap a marosvásárhelyi börtönbe.

– A börtönben.

– A börtönben. S döntés született, hogy meg kéne régulázni, cellazárás, esti zárás után. És akkor ott a kollégám provokálta, de sehogy sem jött össze, mert közvetlen indíték akkor frissen nem volt semmi, hát hogy kezdjed megverni?... [mosolyogva mondja]. Na, de aztán észrevette, hogy valamire készülünk, s behúzódott a jehovisták csoportja ágyak közi, a gyanúsított, Suciu Ioan. Na, de a végén az lett, hogy a pokrócot a fejire dobtuk, mennyit kaphatott ő egykettőre, valamicskét, de feldühödött. Verte az ajtót, [de] azt nem lehet kinyitni, csak parancsnok jelenlétében. És akkor, kérem szépen, rövid idő után megjelent Biliczi Pál magyar nevű parancsnok, a börtön parancsnoka, falnak állították az egész [társaságot]: Falnak! S akkor Suciu tudta, érezte, hogy kik lehetnek, nem csak székelyek, románok is voltak benne, Puiuék (Alexandru (Puiu) Maier politikai elítélt).

s akkor egyenként az infermeri[án] a vizsgálóágyra csóré fenékkel oda rea, a huszonötöt reaverték keményen. Utána következett két hét szigorító, ami azt jelentette, hogy minden harmadik nap étel, és akkor matrac nélküli vaspántos ágy az alvásra. Az étel között csak sós víz. De jó volt tanulságnak is: nem lehet a börtönben csak úgy nekiszökni az igazságtételnek, [ilyenről] szó sem lehet! Úgyhogy ez aztán tovább végig jó volt.

Politikai elítélt: gumibottal vertek

– Mivel vertek, gumibottal vagy valami fahusánggal?

– Gumibottal. Tettek rea vizes lepedőt, de kökényfekete lett attól még a [feneked], úgyhogy sem ülni, sem hanyatt feküdni arra nem lehetett. No, hát ez is eltelt, és… ’61 felé voltunk, januárban, nagy volt a nyüzsgés, mozgás, és lehetett érezni, hogy itt valami rendkívüli jön. De nem szoktak senkinek semmit közölni, a lényeg az, hogy

Ott pedig nekinyomtak a vagonnak (A teherkocsi nekifarolt a vasúti kocsinak), s bészámoltak. Hát akkor láttam ilyen rabszállító vagont. Középen hosszan pad, külön elkülönítő is volt, veszélyesebb raboknak, egy lyuk a WC-nek. Kívülről postakocsinak látná az ember. Halvány fogalmunk nem volt, hogy ez a rabszállító. Ezzel érkeztünk meg Szamosújvárra, s ugyanolyan módon, teherautókkal beszállítottak a nagy vaskapun belül, ahol a börtönparancsnok fogadott.

Kovács Gyula fizika szakos tanár urunk szívére vette a dolgot, s átadta; avval kezdte a gyári munkát, hogy két hét szigorítót kapott ezért. És akkor a büntetések elkezdődtek. Ez az időszak azért volt veszélyes, mert nem sokkal azelőtt zajlott le az a bizonyos börtönlázadás, amit már sokan elmeséltek.

Egyébként Pintea mester volt egy… szadista, nagyon meg akart felelni, de nagyon. Miből áll ez a fényezés? Elsősorban bükkfa furnéros lapok, tehát szekrényajtó, szekrényoldal stb., románul piatra ponce (Piatra ponce – habkő, horzsakő, románul. Vulkáni eredetű, nagyon pórusos kőzet), tehát habkövet [kellett] szórni a pórusokba. És akkor ott volt kéznél a politúr, amelynek az alapanyagja a faszesz és a serlakk, feloldva. A lényeg az volt, hogy addig frekálni ( A freca – súrolni, románul) ezt a felületet, amíg kezd betelni a pórus, és kezd egy hártyika kiképződni, amiből aztán fény lesz. Pintea azt mondta biztatásul: Freacă roată-roată și apăsat, până când scuipi sânge, futu-ți curpa mătii! ( Nyomd oda rendesen, és súrold, körbe-körbe, amíg vért köpsz, baszom az anyádat! – románul).

Tehát ez volt a biztatás. És hát égette a kezet is, és a végső művelet az volt, hogy a labdába, ami a tampon, abba a fekete negrozin színezéket kellett tölteni, s azzal tovább feltölteni a pórusokat mindaddig, amíg nem lesz átlátszó, tiszta kökényfekete, mint a zongora.

Szóval izzadságos, kemény munka volt, ezt csináltam… hát egy jó évig. Kegyes mester volt a fényezőnél, és egy adott pillanatban gondoltam, szólok neki. Magyarul beszélgettünk, mondtam: Mester úr, nekem jól áll a szerszám a kezemben, a túlsó műhelyben van az állító-szerelő, nem tenne oda átal engemet? Áttett, úgyhogy onnan is szabadultam. Még volt egy baj velem. Az egyik este még a számolás tartott, köhintettem, s nézem, hogy vért köptem. Hát nagyon megijedtem, s lefeküdtem, s ott csendben hallgatkoztam. Reggel jelentették, hogy ne, mi van, volt egy ilyen infermeria (egészségügyi szoba, kezelő, románul), és odakerültem. Kaját, jobbacskát, s valami gyógyszert [adtak], s ott csendben hallgatkoztam. Amikor visszaparancsoltak a gyárba, felmentettek, hogy a nehéz szekrényeket, amiket át kellett a csomagolóba vinni, azt én ne kelljen cipeljem. A mérgező hatása a szeszeknek megvolt, és naponta adtak egy csupor tejet a fényező embereknek. S amikor haladt át előttem a veder tejjel a rab, s mellette Kegyes mester, azt mondta: Dă-i și lui ăsta un o cană!(Adj ennek is egy csuporral! – románul). Tehát ilyesmi is volt.

És aztán… hát helyrejöttem. Bíró Benjáminnak hívták azt a csíkszentdomokosi diákot, aki Józsa Csabával volt egyszerre elítélve. Letelt a három éve Bíró Béninek, hazament, s felkereste [a] szüleimet, és mondta, hogy: Legyenek nyugodtak [enyhén megremeg a hangja], jól van, és a fényezőben dolgozik. S azt mondta édesapám, mint asztalos, anyámnak, hogy: Te Idus, hát, ha ők fényezőben dolgoznak, ott télen is fűteni kell, ott meleg van, hát ott ki lehet bírni… Egy ebédidő után megjelent egy őr, s azt kérdezte, hogy mennyire vagyok ítélve? S mondtam, hogy mennyire, s mennyit telt le. Az mondta, hogy adjam át a szerszámokat, borotválkozzak meg. S mondtam, hogy: Én nem tudok borotválkozni, engemet úgy borotváltak… én itt kezdtem borotválkozni.

Közben a borotválkozás ment, mikor arrább lépett az őr, mondom [a borbélynak], hogy: Mondaná meg Vorzsáknak, hogy én hazamentem, de ne ma mondja, csak holnap! Nem bíztam a dologban. Egy kolozsvári szabaduló öreggel, aki menni sem tudott, felvittek másnap reggel az irodára, megkérdezték, hogy hova utazom. Én mondtam, hogy Csíkszeredába. Kivittek a városi milíciára, s ott állították ki a szabaduló levelet, azzal a meghagyásos aláírattatással, hogy ami itten történt, [amit] hallottál, láttál, soha semmi[t el nem mondhatsz], mert a büntetés jár… És akkor kérem szépen, azt is le tudtam mérni, hogy milyen a hangulat a szamosújvári civil életben. Ahogy láttak minket egy ilyen szegényes zsákocskával az egyik ujjamon, s az öreget a karomon, s ott döcögtünk, hát ez nem kellett nagy tudomány Szamosújváron, hogy ez mi… S egy fiatal hölgy egy fagylalttal átjött, s átadta, én az öregnek adtam.

Az első osztálytárs, aki meglátogatott, Zágoni Elemér [volt]. Aztán Laci bátyám, ő három évre volt ítélve, napra letöltötte a Duna-deltában a mocsárvilágban, [őt is] hazaengedték. János Lászlót.

korábban írtuk

Erdély-szerte megemlékezéseket tartanak az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján

A szabadság nevében mottóval emlékeznek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójáról az erdélyi, a partiumi és a bánsági településeken. Összesen 158 rendezvényt tartanak 73 helyszínen.

korábban írtuk

„Isten időzítése, hogy itt vagyok” – Gyurkócza Aranka börtönlelkészt a hite segítette át az 1956-ot követő meghurcoltatásokon

Bár nem vett részt semmilyen szervezkedésben, a forradalom leverését követő kirakatperek során hamis tanúzásra akarták kényszeríteni, és mert nem vallott diáktársai ellen, negyedéven kicsapták a teológiáról. Ami ezután következett, maga volt a borzalom.