
Meglehetősen zavaros magyarázattal szolgált Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke az évekkel ezelőtt a megvesztegetésről folytatott, idén áprilisban kiszivárgott beszélgetése során megfogalmazott álláspontjára.
2016. szeptember 13., 23:182016. szeptember 13., 23:18
2016. szeptember 14., 12:002016. szeptember 14., 12:00
A politikus a „spágagate\"-ként, valamint Biró „őszödi beszédeként\" elhíresült botrány kapcsán a Maszol.ro portálnak kedden adott interjúban kihangsúlyozta, hogy „kontextusukból kiragadott kijelentései\" egy négy évvel ezelőtti magánbeszélgetésen hangzottak el, viszont a szóban forgó kijelentések „egyértelműen nem a Magyar Polgári Párt elnökének és politikusainak a hitvallását tükrözik\".
„Kétségtelen, hogy abban a beszédben nem fogalmaztam szerencsésen, ha tehetném, újrafogalmaznám azokat a szavakat. A hangfelvételen egy olyan jelenségről beszélgettünk, ami a mai napig is kísért Romániában\" – jelentette ki Biró, aki az RMDSZ és az MPP választási együttműködésének megfelelően másodmagával befutóhelyet kap a decemberi parlamenti választáson a szövetség képviselőjelölt-listáján. A pártelnök közölte, azt szeretné, ha az MPP elnökét és minden egyes tisztségviselőjét a tetteik alapján ítélnék meg, és a tetteik szerinte igazolni fogják a tisztaságukat. „A bukaresti jelenlétünkkel a közösségünket képviseljük. Nem úgy, ahogy abban a kiszivárogtatott és összevágott beszélgetésrészletben szerepel\" – tette hozzá Biró Zsolt.
Mint ismeretes, az áprilisban kiszivárogtatott, 2013-ban elhangzott háttérbeszélgetés során az MPP-elnök azt fejtegeti: a pártnak azért kell legyen legalább két embere a fővárosban, hogy tudja, hány ezer euró csúszópénzt kell adni a különböző hivatalokban. A hangfelvétel alapján a politikus meg van győződve arról, hogy megvesztegetés nélkül nem lehet érvényesülni a politikában és a közigazgatásban.
„Mert akkor van nekem Bukarestben, ez egy ilyen kurva ország, s egy balkáni mentalitás, és nem tud semmit csinálni egy polgármester, mert megfojtják. Ha nekem van Bukarestben legalább két emberem, aki tudja, hogy merre nyílik az ajtó a Dâmbovița partján, hogy kell eljárni... Ráírják a szalvéta szélére, hogy hány ezer euró spágát kell adni, s akkor a polgármestereink kigazdálkodják a spágát, s elviszik oda, és meg tudják szerezni a pénzeket és a következő négy évbe meg tudják nyerni újra a választásokat\" – magyarázza a felvételen Biró Zsolt.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök májusban a Krónika kérdésére az MPP ominózus kijelentései kapcsán elmondta, a politika nem így működik. „Rosszul teszi, ha valaki mégis így látja, de én ezen nem tudok változtatni\" – jelentette ki a szövetségi elnök, aki ugyanakkor erkölcstelennek nevezte, ha valaki rögzít egy politikai alakulat tagjai által lefolytatott beszélgetést, majd kontextusából kiragadva, politikai céloktól vezérelve közzéteszi azt. Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) idei EU-táborában júliusban közölte, a szövetségen belül nyugtalanságot okozott Biró kiszivárogtatott beszéde, amelyre a polgári pártnak megnyugtató választ kell adnia.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!