Befogadták a gyermekotthont

•  Fotó: Boda Gergely

Fotó: Boda Gergely

Néhány hét alatt beilleszkedtek a gyergyószárhegyi iskolások közösségébe a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonában nevelkedõ apróságok, a helyi Bethlen Gábor Általános Iskolát pedig tanári állások felszámolásától mentették meg az újonnan érkezõ tanulók. Megváltozott a helyi önkormányzat álláspontja is: amíg három évvel ezelõtt nem fogadták szívesen a nevelõotthon alapítását, addig az új polgármester önkormányzati segítséget ígért a gyerekeknek.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2006. november 17., 00:002006. november 17., 00:00

Tanári állások megszûnésétõl mentették meg a gyergyószárhegyi iskolát Böjte Csaba pártfogoltjai

A Ferenc-rendi kolostor épületében otthonra találó tizennégy gyerekrõl és a több mint negyven helyi napközis társukról hat felnõtt gondoskodik: Csergõ József és felesége, Hajnal az otthon „mindenesei”, Kovács Mónika és Both László nevelõk, Czimbalmos Márta szakácsnõ és Palicz Gyuláné Csilla nyíregyházi önkéntes.


Második otthont teremtettek
„Sok gyereket étkezni is meg kellett tanítanunk. Nem ismerték az ételeket, olyan is volt, aki furcsán nézett a levesre, mert olyant még nem látott” – magyarázta a szakácsnõ. A hányatott sorsú gyerekek között van árva és félárva, elvált szülõk, leányanyák és elzüllött családok gyerekei, de olyan is akad, akinek egyetlen megmaradt szülõje Olaszországban próbál boldogulni. Czimbalmos Kozma Árpád, a helyi általános iskola igazgatója szerint a Hargita megye különbözõ településeirõl érkezõ gyermekek hamar beilleszkedtek az osztályközösségekbe. Hozzáfûzte, másfél hónap elteltével az otthon lakói már ellátogattak játszani, születésnapot ünnepelni a helybéliekhez. Az alapítvány vezetõi fontosnak tartják a kapcsolattartást a gyermekek családjával. Ezért Csergõ József minden hétvégén elviszi szüleikhez vagy rokonaikhoz a hazakívánkozókat, majd vasárnap este visszaszállítja õket Gyergyószárhegyre, második otthonukba.
Mûvésztáborból
gyermekotthon
Csergõ József és Hajnal 2004-ben vállalták el, hogy Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetest segítve a rászoruló gyermekek meleg otthonává varázsolják a kolostort. Elsõ évben tucatnyi fiú lakott a kolostor képzõmûvészeti alkotótáborok számára rendbe tett szobáiban. Õket azonban a szerzetes az iskolai év lejártával máshol helyezte el, mert a kolostori körülményeket nem találta megfelelõnek a gyermekek számára. Értesüléseink szerint akkor a helyi önkormányzat sem fogadta szívesen, hogy hátrányos helyzetû gyerekek lakhelyévé vált a Barátság Mûvésztábor nyári rendezvényeinek otthont nyújtó kolostor. A szerzetes rég fátylat borított a kezdeti gondokra. „Félreértés volt az egész” – jelentette ki a Krónika kérdésére Böjte Csaba. A második évben csak napközisekrõl gondoskodott a Csergõ házaspár köré tömörülõ kis csapat: ebédet, uzsonnát, vacsorát biztosítottak, illetve segítséget nyújtottak a tanulásban a község rászoruló gyermekeinek. Idén pedig Czimbalmos Kozma Árpád, a Bethlen Gábor Általános Iskola igazgatója kereste fel az atyát azért, hogy néhány pártfogoltjával növelje a szárhegyi iskola tanulóinak létszámát. „Csaba testvér neveltjei nélkül három katedra szûnt volna meg az idei tanévtõl” – magyarázta az igazgató. Hozzáfûzte, ellenkezõ esetben nem indíthatták volna el a két ötödik osztályt, és a két hatodikat is össze kellett volna vonniuk.

Adományokból építkeznek
Idõközben megváltozott az önkormányzat álláspontja is, Gábor László nemrég megválasztott polgármester ugyanis támogatja a Ferenc-rendi szerzetes kezdeményezését. „A közelgõ tanácsülésen szorgalmazni fogom, hogy az önkormányzat is járuljon hozzá a gyermekek jólétéhez” – jelentette ki az elöljáró.
Idõközben elkezdték a nevelõotthon egyik épületének felújítását, amelyben kezdetben ebédlõ, tanulóterem és konyha mûködött. „A tetõtérben lakó- és fürdõszobákat képezünk ki a bentlakóknak, a költségeket pedig adományokból fedezzük” – magyarázta Csergõ József. Tervei szerint a munkálatokat november végére befejezik.

-------

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút
2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje