Hirdetés

„Isten időzítése, hogy itt vagyok” – Gyurkócza Aranka börtönlelkészt a hite segítette át az 1956-ot követő meghurcoltatásokon

Gyurkócza Aranka ma is végez lelkigondozást az aradi börtönökben •  Fotó: Kurunczi Ferenc

Gyurkócza Aranka ma is végez lelkigondozást az aradi börtönökben

Fotó: Kurunczi Ferenc

Az 1956-os magyarországi forradalom leverését Romániában is megtorlások követték. Az Aradon börtönlelkészként szolgáló Gyurkócza Arankát a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hallgatójaként érte az események híre. Bár nem vett részt semmilyen szervezkedésben, hamis tanúzásra akarták kényszeríteni, és mert nem vallott diáktársai ellen, negyedéven kicsapták az egyetemről. Tanítóként, tanárként és karvezetőként szolgálta az Arad megyei magyar közöséget évtizedeken át, mígnem a rendszerváltást követően, több mint 30 év után letehette elmaradt vizsgáit, és már a nyugdíjkorhatárhoz közel evangélikus-lutheránus lévitalelkésszé szentelték fel. Testi és lelki megpróbáltatások után, halálos betegség legyőzését követően 90 éves korát meghazudtoló frissességgel, elszántsággal és hittel teljesíti ma is a hivatását.

Pataky Lehel Zsolt

2024. október 24., 08:062024. október 24., 08:06

– Miként értesült az 1956-os magyarországi eseményekről?

– A reggeli áhítatra egybegyűlt tizenvalahány teológushallgatónak egy kolozsvári kollégánk hozott hírt a magyarországi forradalomról. Ő otthonról jött, hallgatta a rádiót, ami nekünk nem volt. A négy-öt leány semmiben nem vett részt, de a teológusfiúk írtak egy memorandumot főtiszteletű Argay György evangélikus püspök úrnak, akitől kérték Lengyel Loránd és Rab Károly professzorok kicserélését azokkal a parókián szolgáló lelkészekkel, akiknek volt teológus professzor végzettségük.

Hirdetés

A kifogásolt professzorokat ugyanis az állam nevezte ki, ők voltak a „vörös papok”.

Püspök urunk magához hívta a két kifogásolt személyt, akiknek megmutatta az ifjúság kérelmét. Az egyik azonnal telefonált a biztonságiaknak, bejelentve a teológián történt „zendülést”. A kérvényből a lányokat kihagyták, csak a fiúk írták alá, mégis…

1957 tavaszán alapvizsgára készültünk. Miközben kiléptem a püspökség kapuján, egy illető karon fogott és felszólított, hogy azonnal menjek vele. Beültettek a közelben várakozó fekete autóba, elvittek a Securitate, a titkosrendőrség Traian utcai központjába, Kolozsvárt. Nem ijedtem meg, mert semmi olyat nem követtem el, amit ne tudnék vállalni. Név szerint érdeklődtek minden fiú kollégám felől. Olyan dolgokról kérdezősködtek, amiket már felgöngyölítettek, de tőlem várták a megerősítést, egy ez egyben megpróbáltak árulásra kényszeríteni. Úgy éreztem, én vagyok a felelős az ő szabadságukért,

nem tudtam volna együtt élni a lelkiismeretfurdalással, ha én bármiben is a vallatók mellé állok. Amit csak tudtam, megcáfoltam, végül is nem írtam alá a vádakat.

Elengedtek, de nem sokkal később, újra váratlanul elkaptak az utcán. Ismét a fekete autóval vittek, újból vallattak, és ez többször megismétlődött. Azt mondták, hogy tudnak rólam mindent, azt is, hogy kivel, mikor, hol, melyik vendéglőben mit vacsoráztam. Ugyanakkor megfenyegettek, hogy el nem merjem árulni a vallatáson történteket, mert sok évnyi börtönbüntetést kockáztatok, ha elmondom, mert ez államtitok. Ennek ellenére nekem az első dolgom az volt, hogy felkerestem a püspökömet, akinek részletesen elmondtam a történteket. Mózes Árpádhoz is elmentem, aki püspöki titkár volt akkor – később püspök lett –, s neki is elmondtam, hogy mit kérdeztek tőlem felőle.

– A lelki terror mellett volt fizikai terror is a vallatásokon?

– Miután mégsem voltam hajlandó aláírni a kollégáim ellen felhozott koholt vádakat, bizony tettlegességre is vetemedtek.

Ez viszont lelkileg annyira megviselt, megalázó volt, hogy mai napig sincs lelkierőm elmondani, nem is beszéltem róla sohasem, mert én szégyelltem magam, hogy ideáig le lehetett süllyedni…

Álljon itt a 15 év börtönbüntetésre ítélt egykori teológus kolléga, Dani Péter Ez volt, így volt Börtönországban című könyvéből egy idevágó részlet: „A lányok közül Gyurkócza Arankát hívták be, hamis vádakat akartak belőle kikényszeríteni. Mivel nem volt olyan ijedős, karakánul ellenállt, összevissza verték, de úgy, hogy a bőrén ne maradjanak nyomok. A blúza viszont mind csíkokba szakadt. Nagyon megfenyegették, ezért eleinte nem merte elmondani, hogyan bántak vele, de nekünk, akik láttuk, amikor visszajött, nem volt aggályunk afelől, hogy mit művelhettek vele az államgépezet szörnyetegei.”

1958–1959-ben, miután a negyedik évet elkezdtük, decembertől kezdve a fiúkat sorban letartóztatták. 1959 februárjában a rektori hivataltól kaptunk egy átiratot, melyben közölték a vallásügyi hivatal rendeletét, miszerint

az összes leány hallgató törlendő a tagozat anyakönyvéből, exmatrikulálandók!

Ráadásul a lányokat arra kötelezték, hogy saját maguk kérvényezzék a kicsapásukat. Mi viszont eldöntöttük, ha eltávolítanak bennünket, belenyugszunk, de nem kérvényezzük a kicsapásunkat. Miután a püspök urat ismét megfenyegették, összehívta a még szabadon lévő teológuslányokat, és elmondta nekünk, hogy itt nincs mit tenni, mert már olyan sok az áldozat, hogy a mi ellenállásunknak már nincs tétje. Ki nyer azzal, ha bennünket is bezárnak?

Megkért nyomatékosan, hogy írjuk alá azt a kérvényt, mert Isten útjai kiszámíthatatlanok, még eljöhet az idő, amikor rehabilitálnak bennünket, és visszajöhetünk, elvégezhetjük a teológiát.

Mindenki hazament a családjához, azzal a figyelmeztetéssel, hogy húzzuk meg magunkat, mert megfigyelés alatt tartanak mindannyiunkat.

Nagy búsan én is hazamentem, és azon lepődtem meg a legjobban, hogy a teológia ellen foggal-körömmel harcoló édesapám, amikor megtudta, hogy kicsaptak onnan, felháborodott miatta. Akkoriban brigádvezető volt a fazekasvarsándi kollektív gazdaságban, ahol több mint kétszáz ember munkájáért felelt. Én is beálltam a brigádba: kapáltam, lovat hajtottam, ekéztem, boronáltam… Én ugyanis a lovaknak nagy szerelmese voltam, azt mondták rólam, hogy hamarabb tanultam meg lovagolni, mint járni. Nyilván, ez nem volt így, de valóban nagyon szerettük egymást a lovakkal.

1962-ig dolgoztam ott, amikor újból beindították a fazekasvarsándi iskolában a néhány éve gyermekhiány miatt megszüntetett felső tagozatot, csakhogy nem voltak tanárok.

Gondoltam egy merészet, s mivel a teológia előtt tanítóképzőt végeztem, és tanítottam is három évig, jelentkeztem a tanítói diplomámmal a kisjenői rajonközpontban, ahol elmondták:

tudják, ki vagyok, ismerik a múltamat, de szükséghelyzetben vannak – alkalmaznak, de megfigyelés alatt fognak tartani.

Tanárhelyettes beosztásban mezőgazdaságtant, földrajzot, ének-zenét, igazából román nyelv és matematika kivételével, valamennyi tantárgyat tanítottam. Volt olyan igazgatóm, sőt kollégám is, aki az én hátamon próbálta meg bizonyítani a párthűségét…

Megpróbáltam magam hasznossá tenni, éneket tanítottam, iskolakórust szerveztem, Nagyváradon elvégeztem a karvezetői tanfolyamot, ugyanakkor egy román zeneértő kolléganőmmel együtt a kollektív gazdaság égisze alatt felnőtt vegyeskórust szerveztünk, Népdalcsokor néven megszerveztem a pedagógusok énekkarát. E tevékenységek révén egyre jobban megismertek Aradon is, ahol akkoriban nyílt meg a mai Aurel Vlaicu Általános Iskola, a volt 21-es iskola, és szükség volt tanerőre. 1982-ben engem is kineveztek oda, mert gyermekhiány miatt megszűnt Varsándon az állásom. Itt is egy

hetven tagú elemi osztályosokból álló kórust működtettem, s ebben a munkámban sokat segített a velem egy tömbházban lakó néhai Horváth Tünde karnagy, akitől nagyon sokat tanultam.

– Az 1989-es rendszerváltásig szóba sem jöhetett, hogy a teológián befejezhesse a tanulmányait?

– Annak már a reményéről is lemondtunk… A rendszerváltás után Matekovits Mihály lett az Arad megyei főtanfelügyelő-helyettes, aki Fazekasvarsándon három évig kollégám volt. 1990 januárjában az ő közreműködésével beindítottuk a vallásoktatást, amit ökomenikus módon végeztem Király Árpád római katolikus plébános segítségével. Mivel amúgy is a nyugdíjkorhatár közelében voltam, és jutott rá időm,

kérvényeztem a rehabilitálásomat, illetve a félbeszakított tanulmányai folytatását. 1991 szeptemberében, miután egy évig tanultam, engedélyt kaptam a negyedéves vizsgái letételére. Kolozsváron vizsgáztam püspöki elnöklettel, s 1991. szeptember 11-én felszenteltek lévitalelkésszé, azaz pap-tanítóvá.

Ugyanazok a jogok és kötelességek vonatkoztak rám is, mint a parókus lelkészekre, de az én fő profilom a tanítás volt.

Az aradi evangélikus-lutheránus templom, színe után a köznyelv „vörös” templomnak nevezi •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt Galéria

Az aradi evangélikus-lutheránus templom, színe után a köznyelv „vörös” templomnak nevezi

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A továbbiakban iskolalelkészként vallást tanítottam az Aurel Vlaicu Általános Iskolában, az 1-es számú Általános Iskolában, a Csiky Gergely Főgimnáziumban, s ezzel párhuzamosan kerültem kapcsolatba a börtönmisszióval. Egy a börtönbe beszolgáló román baptista hitoktató kolléganőm azzal keresett meg, hogy a magyar elítéltek anyanyelvű könyveket kértek tőle. Miközben otthon a könyvespolcomat szemlétem, hogy mitől is válnék meg, milyen könyv is lenne jó számukra, villámként hasított belém:

hát akkor ott magyar rabok is vannak! Nem hagyhatom, hogy a katolikus és protestáns híveket más vallásra térítsék!

Ezért inkább magam megyek hozzájuk. Másnap megbeszéltem a dolgot a belvárosi evangélikus lelkipásztorral, akivel közösen kérvényeztük a börtönmissziót. Közel kéthónapnyi várakozás után megcsörrent a telefonom, hogy Bukarestben jóváhagyták a börtönpasztorációt, másnap 14 órakor vár a börtönparancsnok. Hetente egy-két alkalommal a börtönben tartottam bibliaórát, istentiszteleteket, illetve lelkigondozást végeztem magyarul. Kezdetben a rabok között csupán reformátusok voltak negyvenen.

Időközben halálos betegségbe estem, a rák támadott meg, de az Úristen megmentett, mert szüksége volt rám.

Kapóra jött a Sárospataki Református Teológiai Akadémia felhívása, miszerint ökumenikus jellegű kétéves börtönpasztorációs képzést indítanak. Ezt elvégeztem, így huszonnyolc esztendeje diplomás börtönlelkészként szolgálom változó létszámú híveimet, akik bekerülnek, majd szabadulnak... Jó párt évvel ezelőtt a román nők „fellázadtak”, hogy miért csak a magyaroknak van olyan léleknyugtató foglalkozás, és nekik miért nincs. Akkor azt mondtam, hogy ha igénylik, szívesen foglalkozom velük is.

A férfi és női lelki gondozottjaimnak a száma száz körül is volt, de jelenleg körülbelül harminc-harminc férfi, illetve nő van. Körülbelül tíz éve csak románul szolgálok, mert a magyar fogvatartottakat szétszórták, öten-hatan vannak csak.

Időközben nagyon sok neoprotestáns börtönlakó lett, akikhez prédikátorok járnak be, én pedig a történelmi egyházakhoz tartozókkal foglalkozom. Amíg biztonságosan el tudom vezetni az autót odáig – másra nem is használom –, miért ne tenném. A közelmúltban voltam orvosnál, jelesre vizsgáztak a reflexeim, igaz, a térdeim már nem olyan rugalmasak… Minden hónap első vasárnapján és a következő szombaton a férfi, minden hónap harmadik csütörtökén és negyedik vasárnapján a női börtönbe megyek. A férfiaknál igazi nehézfiúk vannak, mert az aradi maximális biztonságú börtön, tehát a szigorítottakat és a fegyházasokat tartják itt.

– Idén novemberben lesz kilenc éve, hogy megkapta a Colson-díjat. Mi is ez pontosan?

– Soha semmilyen elismerést nem vártam, mert én elhívásként élem meg Istentől az én börtönszolgálatomat. De nem tagadom, hogy jól esik a Charles W. Colson-díj, amit Romániában csak én kaptam meg. Charles W. Colson Nixon amerikai elnök főtanácsadója volt, csakhogy a Watergate-ügyben elítélték, börtönbe került, ahol megtért.

A Colson-díj a börtönpasztorációs tevékenység elismerése •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt Galéria

A Colson-díj a börtönpasztorációs tevékenység elismerése

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Szabadulása után megalapította az elítélteket támogató Nemzetközi Testvéri Börtöntársaságot, amely manapság a világ 113 országában segíti az elítéltek talpra állítását. Ezt a díjat kaptam meg a Magyar Testvéri Börtöntársaság részéről.

– Mi segítette az évtizedeken át, amelyek alatt nem gyakorolhatta a hivatását, sőt a kommunista államhatalom megbélyegezte?

– A rendíthetetlen hitem. Bár nem értjük Isten terveit, visszanézve látjuk meg, hogy az ő keze munkálkodott. Az Úristen adott lelki és fizikai erőt mindennek az elviseléséhez. Azt, hogy én most itt tartok, ahol vagyok, az az ő időzítése. És – hadd idézzem Adorjáni Dezső Zoltán püspök urat – én a börtönben már „életfogytos” vagyok.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 09., vasárnap

Jön a medve: globális fenyegetéstől a székelyföldi mintáig

Miközben nálunk sürgősségi kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a településekre bejáró medvéket azonnal kilőhessék, ne gondoljuk, hogy csak Romániában, Erdélyben jelent aggasztó problémát a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzet.

Jön a medve: globális fenyegetéstől a székelyföldi mintáig
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Ideiglenesen eltiltották a tanítástól a diákjait arcon ütő pedagógust

Felfüggesztette állásából a bíróság azt a lugosi tanítót, aki ellen bűnvádi eljárás indult diákjai bántalmazása miatt. Az incidens nyomán őrizetbe vett pedagógust egyúttal hatósági felügyelet alá vonták.

Ideiglenesen eltiltották a tanítástól a diákjait arcon ütő pedagógust
2025. november 09., vasárnap

Románia leghosszabb sípályái: nem hiába siklik rengeteg pénz külföldre

Románia teljes síterülete összességében akkora, mint egyetlen síközpont Ausztriában vagy Franciaországban.

Románia leghosszabb sípályái: nem hiába siklik rengeteg pénz külföldre
2025. november 09., vasárnap

Adósságot rónak le a hajdúvárosiaknak a Toldi-élményfürdő építésével Török László polgármester szerint

Jelenleg a külső medencék építése folyik a nagyszalontai Toldi Aquaparkban, amely várhatóan jövő nyáron fogadhatja az első vendégeket. Az Arany János Toldi-trilógiájának címszereplőjéről elnevezett élményfürdő építésével „adósságot” ró le a helyhatóság.

Adósságot rónak le a hajdúvárosiaknak a Toldi-élményfürdő építésével Török László polgármester szerint
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Motorral csempészett ukránokat egy Máramaros megyei testvérpár

Migránscsempészet gyanújával őrizetbe vettek egy, a Máramaros megyei Havasmezőn élő testvérpárt, miután több száz euróért motokrossz motoron illegálisan szállítottak ukránokat a határon át – közölte vasárnap a határrendészet.

Motorral csempészett ukránokat egy Máramaros megyei testvérpár
2025. november 08., szombat

Jogosítvány nélküli vezetésen értek egy jogosítvány nélküli vezetésért már elítélt Szilágy megyei szenátort

Jogosítvány nélküli vezetésen érték Paul Pintea szociáldemokrata párti (PSD) szenátort a rendőrök Zilahon pénteken este.

Jogosítvány nélküli vezetésen értek egy jogosítvány nélküli vezetésért már elítélt Szilágy megyei szenátort
2025. november 08., szombat

Ügyelet közben elhunyt egy magyar orvosnő a kolozsvári gyermekkórházban

Ügyelet közben meghalt egy orvos a kolozsvári gyermekkórház gyermekgyógyászati klinikáján.

Ügyelet közben elhunyt egy magyar orvosnő a kolozsvári gyermekkórházban
Hirdetés
2025. november 08., szombat

A Naphimnusz elvezethet a ferences lelkiséghez – Urbán Erik tartományfőnök a 800 éves imádságról

„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.

A Naphimnusz elvezethet a ferences lelkiséghez – Urbán Erik tartományfőnök a 800 éves imádságról
2025. november 07., péntek

„Büszke tanúságtétel”: elrajtolt az Ars Hungarica kulturális fesztivál Nagyszebenben

A magyar kultúra egysége nem földrajzi, hanem lelki valóság, túlmutat a térképen jelölt országhatárokon – hangoztatta Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár pénteken Nagyszebenben.

„Büszke tanúságtétel”: elrajtolt az Ars Hungarica kulturális fesztivál Nagyszebenben
2025. november 07., péntek

Megvásárolja az önkormányzat a kolozsvári Telefonpalotát, múzeumot létesítenének benne

A kolozsvári városi tanács pénteki ülésén megszavazta a városközpontban álló Telefonpalota megvásárlását 3,23 millió euróért. Az önkormányzat az egykori telefonközpontként működő épületben múzeumot hozna létre.

Megvásárolja az önkormányzat a kolozsvári Telefonpalotát, múzeumot létesítenének benne
Hirdetés
Hirdetés